- Hozza el nekem, édesapám, a megszólaló szőlőt, a mosolygó almát meg a csengő barackot! Elindult a király, bejárt országot-világot. Összevásárolt a legidősebb lányának különbnél különb öltözéket, selymet, bíbort, bársonyt. A középsőnek csillogó drágaköveket, ékszereket vásárolt. De a legkisebbiknek nem talált se megszólaló szőlőt, se mosolygó almát, se csengő barackot. Hát, ahogy jött hazafelé, úgy belerekedt a hintója a sárba, hogy meg sem lehetett mozdítani. Mérgelődött a király a kocsisával, ám miközben mérgelődnek, egy hatalmas fehér disznó ugrik ki az erdőségből, s azt mondja a királynak: - Mit adsz nekem, felséges királyom, ha kihúzom a hintódat a sárból? - Mit adjak én neked, te disznó? - A legkisebb lányodat! Úgysem mondja komolyan, gondolta a király. - Isten neki! Itt a kezem, nem disznóláb! Erre a disznó odament a hintóhoz, és az orrával kiemelte a sárból. Hazaért a király, odaadta az ajándékot a nagyobbik meg a középső lánynak, s azt mondja a legkisebbnek: - Látod, édes szép leányom, miért kívántál olyat, amit nem tudtam teljesíteni! De ahogy ezt mondja, egyszer csak röf-röf-röf, jön a disznó. És még egy taligát is hozott magával. Kinéz a király, s elszörnyülködik. - Mi baja van, édesapám? Miért borult úgy el az arca? - kérdezi a legkisebbik királykisasszony. - Jaj, édes-kedves leányom, nézd, hogy jártam! Jön érted a disznó, de nem engedem, hogy elvigyen feleségül. Hamar felöltöztettek egy szolgálót, s odavitték a disznónak. De az kiborította a talicskából, s tovább röfögött az ajtónál.  Sírt a királykisasszony, még földhöz is verte magát bánatában. - Öltözz szegényes gúnyába, akkor biztos, nem tetszel neki - mondta a király. Feladtak rá mindenféle rongyot, s leküldték az udvarra, erre megörvendett a disznó, röfögött örömében, hamar felültette a taligára, gyorsan tolta, vitte az erdőbe. Nemsokára egy fából épült disznóólhoz értek.Letette a lányt a piszkos szalmára, szénára. Sírt a királykisasszony. Addig sírt, amíg el nem aludt. Mikor felébredt, hát uramteremtőm, olyan gyönyörű szép palotában találta magát, hogy azt elmondani nem lehet. Gyémánt volt annak minden szeglete, még a lépcsője is drágakövekkel volt kirakva. A disznó meg eltűnt. Hanem helyette egy szépséges királyfi sétált föl s le. Odament a királykisasszonyhoz, megfogta a kezét, s azt mondza: - Tudd meg, engem egy tündér elvarázsolt, hogy addig disznó képében legyek, míg egy királylány nem lesz a feleségem. Karon fogta, elvezette a palota kertjébe, tele volt az mindenféle gyümölccsel. Odamentek a szőlőhöz, amelyik megszólalt, mentek tovább, ahol mosolygott az alma, csengett a barack. - Erre vágytál - mondta a királyfi. - És azt is mondta a tündér, hogy addig legyek disznó képében, amíg egy királylány ezekre nem vágyik. Te vágytál rá, s most mondd meg tiszta szívedből, akarsz-e a feleségem lenni? Nyakába ugrott a királykisasszony, összecsókolta. Aztán hintóba ültek, elmentek a királyhoz, nagy lakodalmat csaptak.  Még ma is élnek, ha meg nem haltak.