Hogyan született az új könyved? Sok témám volt és van is még, amiket hiányoltam a gyerekkönyvekből. Szeretem a hétköznapi meséket, amikor a gyerekek azt érezhetik, hogy ez velük is megtörténhet, amikor magukra ismerhetnek egy-egy helyzetben. Az óvodásoknak több ilyen mese van, aztán ahogy iskolába ment a lányom, úgy láttam, hogy egyre inkább az egyértelműen fikciós könyvek dominálnak. Szerettem volna egy kicsit visszahozni ezt az “olyan, mint én” élményt ennek a korosztálynak. Rengeteg inger éri a gyerekeket nap mint nap, és azt érzem, hogy megnyugtató olyan helyzetekről, érzésekről olvasni, amik ismerősek. Mert megnyugtató érzés, hogy ezekkel az érzésekkel, helyzetekkel nem vagyunk egyedül. Írásaidból kiderül, hogy számodra fontos, hogy ne állítsunk fel tabukat, és a gyerekekkel mindenről őszintén, nyíltan beszéljünk. Azt hiszem, sokunkban van szándék arra, hogy a gyerekek nagyon okos, néha kínos kérdéseire őszintén, nyíltan válaszoljunk, csak nincsenek mintáink a saját gyerekkorunkból, amikhez visszanyúlhatnánk, így ezek a kérdések nagyon sokszor váratlanul érnek minket, és kihagyjuk ezeket a lehetőségeket. Emlékszem, mikor egy nyúzott nap végén, egy tömött boltban épp a hűtőpultot bámulva próbáltam kitalálni, hogy hogyan ne virsli legyen megint a vacsora, mikor a kislányom feltette nekem azt az egyetlen kérdést, amiről – miután szociológusként éveken át dolgoztam romaprogramokon egy alapítványnál – azt hittem, hogy nem lehet vele zavarba hozni: ”Anya, kik azok a cigányok?” Ekkor eldőlt a vacsoradilemma, leemeltem egy csomag virslit, miközben össze-vissza magyaráztam a népvándorlás koráról, országokról, népekről, ország nélküli népekről stb. Talán a harmadik másodperceben vált teljesen érdektelenné a mondandóm, és hiába hoztam fel újra a kérdést este, akkor már más téma érdekelte. De legalább megpróbáltam, és nem ráztam le. A meseolvasásra felkészühetek előre a válaszokkal? Igen, kicsit átgondolhatom, hogy ne adjak fekete-fehér válaszokat, hogyan segítsek neki, hogy nyitott maradjon. De azért ne áltassuk magunkat, mert nem tudhatjuk, mik is lesznek a kérdések. Talán még jobb, ha mi kérdezzük a gyereket, ő mit gondol bizonyos dolgokról, melyik szereplővel tudd jobban azonosulni. Egy mese abban segíthet, hogy a történetbe beleéli magát a gyerek, így érdekessé válik számára az ott felvetett téma. Ilyen, de nem feltétlen meséhez kapcsolódó beszélgetésektől lesz meg az az élmény, hogy a szülőktől bármit megkérdezhet, hogy bármiről lehet velünk, szülőkkel beszélgetni. Én ezt tartom a legfontosabbnak, és ezért is kell megugranunk a kínos vagy tabunak mondott témákat is. Nem pusztán a téma miatt. Hogyan valósul meg ez az elképzelésed Saci és Samu történeteiben? A könyvben található mesék inkább csak lehetőségként tartalmaznak “beszélgetős” témákat, persze távolról sem didaktikusan: én csak feldobom a labdákat, amiket a szülők és a gyerekek vagy leütnek, vagy nem. Ilyen feldobott téma a családtörténet, amit imádnak a gyerekek, pl. a soha nem látott dédmamáról, vagy arról, hogyan éltek az emberek a múltban. Ilyen a vallás, ami legkésőbb elsőben előkerül, mert választani kell hittan, jó esetben több féle hittan vagy erkölcstan között. Ilyen a szerelem, ami valakit már megérint, valaki meg csak hallott róla, és ilyen téma a ki- vagy bevándorlás is. Saci és Samu történetei alapvetően arról szólnak, hogy milyen iszonyú jó dolog a szünidő. Milyen megélni azt, hogy végre nincs percről percre beosztva az idő, és nem figyeli a gyerekek minden lépését egy felnőtt, nem fegyelmezik őket folyamatosan. Végre önállóak, szabadok lehetnek. Lehetőségük adódik egy kicsit feszegetni a vágyott önállóság határait. Egy nyár alatt rengeteg új élmény éri őket, és van idő megélni, átélni ezeket. A háttérben meg ott van a nagyon változatos mintát nyújtó család. Szülők és nagyszülők együtt. Mit jelent neked a nyár? Több szabadidőt, spontánabb életformát, és ezzel sokkal több, a családdal együtt töltött időt, és persze több beszélgetést és játékot. Saci és Samu meséjében felborulnak a berögzült, sztereotíp nemi szerepek. Foglalkoztál a könyv előtt genderelmélettel? - Külön emiatt genderelmélettel nem foglalkoztam. Egy rövid ideig dolgoztam együtt a NANE Egyesülettel egy színházi produkción (Kérsz teát?! - avagy miér olyan bonyolult a nem, ha szexről van szó). A közös munka során tűnt fel, hogy mennyire evidenciaként égnek belénk már gyerekkorunkban azok a sztereotípiák, amiket felnőttkorunkban jobb esetben felismerünk. Ma már a gyerekmesében is kezdenek megjelenni azok a hangok, melyek odafigyelnek a női szerepekre. De ezzel párhuzamosan legalább ennyire fontos odafigyelni a férfi szerepekre is. Nem csak szuperhősök lehetnek a fiúk, sokkal több mintát lehet nekik felajánlani a mesékben is, amik értékként jelennek meg, és amikkel azonosulhatnak. Ebben is tudatosan formáltam a mese fiú/férfi karaktereit. Mit gondolsz, mennyire van felkészülve a magyar olvasóközönség egy ilyen könyvre? Nem gondolom, hogy annyira formabontó gondolatok lennének nemi szerepek tekintetében a könyvben. Nagypapa főz, nagymama mászik a létra tetejére, anya vezet, apa marad otthon egy hétre a gyerekekkel, Saci a vagányabb, Samu tépelődő, érzékenyebb alkat. De valóban azt érzem én is, hogy  lehetnének gender-tudatosabbak a kortárs gyerekmesék. Nekem ez fontos szempont volt, és az is, hogy ne erről szóljon a mese, hanem szinte észrevétlenül épüljön be ez a megközelítés a történetekbe.