Írsz kritikákat is. Befolyásolt a regény megírásában, hogy belülről is látod az ifjúsági irodalmat? Erre nem igazán tudom a választ. Tudat alatt biztosan befolyásolt egy halom dolog. De amikor a Darwins Daughters-t írtam – mert a munkacíme még ez volt – akkor tényleg csak az volt a célom, hogy elmondjam ezt a történetet, és, ha lehet, akkor úgy mondjam el, hogy ne legyen unalmas, nyálas, monokróm, depressziós, viszont lehetőleg legyen vagány és kíméletlen. Üdítően új hangot hoz a magyar kortárs ifjúsági irodalomba a könyved. Nem pátyolgatsz, nem mentegetsz senkit, viszont a következményektől, azaz a végéről indítod a történetet… Olyan narrációs helyzetet kerestem, amiben lehetőségem van játszani, sejtetni valamit, de nem kell idő előtt kivégeznem semmiféle poént. A naplószerű regények elég népszerűek mostanában, de egyáltalán nem emiatt ódzkodtam ettől a formától, hanem inkább, mert nagyon leszűkítették volna az eszköztáramat. Ebben a formában viszont remekül lehet utalgatni, érdeklődést fenntartani… A drámai csúcspontot titokban tartod, miközben folyamatosan utalsz rá Kata belső monológjai közben… Persze, hiszen a regény belső logikája szerint mindenki pontosan tudja, miről van szó. Nagy hatással volt rád a tavasszal a találkozás és interjú Patrick Ness-szel. Módosult-e a kézirat a hatására? Ez e kézirat éppen Patrick Ness miatt módosult viszonylag keveset. Ő mondta, hogy olyan történeteket kell írnunk, amilyeneket magunk is szívesen olvasnánk. És ez a mondat nekem nagyon sok erőt és biztonságot adott, még akkor is, ha csak nüansznyi dolgokért kellett kiállnom a szerkesztés során. Mondjuk nem volt nehéz dolgom, mert Both Gabinál érzékenyebb, értőbb, finomabb és kedvesebb szerkesztőt nem hordott még a hátán a Föld. Ráadásul nagyon, nagyon jót tett a szövegnek, lenyesegette a sallangjaimat – végtelenül hálás vagyok neki. A szereplőid nagy többsége, főleg persze az elbeszélő Kata, de például Bernáth Samu is nagyon éretten, árnyaltan gondolkodik. Mi több felelősségteljesen. Nem az a szokványos kamaszábrázolás… Amikor valaki ezt mondja vagy mondta a kézirat kapcsán, én mindig csak állok és nézek ostobán. De komolyan. Kamaszok vesznek körül, és nem csak a saját gyerekeim, napi kapcsolatban vagyok velük, és pont ilyen érettek és árnyaltak és felelősségteljesek. És persze néha idióták és felelőtlenek is, és nyeglék. Ha valaki csak a róluk kialakult sztereotípiákat akarja látni… Ezek a srácok egy nagyon kemény világba nőttek bele. Naponta döbbenek meg, hogy milyen frankón helytállnak. Nem csak a suliban, hanem a széthulló családokban például, meg a beszűkült szüleikkel, meg ezzel az egész őrültekházával szemben, ami ma körülveszi őket. Az is feltűnt, hogy Kata időnként abszolút rálát az osztálytársaira, néha pedig sablonokban beszél róluk. Ha rátör a sokk, elveszti a jellemlátását, mert nekem úgy tűnik, ezzel függ össze a váltakozás. Ösztönös ráérzés és tapasztalat vagy utánaolvastál? Inkább tapasztalat. De szerintem ez tejesen általános, nem? Ha nyugi van, cizelláltan gondolkodunk, ha meg beüt a krach, visszanyúlunk a jó öreg sablonokhoz. Ezek nélkül nem hogy adekvát, de semmiféle választ nem tudnánk adni krízishelyzetben: minden változót figyelembe véve sokkal nehezebb döntést hozni. A sablonok néha jók. Csak nem szabad összekeverni őket a valósággal. A négy lány négy teljesen különböző karakter, szerinted akkor is összebarátkoznak, ha nem egy osztályba járnak? Nem feltétlenül. De ebben az osztályban egymás mellé sodródtak. De nem véletlenül. Különben nem lenne regény… Négy gyereket neveltek, ebből ketten a regénybeli szereplők életkorában vannak. Olvasták a könyved? Persze. És kíméletlenül kötözködtek is időnként. Elképesztően érzéketlenek tudnak lenni! Sokszor megfordulnak nálatok a kamaszgyerekeid barátai is, mennyiben befolyásoltak a szereplők megalkotásakor? A regény szereplői nem hasonlítanak sem a gyerekeimre, sem a barátaikra. De akár hasonlíthatnának is. Természetesen nagyon sokat csentem tőlük, az iskoláikból, ebből a szempontból tehát befolyásoltak. Alapjában véve a történet alakította a szereplőket, és viszont: azért lettek pont ilyenek az egyes karakterek, mert más jellemekkel nem lehetett volna hiteles a történet. Jól eltalált a kamasznyelv a könyvben, ami az ifjúsági regények nagy buktatója szokott lenni a célközönségnél. A Móra kiadó, ami leginkább az értékteremtő irányultságáról ismert, jelenteti meg a könyvet, befolyásolta ez a szöveget? A stílus, a hangnem szempontjából nagyon-nagyon el voltam kényeztetve: a kiadó gyakorlatilag nem befolyásolt, vagy csak minimálisan. Talán azért sem, mert nem törekedtem arra, hogy a 2014-ben aktuális rétegnyelvi kifejezésekkel tömjem tele a szöveget. Inkább a kamaszok gondolkodásmódját, verbális leleményességét próbáltam megjeleníteni. Egy tragédiát sokféleképpen lehet feldolgozni, reagálni rá. Nekem kicsit hiányzik Lidi reakciója, hiszen róla csak annyit tudunk meg, hogy elmentek Amerikába a családjával. Lidi a lányok közül az egyetlen, aki nem vállalja fel semmilyen szinten a tetteik következményeit. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ő is és a családja is tisztában van azzal, hogy igenis történtek helytelen dolgok… Az én olvasatomban Lidi olyan családból jött, ahol a látszat nagyon fontos: a tökéletes, összetartó család látszatát még akkor is meg kell őrizniük, ha ezzel nyilvánvalóan hibát követnek el. Tervezel folytatást a regénynek vagy az olvasóra bízod, hogy kitalálja a szereplők további sorsát? Semmiképpen sem. Hamar Kata összeszedte magát annyira, hogy szembe nézzen a saját rémeivel, nem fut tovább előlük. Innen már csak a gyógyulás, az elfogadás következik – de ez engem, mint történet-orientált írót, már nem érdekel. Forrás: librarius.hu