A gazdag szomszédasszony elhitte, amit mondtak neki, és amikor újra eljött a kenyérsütés napja, nem eresztette el a szegény asszonyt kovászos ujjakkal, hanem arra kényszerítette, hogy jól lemossa a kezét, és így a szerencse az ő házában maradjon.  A szegény asszony könnyes szemmel ment haza. Mikor a gyerekei látták, hogy nincsen kovász az ujjain, sírva fakadtak. A ház egyik sarkában, ríttak a kicsik, a másikban zokogott az anyjuk.  Végül is megkeményítette a szívét, erőt vett magán, és így szólt: - Legyetek nyugodtak gyermekeim, ne sírjatok, majd találok én nektek egy falatka kenyeret, és elhozom, meglássátok. Ajtóról ajtóra kopogtatott az asszony, amíg végül akadt valaki, aki vetett neki egy szál száraz kenyér véget. Hazavitte, beáztatta, és szétosztotta a gyerekei között. Azok ettek, azután lefeküdtek és elaludtak.  Az asszony azonban éjfélkor fogta magát és nekivágott az éjszakának, csak hogy ne lássa a gyerekeit éhen pusztulni. Ment, mendegélt a puszta sötétségben, amikor egy kis halom tetején világosságot látott derengeni, és arrafelé vette az útját. Közelebb érve egy sátort pillantott meg. A mennyezetről hatalmas csillár lógott, amelyben tizenkét fáklyaláng, égett, és az alján valami labdához hasonló gömbölyűség csüngött.  Az asszony belépet a sátorba, és tizenkét legényt látott bent ülni, akik éppen arról tanakodtak, hogyan kellene véghezvinni egy bizonyos dolgot.  A sátor kerek volt.  A bejárattól jobbra három legény ült, a ruha nyitva a mellükön, kezükben zsenge füvek s virágzó ágak. Arrébb másik három, könyökükig feltűrt újjal, kabát nélkül, ők száraz kalászokat tartottak.  Odébb ült még három legény szőlőfürtökkel.  Ezek mellett még három, ők hosszú bundát viseltek, amely nyakuktól a térdükig ért.  Mikor a legények észrevették az asszonyt, megszólaltak: - Isten hozta nénémasszony, üljön le közénk! Az asszony köszönt, és letelepedett. A legények megkérdezték, hogy mi járatban van. Az elárvult özvegy elpanaszolta nekik minden búját-baját. Mikor a legények megértették, hogy éhezik szegény, felállt a bundások közül az egyik, és odatálalt neki ételt az asztalra. Az asszony jóízűen evett, és közben megfigyelte, hogy aki hozta neki az ételt, az a legény sántít. Miután jóllakott, a legények kikérdezték, hogy mi újság az emberlakta világban. Az asszony felet nekik, ahogy tudott. Végül az a három, akinek nyitva volt a ruha a mellén, azt kérdezte tőle: - Hát aztán nénémasszony, hogy is álltok ti az év hónapjaival? Milyennek látjátok a márciust, az áprilist, meg a májust? - Jó viszonyban vagyunk velük édes fiam - válaszolta az özvegyasszony-legfőképp pedig ezekkel a hónapokkal, mert ha megjönnek, kizöldülnek a hegyek, völgyek, a föld felékesíti magát sok-sok virággal, és olyan illatárad belőlük, hogy az ember újjáéled tőle. A madarak dalba fognak, és amikor a paraszt látja, hogy zöld már a határ, örül a szív és készíti a csűrt.  Hiszen ha ezek után még panaszkodnánk a márciusra,  áprilisra, májusra, tudom, az Isten büntetést bocsájtana ránk, és megégetne bennünket hálátlanságunkért. Ekkor a három felgyűrt ujjú, kalászt tartó legény tette fel a kérdést: - Szép, szép, de milyen szemmel nézitek a júniust, a júliust, és az augusztust? A szegény asszony nyomban ráfelelt: Ezekre a hónapokra sem lehet semmi panaszunk. A meleg, amit hoznak, megérleli a gabonát és minden gyümölcsöt. A parasztok ilyenkor aratják le, amit vetettek, a kertészek pedig begyűjtik a termést.  Hát még a szegények mennyire kedvelik ezeket a hónapokat, mert akkortájt nincs szükségük a sok drága ruhára. Most a szőlőfürtös legények vették át a szót: -Hát mit szóltok a szeptemberhez, az októberhez és a novemberhez? - Ó - felelte az asszony - hiszen ilyenkor szüretelik az emberek a szőlőt, ilyenkor csinálják a bort. Aztán meg ezek a hónapok arra emlékeztetnek bennünket, hogy közeleg a tél, igyekezzünk fát, szenet, meg meleg holmit beszerezni, hogy ne szenvedjünk a hidegtől. Végül a bundás legények tették fel a kérdést: - Jó, jó, no de a december, január, február? Hogy is álltok ti ezekkel a hónapokkal? - Hej, ezek a hónapok szeretnek csak bennünket igazán, mint ahogy mi is szeretjük őket. Azt kérditek miért? Halljátok hát: az ember telhetetlen, legszívesebben egész évben törné magát, csak hogy minél több pénzt szerezzen. De jönnek a téli hónapok, és a tűzhelyköré gyűjtenek bennünket így megpihenhetünk a nyári fáradalmak után.  Mi emberek szívesen látjuk őket, mert ők hozzák a vetés-növesztő növénytermesztő esőt és a havat. Így hát fiaim, valamennyi hónap jó, derekasan végzi valamennyi a munkáját, amit Isten reábízott. A legények összenéztek, és intettek az egyik szőlőfürtös társuknak. Az kiment és kisvártatva egy bedugaszolt korsóval a kezében jött vissza. Átadta a szegény asszonynak, a legények pedig így szóltak hozzá: - Fogja ezt a korsót, nénémasszony, vigye haza, és nevelje fel a gyermekeit. Az asszony magához vette a korsót és örvendezve mondotta: - Kívánok nektek hosszú életet! - Szerencsével járj nénémasszony!- válaszolták a legények. Az asszony felkerekedett és napkelte előtt hazaért. Gyermekei még aludtak. Leterített egy lepedőt, és ráöntötte a korsó tartalmát. Hát mit lát? Színültig tele volt arannyal. Szegény majd megzavarodott örömében. Reggelre kelve egyenesen a pékhez sietett, vásárolt öt-hat kenyeret, és majd egy kiló sajtot. Felköltötte azután a gyerekeit, megmosdatta, kicsinosította őket, elmondatta velük az imát, utána pedig adott a gyerekeinek kenyere és sajtot. Ettek a kis jószágok, jól megtömték a bendőjüket. Azután az asszony vett egy zsák búzát, elvitte a malomba, megőröltette, kenyereket dagasztott, és elvitte a pékhez. Amint hazafeléé tartott vállán a gyúródeszkával, amin ott sorakoztak a kisült kenyerek, meglátta őt a gazdag szomszédasszony, és mindjárt sejtette, hogy valami történt. Utánaszaladt, hogy kitudja, honnan vette a lisztet a dagasztáshoz.  A szegény asszony, az a jámbor, elmondott neki mindent úgy, ahogy volt. Bezzeg a gazdag szomszédasszony megirigyelte a jódolgát, és eltökéltem magában, hogy ő is felkeresi azokat a legényeket. Éjjel, amikor a férje és a gyermekei aludtak, útnak eredt, és meg sem állt, amíg a sátort a tizenkét hónappal meg nem lelte. A legények köszöntötték: - Hozta Isten a szépasszonyt! Minek köszönhetjük ezt a nagy szerencsét? - Szegény vagyok, azért jöttem, hogy segítsenek rajtam. - Jól van-felelték a legények-tán éhes vagy, enni kívánsz? - Nem, köszönöm, nem vagyok éhes. - Úgy-úgy, - bólogattak a legények - No és hogy megy a sorotok odakint az emberlakta világban? - Cudarul, rosszabbul már nem is mehetne. - Hát a hónapokkal hogy álltok? - Hogy is állnánk? – zsémbelt az asszony – minden hónap új bosszúságot hoz. Alighogy augusztusban megszoktuk a meleget, nyakunkon a szeptember, az október és a november, hozzák a náthát, a hurutot, az egyik embernek a tagjai szaggatnak, a másik prüszköl. Azután meg beköszöntenének a téli hónapok, a december, január meg a február és mi mind megfagyunk. Az utcákon garmadával áll a hó, ki sem tudsz lépni a házból. Főként az a sánta február, az a főkolompos! (Szegény február, mindent hallott ám!) No de mindet semmi a hóbortos március, április, májushoz képest! Ennek a háromnak sehogyan sem fér a fejébe, hogy ők valójában a nyár hónapjai,  s úgy tesznek, mintha még a télhez tartoznának, és végül is kilenc hónapos telünk van!  Még május elején sem mehetünk ki a zöldbe, nem hemperegethetünk a fűben. Aztán itt a június, július és az augusztus. Ezeknek az a rögeszméjük, hogy saját verítékükbe fullasszanak, és elepesszenek a hőségtől. Augusztus közepén, Mária napon majd megsülünk, és amikor ráadásul a nyakunkba zúdul egy jókora zivatar, tönkremegy a kötélen száradó ruha. Egy szó mint száz, a hónapok rontják meg az életünket. Egy szó nem sok, annyit sem szóltak a legények, csak intettek a felgyűrt ujjú, kalászos legények közül a középsőnek, mire az eltűnt és egy jókora, ledugaszolt korsóval tért vissza, amelyet ezekkel a szavakkal nyomott az asszony kezébe: - Fogd ezt a korsót. Ha hazaértél vele, zárkózz a  be szobádba, és borítsd ki a tartalmát.  Útközben ki ne nyisd! Dehogy nyitom, dehogy nyitom!- bizonykodott az asszony és örvendezve hazaindult. Még alig pitymallott, amikor otthon is volt. Magára zárta a  szobája ajtaját, a földre terített egy lepedőt, és ráborította a korsó tartalmát. Hogy mi volt benne? Kígyó, kígyó hátán! egyszeribe rávetették magukat az asszonyra, és elevenen felfalták. Gyermekei t árván hagyta- így jár a rágalmazó! A jámbor szegény asszonynak azonban felvitte az Isten a dolgát, gazdaggá tette és gyermekei útját is elegyengette. Beteljesült rajtuk a kívánság: Szerencsével járj!

<<VISSZA A MESEGYŰJTEMÉNYHEZ