Nagypapa és Peti egy titkos vasajtón át megközelíthető titkos hajón ellátogat egy szigetre, ami nagyjából olyan, mint a mennyország. Hiába érzik együtt jól magukat, végül búcsúzniuk kell. Nagyapa a sziget lakója marad. Petinek egyedül kell visszatérnie a zord, viharos tengeren.  Végül megbékél Nagypapa hiányával, hiszen tudja (személyesen is meggyőződött róla), hogy jó helyre került. Sokat beszélgettünk arról, hogy a Nagypapa szigete segítő könyv-e, vagy egyszerűen egy önálló mese, amely többek között lehetőséget ad a halálról való szimbolikus gondolkodásra. Az is nagy kérdés, hogy egy most éppen szerethető, majd elfelejthető könyvet tartunk a kezünkben, vagy éppen tanúi vagyunk egy új klasszikus születésének. Ezekre a kérdésekre a választ valószínűleg az idő adja majd meg. De ezek csak kérdések a könyvről, melyeknél sokkal fontosabbak a könyvben felvetett kérdések.   A Nagypapa szigete történetmondással kísért képeskönyv. A képekből az egész történet érthető, a szöveg csak segít megfogalmazni, konkretizálni, amit látunk. A könyv derűs színei, a szereplők (majdnem) állandó mosolya érdekes kontrasztban van mindazzal, ami a történet lényege: elválás, búcsú, a gyász fájdalma. Üres, zárt világban vagyunk, nem tudunk semmit Peti családjáról, nem látjuk a város lakóit, csak a két főszereplő létezik. Nekik kettőjüknek van elszámolni valójuk. Miért nincs már itt Nagypapa? Nem szeret már? Hol van, ha nem itt? A válaszokat a könyv képei ezen a kis zárt világon belül adják meg. Az első lapokon már látjuk az építőkockákat, minden olyan tárgyat Nagypapa házában, amelyekből majd a sziget teljes világa felépül: képek, egzotikus szobanövények, táskák, edények, kalitka, egyéb tárgyak és persze a játék orangután. Nincs olyan eleme a paradicsomi szigetnek, ami ne lenne összeköthető valamely valós világbeli tárggyal. Kínálja magát az értelmezés: a gyermeki képzelet alkot hétköznapi kellékekből egy grandiózus történetet, és ezzel megnyugtató magyarázatot a felnőttek számára is nehéz kérdésekre. És itt a magyarázata a képeken látható derűs optimizmusnak: minden adott ahhoz, hogy megkapjuk a válaszokat, és el tudjunk búcsúzni, csak némi erőfeszítésre van szükség. Persze ez csak egy a sok értelmezés közül, amelyeken keresztül eljuthatunk a feloldáshoz, de szerencsére minden esetben eljutunk.   Jelentek meg a közelmúltban emlékezetes könyvek, amelyek szimbolikusan közelítették meg a halál, a gyász problémáját, ilyen volt többek között Kiss Ottótól az Ati és a holdvilág, vagy még korábban Nádori Lídia könyve, a Sárkány a lépcsőházban. Benji Davies könyve ezt a sort folytatja, de az előbbieknél jóval minimalistább szöveggel.  Kíváncsian várjuk, hogy eltalál-e ez a képes történet (a hagyományosan szövegimádó) magyar közönséghez. Van a szerzőnek még pár olyan műve, amit jó lenne magyarul is olvasni, elsősorban a bálnás könyvét (The Storm Whale). Forrás: keteger.hu