Érdekelne a munkamódszered: mi adta a kezdőlökést, mi volt a kiindulópont, és miből merítettél ihletet az írás során? Hogyan, milyen szisztémával dolgoztál aztán a könyvön?

Egy történelemmel foglalkozó blogon olvasott izgalmas tanulmány volt a kiindulópont, ami a középkori szentek és mártírok csontjait őrző vallásos rendekről szólt. Emlékszem, a parkoló kocsiban ülve elolvastam, és azzal nyomtam ki a telefonomat, hogy ebből egyszer regényt fogok írni. Egy év múlva kezdtem bele, szóval eléggé foglalkoztatott a téma, csak meg kellett találnom a megfelelő zsánert és az elbeszélőimet hozzá. A kiadóhoz decemberben küldtem el az első részletet, és február utolsó napjaiban az első kötet végét, számomra is meglepően gyorsan ment. Nyilván a sok előzetes agyalás segített, hogy a begépelés is haladós legyen.

Hogyan születtek meg a karakterek? Bár a három főhős (egy mai kamasz, valamint egy római hedonista polgárra és egy középkori apácára emlékeztető személy) mind életkorukat, mind életstílusukat és céljaikat tekintve igen különbözőek, de a történet során mégiscsak egy csapattá kovácsolódnak. Mi az, ami összeköti őket a sorsukon kívül?

A kérdés második felére a spoilerveszély miatt sajnos nem válaszolhatok, ugyanis ez lesz a duológia második, azaz befejező kötetének tartalma és tétje is egyben. A karakterek pedig szép sorjában öltöttek testet, a két ellenpólus (mai fiú, középkori lány) adva voltak, de szerettem volna megtörni az ifjúsági regények klisészerű fiú-lány nézőpontváltó elbeszélését, és behozni „a mérleg nyelvét”, aki a fiatalokkal ellentétben már komoly élettapasztalattal, ha tetszik, a múlt sebeivel felvértezve ténykedik a regényben, más elvek szerint, más vágyakkal és félelmekkel, és mégis kulcsfontosságú szerepben.

A regény személyiségüket és nyelvezetüket tekintve is igen különböző főhősökről szól. Miért döntöttél az egyes szám első személyű történetmesélés mellett, és mi segített a szereplők beszédstílusának hiteles megalkotásában?

Három nézőponti karakter alkalmazása könnyíti és nehezíti is az elbeszélést. Egyfelől, három egyedi hangot kell megalkotni, ami kihívás, de végül megéri, hiszen az olvasók szeretik a különféle látásmódok ütközését, így több fűszer kerül a levesbe. Mivel ez esetben a szerző lemond a mindentudó narrátorról, így gondosan kell eljárnia, hiszen a főhősei nem tudnak mindenről, ami a regény cselekménye, nem látnak rá a többiekkel történt eseményekre, stb. Nyereség viszont, hogy akár egy jó krimi során, az olvasóban összeáll a kép, és azért drukkol, hogy a karakterek vajon mikor és milyen módon tudják meg, amit ő már rég sejt.

Az archaikus stílus módot adott egy költőibb nyelv megalkotására, sok hasonlattal, megszemélyesítéssel. Egy kortárs prózában ez nyelv- és karakteridegen lenne, modorosnak tűnne, de egy középkori világban elképzelhető, hogy így beszéltek. Közhely, de igaz, hogy a nyelv a mögötte húzódó gondolkodásmódról árulkodik, egy vallásos rendben nevelkedett lány, egy borkereskedő férfi és egy tizenéves pesti srác pedig nyilván máshogy gondolkodik, tehát a kifejezésmódja is eltérő kell legyen. Hiteles vagy konstruált, szerintem az a fontos, hogy a nyelv a regény világában hiteles legyen, nem a valósággal kell megfeleltetni, ahogy például a Tolkien által alkotott nyelvek is létezhetőek, de nem léteznek.    

Rengeteg információt, érdekes tényt rejtesz el a könyvedben, legyen szó a kolostori életről, a korabeli városi szokásokról. Az efféle leírásoknál – amelyeket akár ismeretterjesztő célzattal, akár a teremtett univerzum hitelesítésének céljából helyeztél el a szövegben – sohasem a fantáziádra hagyatkozol, a szöveg mögött alapos kutatómunka sejlik fel. Mik voltak a forrásaid, és miért volt szükséged erre a történelmi-kultúrtörténeti megalapozásra?

Évekig tartó komoly kutatómunkáról nem tudok beszámolni, oktató és nevelő cél sem húzódott meg ezek mögött, inkább, ahogy írod is, a teremtett univerzum hitelessége volt fontos számomra. A középkori ember kevés dolgot tudott biztosan, az olvasás- és írástudás kiváltságnak számított, a tények kevesek birtokában voltak, már ha a XXI. század embere felől nézzük. Ellenben akkoriban rengeteg kérdésben a hitre hagyatkoztak, míg a ma embere számára minden hírrel kapcsolatban, legyen az tudományos vagy bulvár, felmerül a jogos kételkedés. Ezt a különös ellenétet is szerettem volna ábrázolni, ha már két történelmi kor csap össze a szereplőimen keresztül. A fantáziának persze így is nagy szerep jutott, de izgalmasnak tartottam például, hogy a modern srác már hétköznapinak tart és ír le egy-egy jelenséget, amit a másik két elbeszélő még természetfelettinek vél.

A regény központi motívumai az alvás és az ébrenlét. Az egyik interjúban elmondtad, hogy magad is átéltél már inszomniás időszakot, vagyis saját tapasztalattal rendelkezel. A regény szempontjából mi izgatott ebben annyira?

A félálomszerűség, és a kényszerű alvásmegvonásból fakadó „képlékeny valóság” érzete. Én ezeket tapasztaltam meg tíz éve, amikor inszomniával küzdöttem. A cselekmény feletti síkban végig ott lebeg az érzet, hogy mindez csak egy valószerűtlen álom, még akkor is, ha nyilván nem fogom egy ilyen túlhasznált és ócska megoldással feloldani a történet végét.

A mi világunkat egy salgótarjáni híd választja el a regényben szereplő, a Tornácon elhelyezkedő birodalmaktól. A fantasy műfajában legtöbbször szerepel egy portál, egy ajtó, amin keresztül átjárhatóvá válnak az univerzumok. Tekinthető-e ez a híd ilyennek, és miért épp erre a hídra esett a választásod?

Pontosan, ebből a szempontból ez is hagyományos portal-fantasy. Kapu lehet a ruhásszekrény mélye, vagy egy vasúti megálló, de például a Being John Malkovich című filmben egy irodaház szellőzőjén keresztül jutnak a karakterek Malkovich fejébe. A somlyóbányán felszámolt völgyhíd története izgalmas, a mai napig emlegetik Tarjánban. Nekem pedig kapóra jött, hogy a híd önmagában is erős szimbólum, az összeköttetés két világ között, a nehézségek áthidalása, a mélyben tátongó űr vagy rémségek feletti szűk átjáró több ezer éve foglalkoztatja a történetmesélőket. Toposz, de úgy tudom, ezt a konkrét hidat még senki nem álmodta bele egy regénybe sem.

A regényben említés szintjén esik csak szó arról, hogy a híd túlsó oldaláról is elindult néhány Lupa Void-i kalandor, akik eddig nem tértek vissza. Velük mi történt?

Spoilerveszély miatt erre sajnos most még nem válaszolhatok.

A történet képzeletbeli világába aktuális, fontos társadalmi problémákat, a kamaszokat érintő kérdéseket is finoman beleszőttél, például szó van benne hatalmi visszaélésről, családi zűrökről, párkapcsolati bizonytalanságokról. Befolyásolta-e a könyved témáit, problémafelvetéseit és stílusát, hogy kamaszoknak írod?

Nem zsánerregénynek szántam, és egy bizonyos elképzelt olvasó sem lebegett a lelki szemeim előtt, ahogy arra a kreatív írás kurzusok zöme igyekszik rávenni az elsőkötetes írókat. Inkább organikusan jöttek fel témák, problematikák, és ha úgy éreztem, hogy nem tájidegen a regény világától, akkor igyekeztem érthetően és átérezhetően beleírni. Az én gyerekkoromban az ifjúsági irodalom egyben szépirodalom is volt, ebből kiindulva sem nézem „gyereknek” az olvasómat. Ha érintek is olyan témát, ami őt nem foglalkoztatja, szerintem nem baj, örülök, hogy korombeli olvasók számára is örömet okoz a regény, noha nem olvasnak ifjúsági műveket, és a szépirodalom felől is akad átolvasás, ahonnan nézve a fantasy sajnos igencsak ponyvaműfajnak számít, vagy sokáig annak számított.

Mennyire motivál, vagy éppen ró rád magas elvárásokat az első könyv pozitív visszhangja? Befolyásol-e a következőben?

Persze, abszolút befolyásol. Tanulni, fejlődni nem szégyen, ami jó volt, megtartottam, ami gyengébben sikerült, azt megpróbálom kigyomlálni a folytatásból. Milán szlengjéből visszavettem, mert az volt az olvasói visszajelzés, hogy a kevesebb több lenne. A számos pozitív recenzió és várakozás pedig segített, hogy átlépjem az árnyékomat, és megpróbáljak egy még jobb kéziratot letenni a kiadóm asztalára.

Hány kötetesre tervezed a sorozatot, és mikorra várható a következő, a Mesteralvók viadala című rész? Gondolkozol újabb könyvötleteken is?

A Mesteralvók viadala várhatóan novemberben jelenik majd meg, ha a jelenlegi nehéz könyvpiaci helyzet is megengedi. Ez lesz a második, és egyben sorozatzáró kötet. Vannak ugyan további ötletmorzsáim, de azok még messze nem publikálásra érett ügyek, elősorban dolgozni szeretnék rajtuk, és a kiadó és az olvasók bizalmát élvezni, hogy várják a következő regényemet.

Forrás: litera.hu