Elsőként egyértelműen a saját gyerekeim. Imádják a történeteket, könyveket, 4–5 éves koruk között mindhárman megtanultak írni és olvasni is, falják a betűket. Olyan sokat meséltünk, olvastunk nekik az elmúlt években, hogy egy idő után kialakult egyfajta látásom arra, hogy mi az, ami tényleg eljut hozzájuk, és mi az, ami hiányzik az – egyébként kimerítően hatalmas – mesekönyvkínálatból. Ennek a kettőnek a kombinációjaként született meg a Jövőmenők alapötlete, ami 2050-be repíti az olvasót, ahol mesés környezetben, egy ikermacskapár élményein keresztül tapasztalhatják meg a gyerekek a technológia változásait.   Azt láttam, hogy bár mi, felnőttek sokat olvasunk például az önvezető autókról vagy a napenergiáról, az űrutazásról, a robottechnológiáról – ezeket az információkat nem osztjuk meg a gyerekekkel, mert azt gondoljuk, hogy nekik ezek túl szárazak vagy esetenként akár ijesztőek is lehetnek. Viszont pont ők azok, akiknek a leginkább figyelniük kellene a minket körülvevő technológiai környezet változásaira, hiszen az ő életüket már hatványozottan ez a változási tempó fogja uralni. Én eddig jutottam fejben, de a döntő lépést az adta meg, hogy az Ecovit Kiadó bizalmat szavazott ennek a mesés környezetbe csomagolt jövőtörténetnek, és az üzleti döntésen túl nagyon sok szakmai segítséget is adott nekem az írás során. Honnan tudod ennyire biztosra, milyen lesz a jövőnk 2050-ben? Nem tudom! De pont ez a lényeg, hogy senki sem tudja. Viszont minél többet foglalkozunk azokkal a témákkal, amelyeket a könyv is érint, annál tisztábban látjuk a változásokat, és annál jobban fel tudunk készülni a jövőre, bármit is hozzon az. Vannak tisztán kirajzolódó trendek, de hogy ezeken belül pontosan mi mihez vezet majd, azt senki sem tudja jelenleg megjósolni. Pont ez az izgalmas benne szerintem, ezért érdemes folyamatosan figyelemmel követni a változásokat! Miért éppen Priusznak és Gordiusznak hívják a főszereplő cicákat? Hogyan találtad ki ezeket a neveket? Az eredeti „fejbőlmesében” Cirmi1 és Cirmi2 névre hallgattak a macskák, de a kiadóm elég egyértelművé tette, hogy ennél fantáziadúsabb neveket kell majd találni nekik. Mi a gyerekekkel viszont nagyon meg voltunk ragadva ezeknél a neveknél. Azután ahogy folyamatosan szerkeszteni küldtem a megírt mesefejezeteket, egyszer csak azzal hívott fel a kiadó, hogy kislányuk rátalált a macskák igazi nevére: így lettek ők Priusz és Gordiusz. Nektek vannak cicáitok? Nincsenek. Ha a gyerekeimen múlna, már rég szaladgálna minimum két cirmos a házban, de annyit utazunk, hogy egy univerzális háztartási robot hiányában nehéz lenne mindig megoldani a felvigyázást. Halaink vannak egy jó nagy akváriumban, akiket közösen gondozunk – szerintem ők sem örülnének annyira egy vagy két macskának. A könyv oldalain a humor és a könnyedség szinte átüt. Cél volt, hogy ennyire olvashatóvá írd, vagy egyszerűen így „jött ki” belőled? Az első verziók sokkal nyakatekertebbek voltak, hosszú mondatokkal és féloldalas tájleírásokkal, de nagy szerencsémre régi barátság fűz Berg Judithoz, aki elolvasta a kezdeti változatokat, és zseniális módon irányba tette a próbálkozásaimat. A számomra legfontosabb tanácsa az volt, hogy minden egyes mesénél, amit megírok, gondoljak arra, hogy egy gyereknek az lesz egy adott napon az esti meséje. Ha az a mese nem jó, ha unalmas, ha nincs benne elég történés, izgalom, humor, akkor az a gyerek aznap úgy fog lefeküdni, hogy ezt a mesét hallotta, hiszen valószínűleg már nem lesz idő neki egy másik történetet is felolvasni. Így kell minden mesét megírni, nem pedig úgy, hogy az író mit szeretne éppen hosszasan leírni, megjeleníteni. Ennek a tanácsnak a szellemében alakítottam sok verzión keresztül a szöveget a kiadóm szakmai segítségével, így született meg végül az, ami ezek szerint olvasáskor már könnyed hatást kelt. Mit gondolsz, te vennél okoshűtőt otthonra, ha lehetne? Vagy takaríttatnál robotokkal? Persze. Minden további nélkül. Imádjuk a kütyüket, és amit csak lehet, ki is próbálunk! A jovomenok.hu honlapon azt olvastam, hogy szívesen tartasz rendhagyó tanórákat a jövőről, és mesélsz arról, mi hogyan fog változni körülöttünk. Miről szól egy ilyen óra? Hogyan kell ezt elképzelni?   Én leginkább „jövőfoglalkozásnak” szeretem hívni ezeket. 45–60 perc hosszúságban iskolákban, könyvtárakban, művelődési házakban szoktam ezeket tartani, jellemzően másodikos–negyedikes általános iskolás gyerekeknek. A foglalkozás során egyfelől részletesebben megismerkedünk olyan technológiai területekkel, amelyek nagyon gyorsan változnak (például ilyen az önvezető autó, a megújuló energia, a robotok, az orvoslás, az űrkutatás, stb.), másfelől a gyerekek is elmondhatják, hogy ők milyen témákban látják leginkább maguk körül a változásokat (például ilyenek a telefonok, az órák, az épületek). Főként olyan szülők, tanító(néni)k, könyvtárosok, helyi kultúrprogramokért felelős munkatársak szoktak meghívni a könyv honlapján keresztül, akik azt érzik, amit én: hogy a gyerekek számára a technológiai változás és a jövő két olyan kiemelt fontosságú téma, amivel muszáj hangsúlyosan foglalkozni. Egy halom felfedezés, nem is annyira titkos információ sajnos nem fért bele a mesédbe. Hol lehet erről bővebben olvasni? A könyvnek van egy honlapja (www.jovomenok.hu) és egy Facebook-oldala is (www.facebook.com/jovomenok), ezeken a felületeken megpróbálom egyfelől mindazokat a területeket bővebben bemutatni, amelyekről a könyvben szó esik, másfelől az általam folyamatosan olvasott, releváns híreket is itt megosztani. Folytatod Priusz és Gordiusz történetét a jövőben? Igen, már írom a folytatást, a második könyv felén már túl vagyok! Szerintem izgalmasabb lesz, mint az első: már ismerjük a két kalandor macskát, most már nem szükséges a bemutatás, egyenesen fejest ugorhatunk a kalandokba. Azt elárulhatom, hogy többek között az űr is szerepelni fog a kihívások között, és a hazai szál – amit a könyv zseniális illusztrátora, Nagy Norbert hozott bele a történetbe – is marad, sőt erősödik, mivel Priusz és Gordiusz a 2050-es Balatont is meglátogatja majd... Forrás: barkaonline.hu