Abban tekintetben mindenképpen, hogy a harmadik kötettel kiteljesedett az a mese, amit Fáy András: Sió tündéres rege című legendája alapján megálmodtam. Azt a célt tűztem magam elé, hogy a mai közönséghez közel viszem azt, az idén 180 éves történetet, aminek hajdanán hatalmas, évtizedeken át tartó sikere volt. Olyannyira, hogy a legenda hősszerelmeseiről nevezték el az éppen 125 éve vízre bocsátott két gyönyörű hajót, a Helkát és a Kelént, 1896-ban pedig Budapesten, a Városligeti Iparcsarnok előtt, egy hatalmas szoborcsoportot állítottak fel a legenda szereplőivel, egy díszes szökőkút mellett. Az volt az elgondolásom, hogy a 8-12 éves korosztályt célzom meg, izgalmakkal, humorral, és korban hozzájuk közelebb álló szereplőkkel, akiknek a segítségével fel tudom hívni a figyelmet a Balaton környékének kevésbé ismert, ámbár varázslatos, mesébe illő helyszíneire. Az én történetem főszereplője így a tihanyi hercegi pár, Helka és Kelén gyermeke lett, Helka hercegkisasszony, valamint a rá vigyázó apród, Ciprián. Fontos szerepet kaptak olyan új szereplők, mint két szeleburdi manó, Tramini és Furmint, akikre Kamor, a Bakony varázslója vigyáz. Természetesen a régi legenda kulcsfigurái is rendre felbukkannak Sió tündértől Bora boszorkányon át a varázslóátok miatt hollóvá és vadkanná vált, gonosz Horka és Thuz – hercegi párig.   A második kötetben már nem csak a Balaton környéke a kalandok színtere, hanem a Bükk és az Alföld is megjelenik. Miért pont ezek a tájak kerültek bele a történetbe? Egyrészt igyekeztem minél több izgalmas helyszínt megmutatni – de sokszor a történet szövete, a kalandok sodrása nem tette ezt lehetővé. Igazából az kerülhetett bele, amit szervesen bele lehetett illeszteni. Az Alföld mindenképpen ilyen volt, hiszen a Fáy András regéjében szereplő testvérűző herceg, Zemúr, ott lakozik, akit ráadásul szoros rokoni szálak fűznek, Kelénhez. Konkrétan az ő nagybátyja, a fia pedig a később vadkanná átkozott Thuz herceg. Szinte olyan kusza ez a családi viszonyrendszer, mint egy brazil szappanoperában – de mindez, mondom, Fáy András érdeme. Én viszont élve ezzel a lehetőséggel, elvittem a kalandokat az Alföldre, és ha már útba lehet ejteni, tettem egy kicsi kitérőt Bükkbe is, ami nem csak elképesztő helyeket rejt – hanem a kalandok izgalmassá és varázsossá tételében is sokat segített. Jó példa erre a Noszvaj határában található Pocem nevű barlanglakás együttes, ami a történetben a bükki manók, és kőtörpék otthonaként jelenik meg. A harmadik kötetben is lesznek új helyszínek? Igen, mindenképpen. Ilyen például a Bükk környezetéből a Damasa szakadék, a Balaton körül a Kornyi-tó, a Bakonyban a Dudar és Csesznek körüli szurdokok, vagy például a balatonfüredi Lóczy barlang, amit már az első részbe is bele akartam írni, de a másodikba sem sikerült, mert a szereplők egyszerűen nem voltak hajlandó  arra menni. A harmadikban végül azért csak szerepet kapott. Hogyan fogadta a közönség, hogy egy ilyen tündéres-varázslós mese valódi helyeken játszódik? Nem veszítette el így a mese a varázsát? Éppen ellenkezőleg! Sok gyerekes családról tudok, akik felkerekedtek, hogy végig járják a könyvbéli kalandok valóságos helyszíneit, és ugyanilyen céllal szerveznek osztálykirándulásokat, vagy erdei iskolai tanulmányhetet a Balaton mellé olyan iskolai osztályok, melyek a tanév során együtt olvassák Helka és Ciprián kalandjait. Az ilyen kirándulásokhoz már készítettem is egy-egy képes „bakancslistát”, azaz kedvcsinálót a blogomon az első kötet   és a második kötet   helyszíneiről is.   Ez a harmadik rész egy új kaland, vagy az előző folytatása? A Helka-trilógia története igazából egy szerves egész, ezért egyrészt mindkettő állítás igaz is, meg nem is. Végig arra törekedtem, hogy mindennek oka és következménye legyen, hogy a történések összefüggésben legyenek egymással. A második és a harmadik kötetben így végig sorakoznak azok az események, amelyek első kötet történéseiből fakadnak. Jobbára olyan történésekből, vagy megszólalásokból – amire az első részben szinte fel sem figyeltünk. Például a középső kötet, a Ciprián fő bonyodalma az, hogy Helkát elrabolják, ami úgy történhet meg, hogy a tihanyi hercegek otthonában, a Soktornyú Kastélyban egy beépített kém dolgozott. Erre csak a második kötetben döbbenünk rá, ám ha ezután belelapozunk az első részbe, akkor teljesen egyértelművé válik, hogy valóban ott tevékenykedett a szemünk láttára! A harmadik kötetben számos további momentumra kapunk magyarázatot. Például, hogy miként került Kamor varázslóhoz a két manó, s hogy a nevük miért Tramini és Furmint. Kiderül, miből következik, hogy időnként feltűnik a Balaton vidékén egy keletről érkező fekete felleg, mitől bűvkovács az, aki a hercegi varázsékszert, a Sárgaköves Gyűrűt kovácsolta régen, és így tovább, még azt is, hogyan lett varázsló Kamor diákból. Lényegében a harmadik rész egyszerre előzmény és folytatás is. A cselekmény egyébként pontosan ott és akkor indul, ahol, és amikor a második véget ér, mégpedig azzal, hogy felbukkan Kamor varázsló igazi, de mindeddig eltitkolt ellenfele, aki a jogos tulajdonát követeli vissza: a varázs erejű nap-éj kristályok egyikét. A varázsló igazi nagysága mutatkozik meg a történetben, melyből kiderül, hogyan tartóztatta fel eleddig a gonosz erők térnyerését a Víz, a Part és az Erdő vidékén, ám a végső győzelemhez még az ő ereje és bölcsessége sem elegendő. Lesz csata? Lesz az is, igen. Sokat sejtet az alcím: Helka menyegzője. Megtudhatjuk, hogy ki a szerencsés férfiú? Természetesen igen, hiszen ez a szerelmi szál fontos eleme a történetnek, mondhatni:erről szól a könyv. Nem árulod el, ki ő? Annyit igen, hogy már a második fejezet végén komoly sejtése lehet erről az olvasóknak.

<VISSZA A NYÁRI OLVASMÁNYOKHOZ