Az eredeti regényt nem olvastam még, de már többször terveim között szerepelt, de az az igazság, hogy a meséket ismerve nem sok kedvem volt hozzá. Ami – így utólag belátva – balgaság volt részemről, hiszen az általam látott rajzfilmek nagyban eltérnek az eredeti cselekménytől, főleg, mivel az adaptációk általában a lilliputi eseményekre fókuszálnak. Gulliver történetét én leginkább az Alice Csodaországban című kötethez tudnám hasonlítani, amelyet előszeretettel aposztrofálnak gyermekkönyvként, illetve meseként, mégis egy sokkal mögöttesebb jelentéstartalommal bír. Swift – és így Coe is – ugyanis élesen bírálja a társadalmat, a különböző országokban más és más problémával találkozhatunk. Itt van például az előítélek kérdése, mikor pusztán egy ember cselekedetei vagy elmondása alapján ítélünk meg/el egy egész nemzetet. Vagy az ha a szokásostól eltérő gondolkodásmódú, világszemléletű emberrel találkozunk, hajlamosak vagyunk őt is megvetni. Laputában, a tudósok országában példának okáért egy olyan csoporttal találkozhatunk, akik a tudásszomjukat igyekszenek kielégíteni minden áron, de közben elfelejtenek élni, feláldozva saját életüket és boldogságukat. Ahogyan a szerző is írja, hogy sokan örökéletűek voltak, ám mégsem lelhették örömüket ebben, mert mindig irigyelték a fiatalok erejét, életkedvét. Gulliver története tehát remek kiindulópont lehet egy komolyabb beszélgetéshez vagy akár egy vitaesthez, és ehhez mind ez a kötet, mind az eredeti regény kiváló lehetőséget ad. Biztos vagyok benne, hogy a fiatal, 10-14 éves olvasókban is elindít a történet olyan gondolatokat, amelyek más megvilágításba helyezik a körülöttük lévő dolgokat, ezért különösen ajánlom figyelmükbe ezt a könyvet.