Kishugó ilyenkor él igazán, nappal viszont, amikor iskolába jár, szenved attól, hogy az osztálytársai gyakran kinevetik, ő pedig nem árulhatja el nekik, hogy hol járt éjszaka, és miért alszik el folyton órákon. Az első kötetben megismerkedünk a figurájával, osztálytársai egy részével és titkos szerelmével, Blankával, a szüleivel és az Álomrendőrség világával. És persze pár küldetést is átélhetünk Kishugóval, akinek többek között egy óriási hűtőszekrényben fagyoskodó, egy fél szelet párizsival takarózó hajléktalant kell megmentenie… Ki a kedvenc karaktered a könyvből? Sok mindenkit megszerettem írás közben, a titokzatos, kissé vadóc Blankát, Kishugó álomrendőr barátját, a 201 centis Ágót, Kishugó apját, a bölcs, de fukar Nagyhugót, a kedvencen azonban természetesen Kishugó. Aki egyszerre szemtelen és érzékeny, mosdatlan szájú és humoros, éles eszű és értetlen, talpraesett és esendő – egy kicsit talán olyan, amilyen én szerettem volna lenni iskolás koromban. Ismerted a Kaméleon Olvasóklubot korábban is? Mi a véleményed róla? Aki belecsöppent a gyerekirodalomba – én először műfordítóként csöppentem bele –, szerintem hallott a kezdeményezésetekről. Túl azon, hogy végtelenül becsülök minden olyan próbálkozást, amelynek az olvasás népszerűsítése a célja, nagyon rokonszenves, hogy itt maguk a könyvek számítanak, nem pedig az, hogy ki adta ki őket. Ez a saját érdekeken való felülemelkedés olyan ritka ma ebben az országban… Mi az üzeneted az Olvasóklub játékosainak? Az, hogy az olvasás a legmaradandóbb szórakozás, játék. Bennem még ma is elevenen élnek a gyerekkori olvasmányélményeim, míg például a kártyázásokból csak arra emlékszem, hogy egyszer dühömben megharaptam egy rokonomat… S végül még annyit: a játékosok üzenetben elküldhetik nekünk rémálmaikat a sorozat Facebook-oldalán, és ígérem, a legérdekesebbek bekerülnek a következő kötetekbe!