OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
VARÁZSMESÉK MESEKUCKÓJA
VARÁZSMESÉK MESEKUCKÓJA : Világszép Vaszilisza

Világszép Vaszilisza

orosz népmese  2016.04.09. 12:25

 

 

Élt a nevenincs királyságban egy kupec. Tizenkét évet élt házas­ságban, mégis csak egy lánya született, Világszép Vaszilisza. Mikor az anyja haldoklott, a kislány még csak nyolcéves volt. Az anyja odahívatta ágyához a lányát, elővett a takaró alól egy bábut, odaadta neki és ezt mondta: „Hallgass rám figyelmesen, Vasziliszuska! Emlékezz mindig rám és figyelj jól az utolsó szavaimra. Hama­rosan meghalok, szülői áldásomként rád hagyom ezt a bábut, mindig tartsd magadnál, senkinek se mutogasd: mikor baj ér, adj neki enni, s kérd a tanácsát. Ahogy jóllakott, megmondja, hogy kerülj ki a baj­ból.” Azután megcsókolta a kislányt és meghalt.

 

A kereskedő meggyászolta a feleségét ahogy illik, aztán azon kezdte törni a fejét, hogyan házasodhatna meg újra. Mivel jó ember volt, nem kellett lepkehálóval keresnie az új menyasszonyt, de a leg­inkább egy özvegyasszony tetszett meg neki. Nem volt épp fiatal, két leánya is volt neki, épp Vasziliszával egykorúak; gondolta: bizonyára tapasztalt háziasszony és jó anya. A kereskedő feleségül vette az öz­vegyet, de nagyot csalatkozott, mert az asszony bizony nem volt jó anyja Vasziliszának. Vaszilisza volt a falu legszebb lánya, a mosto­ha és a lányai irigykedtek szépségére, nehéz munkákkal gyötörték, hogy a sok fáradságtól megaszalódjon, széltől és naptól megfeketedjen, pokollá tették az életét!
 
 
Vaszilisza mindent zokszó nélkül tűrt, napról napra csak gömbölyödött, szépült, bezzeg a mostoha és a két lány gonoszságuknak kö­szönhetően egyre csak száradt és csúnyult, pedig egész nap egy fű­szálat, annyit sem tettek keresztbe.
 
Hogy történhetett ez? Vasziliszá­nak segítségére volt a bábuja. Nélküle ugyan hogy boldogult volna ennyi munkával! Inkább nem is evett, hogy a bábunak hagyja meg a legjobb falatokat. Este, mikor már mindenki lefeküdt, magára zár­ta a kamra ajtaját, ahol lakott és nekilátott, hogy megetesse a bábut: „Babácska, egyél szépen, hallgasd meg a szenvedésem. Itt élek apám házában, örömömet mégsem lelem, a gonosz mostohám addig nem nyugszik míg el nem kerget. Taníts meg, hogyan éljek, hogyan birkóz­zak meg mindezzel?”
 
Hogy a bábu megvacsorált, tanácsot adott, nyug­tatgatta, csitítgatta, reggelre pedig minden munkát elvégzett. A bábu napközben is mindennel elké­szült: felásta a veteményest, meglocsolta a káposztát, vizet hordott, a kályhát is befűtötte, s Vaszilisza ezalatt pihent a hűsön és virágot szedett. A bábu még azt a gyógyfüvet is megmutatta Vasziliszának, amelyik jó a napégésre. Ilyen szépen éldegélt Vaszilisza a bábucskájával.
 
Eltelt néhány év: Vaszilisza felnőtt és eladósorba került. Minden városi legény kéredzkedett hozzá háztűznézőbe, de a mostoha a két lányával még csak nem is fogadta őket. A mostohát a méreg kerül­gette, s így válaszolt a kérőknek:
„Nem engedem a legkisebbiket előbb férjhez!”
Kitessékelte a kérőket a házból, s minden mérgét Vasziliszán töltötte ki.
 
 
Történt aztán, hogy a kereskedőnek hosszú időre el kellett utaz­nia. A mostoha, míg az ura távol volt, másik házba költözött, a sű­rű, sötét erdő mellé. Ebben az erdőben, a tisztás közepén egy kuny­hó állt, a kunyhóban pedig a vénséges Baba Jaga lakott: senkit nem engedett közel magához, s csemegének emberhúst evett. A költözkö­dés után a kereskedőné mást sem tett, mint ilyen-olyan ürüggyel az erdő­be küldözgette a számára oly gyűlölt Vasziliszát, ám a lány mindig szerencsével tért haza: a babácskája mutatta számára a helyes utat és nem hagyta, hogy Baba Jaga háza tájára tévedjen.
 
Beköszöntött az ősz. A mostoha mindhárom lányra kiosztotta az estéli munkákat: az egyiknek csipkét kellett verni, a másiknak haris­nyát kötni, Vasziliszának pedig fonni. Eloltotta a gyertyákat az egész házban, csak egyet hagyott égni ott, ahol a lányok dolgoztak, ő pedig nyugovóra tért. Munkálkodtak a lányok. A gyertya már a csonkján égett, mire az egyik mostohalány egy csipesszel úgy csinált, mintha meg akarná igazítani a lángot, ehelyett – az anyja szavát követve – ügyetlenséget tettetve eloltotta a gyertyát.
 
- Most mitévők legyünk? – kérdezték a lányok. - Az egész házban nincs fény, s még nem fejeztük be az esti munkát. El kell sza­ladni tüzért a vén banyához!
 
- Nekem világítanak a csipkeverőtűim! – mondta az, amelyik a csipkét verte.
 
– Én ugyan nem megyek!
 
– Én sem megyek – mondta az, amelyik a harisnyát közötte.
 
– Eridj te a banyához! – és kilökdösték Vasziliszát a szobából.
 
Vaszilisza elment a kamrájába, megterített a bábujának, megetet­te és így szólt:
 
„Egyél kedves, egyél szépen, hallgasd meg a szenve­désem: tüzért küldenek a Baba Jagához, ő meg majd felfal engem!”
 
A bábu megvacsorázott, s a szemei csillogni kezdtek, mint két csil­lag.
 
- Ne félj semmit Vasziliszuska! – mondta. – Menj ahová külde­nek, csak engemet mindig tarts magadnál. Semmi baj nem érhet a banyánál, ha szót fogadsz.
 

Vaszilisza összeszedelődzködött, a bábu­ját a ruhája zsebébe tette, keresztet vetett, nekiindult a sötét, sűrű er­dőnek.

 
 
Reszketett a félelemtől, de csak ment, ment. Hirtelen egy fehér lovas vágtatott el mellette: fehér volt a ruhája, fehér a lova, fehér a nyerge is. Vir­radni kezdett.
 
Ment tovább. Egy vörös lovas poroszkált el mellette: vörös volt a ruhá­ja, vörös a paripája. Felkelt a Nap.
 
 
 
 

Vaszilisza egy álló nap és egy éjszakán át gyalogolt, csak a követ­kező nap estéjén ért arra a tisztásra, ahol a vénséges Baba Jaga háza állt. A kunyhó kerítését emberkoponyákból rakták, a szemük meg­volt még; kapu helyett emberi lábszárcsontokat, kilincs helyett el­száradt emberi kezeket, zár helyett éles fogakkal teli szájat lát­ni. Vasziliszának a szörnyűségektől a földbe gyökerezett a lába. Hir­telen feltűnt egy fekete lovas.

 
Fekete ruhában, fekete paripán oda­ügetett a banya kapujához, s mintha elnyelte volna a föld, eltűnt. Be­állt az éjszaka. Ám nem sokáig tartott a sötétség: a kerítésre rakott csontfejek szembogarában fény lobbant, és az egész tisztás fénybe borult, mintha csak nappal volna.
 
Vaszilisza remegett a félelemtől, de nem tudván, merre futhatna, nem mozdult. Hamarosan irtózatos zaj támadt az erdő felől, faágak csikorogtak, száraz levelek ropogtak, az erdőből előbukkant Baba Jaga. Famozsárban ült, karókkal hajt­otta magát, vesszőseprű simította el a nyomát. Odaért a kapuhoz, meg­állt, körbeszaglászott: 
„Fúj! Orosz szagot érzek! Ki van itt?”
Vaszilisza odalépett halálra váltan az öregasszonyhoz, földig hajolt előtte és így szólt:
 
- Én vagyok az, anyóka! A mostohám lányai engem küld­tek hozzád tüzért.
 
– Jól van – mondta a Baba Jaga –, ismerem őket, itt maradsz hát nálam, ha megdolgozol érte, kapsz lángot, ha pedig nem, megeszlek!
 
Aztán a kapukhoz fordult és elkiáltotta magát:
 
- Hé, erős rete­szeim, nyíljatok, széles kapuim táruljatok!
 
A kapu kitárult és a ba­nya süvítve beviharzott, Vaszilisza követte, aztán a hátuk mögött új­ra bezárult a kapu. Belépve a szobába a banya nagyot nyújtózkodva lefeküdt és így szólt Vasziliszához:
 
- Add csak ide, ami a kemencében sül: éhes vagyok.
 
Vaszilisza világosságot gyújtott, világítottak a kerítésről behozott koponyák szemgödrei, s hordta a kemencéből az ételt a banya elé; tíz jó ember is jóllakott volna belőle. A pincéből kvászt[1] hozott, mézet, sört és bort. Mindent megevett, mindent megivott a vénség. Vasziliszának csak egy kis káposztalevest hagyott, a kenyér végét, meg egy darabka malachúst. Majd lefekvéshez kezdett készülni a Baba Jaga és így szólt:
 
- Mikor holnap elmegyek, gondod legyen rá, hogy az ud­vart felseperd, a viskót kitakarítsd, az ebédet megfőzd, vasald ki az ingeket, majd menj, és a veremből hozz fel egy negyed mérő búzát és válogasd ki az ocsút belőle! De kész legyen minden időre, különben felfallak!
 
Ahogy befejezte a banya a parancsolgatást, rögtön hor­kolni kezdett, Vaszilisza pedig a bábuja elé tette a maradékokat, sí­rásra fakadt és így szólt: „Egyél kedves, egyél szépen, hallgasd meg a szenvedésem: nehéz feladatot bízott rám a vén banya, és azzal fenye­get, hogy felfal, ha nem teljesítem időben! Segíts rajtam!”
A babácskája így felelt:
„Ne félj semmit, Világszép Vaszilisza! Vacsorázz meg, imádkozzál és feküdj le, a nappal okosabb az éjszakánál!”
Vaszilisza jó korán felébredt, Baba Jaga már talpon volt, kipil­lantott az ablakon, hát látja, hogy a csontfejek szemgödreiben pis­lákolni kezd a fény, közeleg a fehér lovas: hamarosan megvirrad. kiment az udvarra, füttyentett, mire előtte termett a seprű, a karók és a famozsár. Elvágtatott a ház előtt a vörös lovas, felkelt a Nap. Baba Jaga beleült a mozsárba, kiszáguldott az udvar­ról a fakarókkal hajtva magát, a nyomait gondosan elsöpörve.
 
Vaszi­lisza egyedül maradt, körülnézett a banya házában, rácsodálkozott a nagy bőségre, amit látott. Épp azon törte a fejét, hogy melyik munkához fogjon legelőször, de látja ám, minden el van már végezve. A babácska épp az utolsó ocsúszemeket válogatta a búzából.
 
- Jaj, kis megmentőm! – mondta Vaszilisza a bábujának. – Megóvtál a bajtól!
 
- Már csak az ebédet kell megfőznöd – válaszolta a bábu, miközben vissza­mászott Vaszilisza zsebébe. - Isten segedelmével készítsd el az ételt, majd pihenj, ahogy jólesik!
 
Estére Vaszilisza megterítette az asztalt, és várta a vén banyát. Szürkülni kezdett, eliramodott a kapu előtt a fekete lovas, mire egé­szen besötétedett: csak a koponyák világítottak. A faágak csikorog­ni kezdtek, a száraz levelek ropogni, közeledett Baba Jaga. Vaszi­lisza elébe ment.
 
- Mindennel végeztél?” – kérdezte a banya.
 
- Nézd meg magad, anyóka! – felelt Vaszilisza.
 
Mindent átné­zett, bosszankodott egy sort, hogy nem talált semmi kivetnivalót, és azt mondta:
 
- No, jól van! - Aztán elkiáltotta magát - Hűséges szol­gáim, szívbéli barátaim, őröljétek le a gabonámat!
 
Megjelent három pár kéz, felkapkodták a gabonaszemeket és elvitték, nem is látta Va­szilisza, hova. Baba Jag adegeszre ette magát, lefekvéshez készülő­dött és újra elsorolta a másnapi tennivalókat Vasziliszának:
 
- Végezd el mindazt, amit eddig, csak ráadásként a kasból hozd be a mákot, és szemenként válogasd ki homokból, valaki gonoszságból homokot kevert hozzá! – mondta a vénség, majd a fal felé fordult és horkolni kezdett, Vaszilisza pedig nekiállt megetetni a bábuját.
 
A bábu miután evett, ugyanazt felelte, mint tegnap: „Imádkozzál Istenhez, feküdj le, aludj, meglásd Vasziliszuska, reggelre minden el lesz végezve!”
 
Reggel Baba Jaga megint elrepült a mozsarában, Vaszilisza meg a bábu minden munkát elvégeztek.
 
A vénasszony megjött, mindent alaposan átvizsgált, aztán így kiáltott:
- Hűséges szolgáim, szívbéli barátaim, sajtoljátok ki a mákból azt olajat!
 
Megjelent a három pár kéz, megragadták a mákot és elvitték, Vaszilisza nem is látta, hova.
 
Baba Jaga leült falatozni, s amíg evett, Vaszilisza csendben álldo­gált mellette.
 
- Miért nem beszélgetsz velem? – kérdezte Baba Jaga. – Megnémultál tán?
 
- Nem mertem szólni – válaszolta Vaszi­lisza –, de ha megengeded, szeretnék pár dolgot megkérdezni tőled.
 
- Kérdezz csak, de tudd, nem minden kérdés vezet jóra: aki kíván­csi, hamar megöregszik!
 
- Csak arról kérdeznélek, amit útközben láttam, mikor hozzád tartottam: ellovagolt mellettem egy fehér lovas, fehér lovon, fehér ruhában. Ki ő?
 
- Ez az én fényes hajnalom – válaszolta a Baba Jaga.
 
- Azután egy vörös lovas jött, vörös lovon, tetőtől-talpig vörös ruhában, hát ő kicsoda?”
 
- Ő az én vörös na­pocskám! – válaszolta a banya.
 
- És mit jelent a fekete lovas, ame­lyik itt, a kapud előtt vágtatott el mellettem, anyó?
 
- Ő az én sötét éjszakám, mindannyian hű szolgálóim.
 
Vasziliszának eszébe jutott a három pár kéz is, de hallgatott.
 
- Miért nem kérdezel még? – szólt a banya.
 
- Eleget kérdeztem, hisz te magad mondtad, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik.
 
- Na­gyon helyes, hogy csak arról kérdezősködsz, amit az udvaron kívül láttál, és amit itt bent, arról nem! Nem szívlelem, mikor kipletykálják a dolgaimat, mert aki ilyent tesz, azt megeszem. Most én kérde­zek: hogy sikerül ennyi munkával boldogulnod?
 
- Édesanyám ál­dása segít nekem! – válaszolt Vaszilisza.
 
- Hát így állunk! Takarodj innét te megáldott gyermek. Semmi szükség itt az ilyenekre!
 
Kiráncigálta Vasziliszát a házból, kilökdöste a kapun, lekapott egy vi­lágító szemű csontfejet a kerítésről, feltűzte egy bot végére, odaad­ta, és azt mondta:
 
- Itt van a tűz a mostohatestvéreidnek, vigyed, hisz ezért küldtek ide.
 
Vaszilisza futásnak eredt, kezében a világító koponyával, mely csak hajnalhasadtával kezdett parázslani. Másnap estére ért haza. Ahogy közeledett a kapujukhoz, először el akarta dobni a csontfejet.
„Már biztos nincs szükségük otthon a lángra!” – gondolta Vaszilisza. De a csontfej egyszerre suttogni kezdett: „Ne dobj el, vigyél a mostohá­hoz!”
Feltekintett a mostoha házára, és mivel egyik ablakban sem pis­lákolt gyertya, úgy döntött, hogy beviszi a koponyát magával. Elő­ször kedvesen fogadták és elmesélték, hogy azóta hogy elment, nem volt a házban se tűz, se fény és hogy saját maguknak nem sikerült tüzet csiholni, ha pedig a szomszédból hoztak tüzet, menten elaludt, ahogy a küszöböt átlépték.
 
- A te tüzed aligha alszik majd el! – mondta a mostoha.
 
Behozták a koponyát a házba, a lángoló szemek haragosan tekintettek a mos­tohára és lányaira! Szinte égettek! S nem is volt hova bújni e tekin­tet elől; addig üldözte őket, amíg reggelre teljesen szénné nem égtek mindhárman. A koponya egyedül Vasziliszát nem bántotta.
 
Reggel Vaszilisza elásta a csontfejet a földbe, lelakatolta a házat, elment a városba és ott bekéredzkedett egy idegen öregasszonyhoz. Ott éldegélt és várta az apját.
 
Egyszer így szólt az anyókához:
 
- Unatkozom így ölbe tett kézzel, nénike! Menj, hozzál nekem a legfinomabb lenből, nekiállok fonni.
 
Az öregasszony lent vásárolt, Vaszilisza dologhoz látott, csak úgy forrt a keze alatt a munka: ügyesen dolgozott, olyan sima és vékony lett a lenfonál, mint egy hajszál.
 
Sok fonalat font, eljött az ideje a szövésnek is, de nem találtak se­hol olyan szövőszéket, ami Vasziliszának megfelelt volna, senki nem is vállalta, hogy elkészíti neki. Vaszilisza kérlelni kezdte a bábuját, az meg így szólt:
 
- Hozzál nekem valami ócska vetélőt, egy darab fát, meg jó erős lószőrt, összeeszkábálom neked.
 
Vaszilisza beszerezte mindazt, amit a babácskája kért és aludni tért, a bábu meg egy éjszaka leforgása alatt kis szövőszéket készített. Tél végére elkészült a vászon is, de olyan vékonyka volt, hogy a tűbe, cérna helyett, ezt lehetett volna fűzni.
 
Tavasszal a vásznat kifehérítették, és Vaszilisza így szólt az anyókához:
 
- Add el, nénike, ezt a vásznat, a pénzt pedig tedd el magadnak!
 
Az öreg­asszony ránézett az árura és elámult:
 
- Nem, édes lányom! Nem való ez másnak, csak a cáratyuskának! Egyenesen a palotába megyek ve­le!
 
Elment az anyóka a cári rezidencia kapujához, ott aztán járkálni kezdett fel s alá az ablakok alatt. Meglátta a cár és kérdi:
 
- Mit szeret­nél, öregasszony?
 
- Felségednek ritka árut hoztam, olyat, amit raj­tad kívül senki másnak nem szeretnék megmutatni.– válaszolta az anyó.
 
A cár megparancsolta, hogy engedjék be az asszonyt, és mikor meglátta a vásznat, igencsak meglepődött.
 
- Mit kérsz érte?” – kér­dezte a cár.
 
- Nincs ennek ára. Ajándékba hoztam neked.
 
Megkö­szönte a cár és hazabocsátotta megannyi ajándékkal az öregasszonyt.
 
Nekiláttak a szabómesterek abból az anyagból inget varrni a cár­nak. Kiszabták, de sehol nem találtak olyan varrónőt, aki utánuk dolgozna. Sokáig keresgéltek, végül aztán hívatta a cár az öregasszonyt, és ezt mondta:
 
- Ha meg tudtad szőni ezt a vásznat, tudjál belőle in­get is varrni.
 
- Nem én fontam és szőttem ezt az anyagot, uram – felelte az anyóka –, a fogadott leányom készítette.
 
- Hát akkor varrja meg ő maga!
 
Hazament az öreganyó és mindent elmesélt Vasziliszának.
 
- Tudtam, hogy ez a munka sem várat magára! – mond­ta Vaszilisza.
 
Bezárkózott a szobájába és munkához látott, megállás nélkül dolgozott, egy tucat inggel el is készült.
 
Az öregasszony elvitte a cárhoz az ingeket, Vaszilisza megmosako­dott, megfésülködött, felöltözött és kiült az ablak alá. Ült ott és vár­ta, mi fog történni. Egyszer csak látta, hogy az öregasszony udvara felé egy cári szolga tart; belépett a szolga a házba és így szólt:
 
- Felséges cárunk sze­retné látni azt a mestert, aki az inget készítette, meg is jutalmazná bőségesen.
 
Vaszilisza eleget tett a kérésnek és megjelent a cár színe előtt. Amikor a cár meglátta Világszép Vasziliszát, egy szempillantás alatt beleszeretett.
 
- Nem, szépségem, nem válok meg tőled soha, a feleségem leszel – mondta, s megragadta Vaszilisza fe­hér kezét, maga mellé ültette, és azon nyomban meg is ülték a lako­dalmat.
 
Hamarosan Vaszilisza apja is hazatért, megörült, hogy lá­nya sorsa jó fordulatot vett és ő maga is az udvarhoz került. Vaszili­sza az öreganyót is magához vette, a bábuját pedig élete végéig a zse­bében hordozta.
 

 
 
 
Forrás:
Hermann Zoltán(szerk.): A tűzmadár. Orosz varázsmesék.
Magvető Kiadó, Budapest. 2006.
Illusztráció: Ivan Bilibin 
[1] Vízbe áztatott kenyérmorzsából erjesztett ital.

 

 

 

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót