Hej, uramteremtőm, örült a kis prücsök, de hogy örült. Továbbugrált, szökdécselt nagy vígan, s folyton azt ciripelte: "Csak van, akinek van, csak van, akinek van!" Bezzeg, hogy van, akinek van, s nincs, akinek nincs. Ez már aztán szent igazság, ugye, gyerekek? No, hanem a jókedve hamar búra fordult. Éppen jött az úton vele szembe egy obsitos katona. Ez meglátta a kis prücsköknél a fényes krajcárkát, s gondolta magában: ugyan minek a prücsöknek pénz. No, ebben szent igaza volt az obsitosnak. Hirtelen lehajolt a földre, nyakon csípte a kicsi prücsköt, s elvette tőle a fényes krajcárkát. Haj de elszomorodott erre a kis prücsök! Nem is ment tovább, nagy bújában, bánatjában visszafordult, s meg sem állott hazáig. S amint ment, mendegélt hazafelé, folyton azt ciripelte: "Csak így bánnak a szegénnyel, csak így bánnak a szegénnyel!" Így bizony!