SzD: És mi van, ha az anyukát látja a gyerek kevesebbet? A kérdést inkább úgy tenném fel, hogy miért jó a gyerekeknek, ha az a szülő is értékes időt tölt velük, akit kevesebbet látnak, mert pl. dolgozik.
A válasz pedig, hogy miért ne lenne fontos? Az ő gyereke is. Egész egyszerűen járnak egymásnak. És mivel mindkettőnek joga van a másikra, ezért könnyen érthető, hogy például a dolgozó szülőnek miért kötelessége is a gyerekével értékes időt töltenie. Nem az a feladat, hogy amikor végre hazaesik, akkor mindent átvegyen, hanem hogy onnantól együtt csinálják a gyereknevelést. Hogy család legyenek. Hétvégén meg aztán pláne. És akkor aztán igazán és gyorsan megtapasztalhatja ő is, hogy milyen jó dolog kapni. A hitelesség ugyanis hamar megtérül, így aztán a gyerekével csak ritkábban találkozó szülő is elég hamar kompetensnek érezheti magát, ami szintén nem utolsó dolog.
SzJ: Pontosan. Ha valamelyik szülő nem tölt időt a gyerekével, megfosztja magát mindattól az élménytől, amit a gyerek nyújtani tud az első perctől kezdve. Arról nem is beszélve, hogy ha van egy apa vagy anya, aki látványosan kimarad a gyerekkel kapcsolatos teendőkből, akkor ez sok mindent üzen a gyereknek, csak azt nem, hogy ő értékes volna. És akkor mitől is alakulna ki az a szeretet és tisztelet, illetve önbizalom, amire a gyerek iskolás korában annyira szeretnénk majd támaszkodni...
És még egy érv: vannak kutatások, amelyek azt mutatják, hogy a gyerekek nagyon szívesen választják játszópartnernek az apukájukat, mert vadulósabb, bátrabb játékokra is kaphatóak.
-
Hogyan töltsük az időt jól a gyerekekkel?
SzD: Tegyük kíváncsivá a gyerekünket, nyitottá a világra, válaszoljunk a rengeteg kérdésére. Mindegyikre. És kérdezzünk mi is sokat. Mutassunk neki minél többet abból a világból, ami rendelkezésre áll.
SzJ: Figyeljünk oda rájuk, az egyéniségükre, a specialitásaikra, örüljünk a sajátosságainak. Találjunk olyan dolgokat az együttlétben, ami nekünk is örömöt okoz, és akkor üljünk/álljunk neki a közös tevékenységnek, ha rá is tudunk hangolódni. Ha éppen inkább egy kis pihenésre van szükségünk, és megoldható, akkor válasszuk a pihenést.
-
Milyen az elég jó apa szerintetek? Miben más, mint az elég jó anya? Más egyáltalán, vagy ez csak egy konvenció?
SzD: Nincs elég jó apa. Elvileg elég jó szülő van, szerintem az sincs. Szülő van, aki olykor hibázik.
SzJ: Elég jó apa lehet az, aki töpreng ezen a kérdésen.
-
Nálunk nagyon különleges esemény, ha a papa mesél, mert csak ritkán mesél, mindig fejből mond nagyon börleszk meséket. Szerintetek más, ha az apa mesél? Másképp mesélnek az apukák?
SzD: Nem hiszem, hogy a mesélési mód a nemen múlik. Van, aki fejből szeret jobban mesélni, van, aki könyvből, van, aki a könyvet meséli el kicsit másképp, mint ahogy le van írva, kiszínezi, hozzátesz, elvesz, néha még úgy is, hogy az ebből származó humort a gyerek eleinte nem is nagyon érti.
SzJ: Személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy a mesélő apukák gyakran kreatív, fejből mondott, vagy nem hagyományos, izgalmas meséket mondanak. Ennek ellenére én sem gondolom, hogy a nem lenne ebben a meghatározó, valószínűleg ők lelkes, kreatív apák, akik élvezetüket lelik a mesélésben. Ez is egy kapcsolódási pont a szülő és a gyerek között, ami hozzájárul az intimitáshoz, meghittséghez.
-
Miért fontos az apa és gyerek között is az intimitás, az összebújás?
SzD: Ugyanaz a válaszom erre a kérdésre, mint az elsőre. Mindkét szülőtől fontos az intimitás, az érintés. Nyilván életkoronként másra van szüksége a szülőktől a gyerekeknek, ezekre érzékenyen kell reagálni a szülőnek is, de az intimitás bizonyos formái mindig fontosak lesznek. Az érintés biológiai és fiziológiai jótékonykodását rengeteg vizsgálat bizonyította már, a pszichológiai hatást pedig nem nehéz megtapasztalni, elég, ha csak a gyógypuszira gondolunk. Amíg nincs vér, szinte minden sebet pillanatok alatt begyógyít. Akár az anya, akár az apa adja.
SzJ: Az intimitás, érintés, a gondoskodás, odafordulás is mind azt mutatja a gyereknek, hogy ő fontos, értékes és szeretetre méltó. Ezek a tapasztalatok alapozzák meg az önbizalmat és a kompetenciaérzést, és segítik hozzá a gyerekeket ahhoz, hogy később ők is kölcsönös, adakozó társas kapcsolatokat legyenek képesek kialakítani és fenntartani.
|