A tájba lépő ember számára gyakran tükröz a látvány belső tájat. Ezt a szó szoros értelmében vett természetes tükröződést jó befogadni, azt, ahogy egy vidék hordozza keletkezése nyomait, ahogy azt is, az ember hogyan avatkozott a látványba, hogyan alakította, rombolta vagy őrizte meg, ami a földtörténet során kialakult. Lelkünk örömmel ismeri fel az ismerőst, harmóniánk vagy viharaink egyetemesebb létezése azt hiszem, megnyugtató. A Térforgó első kötete Lillafüreden játszódik. Aki időzött már Lillafüreden, valószínűleg tapasztalta, hogy gyógyító erejű táj. Ez a helyszín volt az, ami miatt felmerült bennem, hogy körbejárjam a négy elem – víz, tűz, föld, levegő – emberi vonatkozásait. Lillafüred a folyton csobogó patakkal, a Hámori-tóval, a gyógybarlang mélyén csorgó kis vizekkel időtlen békét áraszt, olyasmit, amilyet talán csak az anyaméhben élünk át magzatkorunkban, az időről mit sem tudva. Ez a gondolat juttatta eszembe a már Arisztotelésznél megjelenő elméletet, mely szerint a világunkat négy elem elegye alkotja, és ezekhez az elemekhez két-két minőséget rendelt. Szerinte a földhöz a száraz és hideg, a levegőhöz a nedves és meleg, a tűzhöz a száraz és meleg, a vízhez a nedves és hideg tulajdonságok tartoznak. De Empedoklész, a görög orvos és filozófus volt az első, aki négy elemet és nem többet jelölt meg minden létező alapelemének. Ez természetesen csupán a földi létezőkre vonatkozik, hiszen más filozófiák szerint egy ötödik elem is létezik – az éter vagy a fény –, ami metafizikus értelemben rendkívül fontos, hiszen ez dönti el, hogy materiálisan vagy egy felsőbb szellemi létezőben bízva gondoljuk el a világot. De ebben a kisregényciklusban, az emberi természet sokféleségét és az emberek közti viszonyokat szerettem volna körbejárni. Empedokész elképzelése az idők során tovább árnyalódott. Paracelzus, a középkori orvos és alkimista, aki a gyógyítást és gyógyszerkészítést is forradalmian új alapokra helyezte, úgy gondolta, az emberben is ez a négy elem egyesül, ezek egyensúlya vagy valamelyikük túlsúlya határozza meg lelki és testi állapotunkat. Később a pszichológia a négy alapelem minőségeit használta fel egyes személyiségtípusok leírásához. Carl Gustav Jung is segítségükkel határozta meg a négy alap-személyiségtípust, a tűz elemével a kolerikust, a föld elemével a melankolikust, a levegő elemével a szangvinikust, a víz elemével a flegmatikust. A Térforgó első kisregényében, A víz ösvényében az első emberi kapcsolat, az anya-gyerek viszony kerül előtérbe, emellett megjelenik a barátság erős és kiegyensúlyozott köteléke is. A történet egy mozaikcsaládban játszódik, ahol a tízéves Tamástól az egyetemista nagylányig szóródik a négy gyerek, és terveim szerint minden kötetben más-más szereplők kerülnek középpontba, vagy, ahogyan A tűz ösvényében, megpróbálom megmutatni, miféle konfliktusok, megnyugvások jelennek meg a szereplők között. A ciklus köteteiben nem csupán valóságos szereplőkkel találkozhatunk, a körbejárt kérdések időtől független létezését mitikus alakok jelenítik meg. A víz ösvényében József Attila és Herman Ottó szobra beszélgetnek egymással, A tűz ösvénye két időtlen szereplője Vesta istennő és Irinyi János. Egy blogbejegyzésedben megosztottad az olvasókkal Kenézlőn szerzett tapasztalataidat. Kiemelnéd a legemlékezetesebb pillanatokat az ott töltött egy hétből? Tavaly nyáron jutottam el az országnak ebbe a távoli csücskébe, ahol egy kedves szomszédasszony-barátnőm volt gyerek. Édesanyja, Irénke meghívására érkeztem oda egy hét pihenésre, aki úgy várt és úgy gondoskodott rólam, mintha a saját gyereke lennék. Jóleső és váratlan volt ez a fajta szeretet, amiben felnőttként annyira ritkán lehet részünk. Rám fért, nagyon fáradt voltam, és felszabadító volt a szemlélődésre kapott idő. Nehéz egy pillanatot kiemelni, de a megérkezésemkor elém tett húsleves, az árokparton sétálgató gólyák, a diófa alatt kapirgáló tyúkok, a konyha sárgára festett öreg és barátságos kredence éppúgy megjelenik a szemem előtt a kérdésre, mint a szomorú képek: az elhagyott és természet által visszafoglalt házak, az elhagyott zsidó temető, az a megdöbbentő élmény, hogy a temetőben külön helyre temetkeznek a romák. Miért épp ezt a helyet választottad A tűz ösvénye helyszínéül? Úgy gondolom, kevés gyerekeknek és fiataloknak szóló könyv játszódik az ország egyre nagyobb számban lévő elhagyatott, szomorú vidékén. Szerintem – amellett, hogy a gyerekeknek szóló művek nem lehetnek szociográfiák – fontos, hogy azok a fiatalok, akiknek a kezébe egyáltalán könyv jut, mert megveszik nekik a szüleik, vagy járhatnak könyvtárba, találkozzanak a valóság más jelenségeivel is, azzal, hogy van szegénység, van elvándorlás, hogy sokan nem élnek anyagi biztonságban. Hogy azokon a vidékeken is létezik öröm, léteznek szépségek, de fájdalom is, munkanélküliség és nyomor. Nem hazudhatjuk nekik, hogy a földön minden a lehető legnagyobb rendben van, kerek és rózsaszín, mint a vattacukor – hiszen amikor felnőnek, legkésőbb kamaszkorukban elviselhetetlen lesz számukra a kontraszt. Ezen kívül remélem azt is, hogy kedvük támad megismerni a Bodrogzugot, ahol csodálatos természeti és szellemi értékek rejlenek – nem véletlen, hogy a Kenézlőtől nem túl messzire fekvő Tállyát választotta Weöres Sándor Psyché, a költőnő születési helyéül. A vidék, illetve a vidéki élet rendkívül hangsúlyos szerepet játszik regényeidben. Honnan ered a vidék és a természet iránti szereteted? Abszolút fővárosi gyerek lévén egyfelől nyilván elvágyódásból. Gyerekkoromban a hétköznapi természeti élményeket a Városligetben merítettem és a Bajza utcai gangos ház udvarán. Hétvégén viszont gyakran mentünk Zuglóba, ahol az apai nagyszüleim éltek, és ahol legalább már volt park, lehetett fára mászni. Másfelől vannak valódi falu-élményeim is a gyerekkoromból, mivel tüdőgyógyász nagyapám, aki a Ferencvárosban nőtt fel, először Szolnok megyében, Újszászon, később Nógrádgárdonyban, egy kicsi faluban gyógyított. (A Kréta-rajz Luca-naplójában szerettem volna megörökíteni ezt a kis nógrádi falut.) A szünidőket elsősorban náluk töltöttük, átélve a természetben való létezés teljes szabadságát és örömét. Egész felnőtt életemben alig vártam, hogy legyen egy talpalatnyi föld, ahová elültethetek egy tulipánhagymát. Lassan két évtizede, hogy ez megadatott, azóta az agglomerációban élek. Egy nagycsalád életébe nyerhetünk bepillantást regényedben. A látszólag hétköznapinak tűnő momentumok mögött időnként szélsőségesebb érzelmeket is tapasztalhatunk. Mesélnél ezekről nagy vonalakban az olvasóknak? A tűz ösvénye a tűz energiájának pusztító és életben tartó megjelenéseit mutatja be. Az indulatok, a harag, a szenvedély, a gyógyítás, az öröm is átjárja azt a néhány napot, amit Eszter és Balázs családja együtt tölt a téli szünetben. A kisebb és nagyobb kamasztestvérek közti veszekedések, szülő-konfliktusok, Boró első és kínzó szerelem-tapasztalata, az a belső és csendesen pusztító tűz, ami abból a függő kapcsolatból ered, ami az egyetemista Lilit fűzi az édesanyjához, de az a melegség is, amit egy megrakott cserépkályha vagy egy (Vesta!)-tűzhelyen rotyogó ebéd áraszt. A két mitikus szereplő is a tűznek ezt a két arcát személyesíti meg. Vesta, akit a rómaiak soha nem ábrázoltak, mivel csak a lángban tudott megjelenni, a házi tűzhely melegének fontosságára int, arra, hogy nem szabad hagyni kihűlni, elaludni. Irinyi János a kémikus szemszögéből vizsgálja a kérdést, hogyan lehet ezt a romboló erőt úgy használni, hogy ne legyen veszélyes. Mesélsz egy kicsit az egyik szereplőről, Lonci néniről? Ki inspirálta az ő karakterét? Lonci néni a maga valójában nem létezik. Lonci néni archetípus, ha úgy tetszik, a jó esetben minden nagycsaládban létező anyameleget megtestesítő, családösszetartó erő, aki történjék bármi, odateszi főni a krumplit. Azt figyeltem meg, hogy a „loncinéniség” bizonyos értelemben staféta, ha kihull egy család Lonci nénije, folytatja családösszetartó munkáját valaki más, még akkor is, ha másképpen, ha módosul az idők során a forma. Lehet, hogy már nem ő süti a bejglit, hanem rendel egy cukrászdából, de az egybetrombitálást továbbra is ő végzi.  Ha egy családban megszűnik a Lonci néni-féle kohézió, a család szétgurul, tagjai távolra szakadnak egymástól. Szerinted hogy alakul a kamaszlány, Boró élete a későbbiekben? Hű, erre nem könnyű válaszolnom. De azt hiszem, a legtöbb kamaszlány élete úgy alakul, hogy nincs benne semmi nagyon különös – a szélsőségesen fájdalmas vagy kiugró sorsokat leszámítva –, illetve számára minden az, ami az emberi élet fázisainak megélésével kapcsolatos. Ahogy mindannyian így vagyunk ezekkel a megtapasztalásokkal. A kamaszkort sokan tekintik betegséghez hasonló állapotnak, minden nagyon fáj és nagyon szép – kissé drámai korszaka az ember életének, ezért nem is veszélytelen időszak. Azt hiszem, minden kamasznál azért kell drukkolni, hogy túlélje a saját kamaszkorát. Sajnos mindig vannak szélsőséges példák, amiről azért teszek említést, mert közelről érint, volt olyan tanítványom, aki az érettségije után halt meg nem sokkal – és teljesen értelmetlenül. De Borót valószínűleg megvédi majd a családja a saját szélsőségeitől, én legalább is ebben bízom. Hol és mikor találkozhatnak veled legközelebb az olvasók? A kamaszok november 17-én, szombat délelőtt 10 órától a FSZK által szervezett Kreatív írás műhelymunkán az Ugocsa utcai könyvtárban. Aztán pedig november 30-án az Örkény Könyvesboltban A tűz ösvénye bemutatóján.