„Vajon hogy fér bele ez a sok minden a fejembe?” Clarice Bean rettentően sokat gondolkodik. Az iskolában, az órán, és úgy általában mindenhol el-elábrándozik, és ha épp nem ezt teszi, akkor kedvenc könyvsorozatát, Ruby Redfort kalandjait olvassa. Amin persze szintén el-elábrándozik. Clarice egy – szerinte – túlságosan is nagy családban él, a négy testvér közül ő a harmadik, plusz velük lakik még egy nagypapa, egy kutya és egy macska is. Ezért vagy olvasmányhősét, Rubyt, vagy a legeslegjobb barátnőjét, Betty Moodyt irigyli, akik mindketten egykék. Clarice-nek rengeteg gondja van: az iskolában a tanárnő mindig ledorongolja, hogy képtelen figyelni, az öccse idegesíti, az anyukája meg mindenre tud mondani valami okosat, ráadásul még viccesen is. (Ha emlékszünk még Ingrid Sjöstrand versére: „Anyuban azt nem bírom, hogy mindenre tud mondani valami okosat.” Tótfalusi István fordítása.). Mindezek mellett a kutya megeszi a papírra írt-, a nagyapa pedig elfelejti a telefonon kapott üzeneteket, az iskolai nyílt napra meg egy könyvbemutatót kell készíteni, és Clarice-nek fogalma sincs, milyen olvasmányt válasszon. Amikor ötletszerűen rávágja, hogy a Ruby Redfort-könyveket fogják a barátnőjével feldolgozni, elképzelése sincs arról, hogy milyen tanulságokat vonjon le a tanárnő által ponyvának titulált olvasmányból. Közben Betty Moody, a legjobb barátnő felszívódik, a lakásba két plusz kutya kerül, a nagypapa idősek otthonában lakó barátja bajba kerül, Clarice bátyja különös higiéniai átváltozáson megy keresztül, az iskolai kupa pedig eltűnik a vitrinből. Szóval jó pár dolognak utána kell járni. Könyv a könyvben A regényben nemcsak a főszereplő hétköznapjaiba kapunk betekintést, hanem kedvenc könyvébe is, ugyanis Ruby kaladjait együtt olvashatjuk Clarice-szel. A tizenegy éves titkos ügynök, a dúsgazdag szülőkkel élő Ruby helikopterrel, rakétaindítóval, számos telefonnal, ezernyi szuper kütyüvel, valamint egy mindig a kellő időpontban felbukkanó inassal rendelkezik, és elképesztő nyomozásokat végez, miközben szülei úgy tudják, békésen alszik a szobájában. Teljesen abszurd és lehetetlen élete, fantasztikus kalandokkal teli története lebilincselő olvasmány Clarice számára, aki korából adódóan a lehető legtermészetesebben áll hozzá az olvasáshoz: a regényt összehasonlítja a saját életével, és a könyvbeli kalandokra vágyik. És bár Ruby történetei a legvadabb James Bond-filmek paródiájaként is felfoghatóak – egyszerűen képtelenség, amiket véghez visz –, mi másra vágyna egy gyerek? Hiszen minden jobb, ami nem olyan, mint otthon. Sőt még az is jobb máshol, ami otthon is van. Ha a barátnőjénél le kell venni a cipőt belépéskor, az szuper menő, ha náluk kell ugyanezt tenni, az már az elviselhetetlenség határát súroló kényszer. A nagy kérdés persze az, hogy a tanárnő kérésének megfelelően levonható-e használható tanulság egy ponyvaregényből? Meg tudja-e fogalmazni egy gyerek, hogy mit tanul a szórakoztató irodalomból? És egyáltalán: biztos, hogy mindig minden olvasmánynak okulásul kell szolgálnia valamire? Csak zajlik az élet Adrian Mole óta nagyon nehéz egyes szám első személyben megírt, naplószerű gyerekkönyvvel előrukkolni, mert elég magasan van a léc. Igaz, fiatalabb olvasókhoz szól, de Lauren Child nem verte le e lécet. Olyan szórakoztatóan ábrázolja a kislány hétköznapjait, mindennapos gondjait, hogy hiába Ruby folyamatosan jelen lévő szuper izgalmas élete, Clarice napjai ezerszer érdekesebbek, viccesebbek. Az ábrándozó kislány a Ruby Redfort-könyvek hatására meglehetősen fantáziadúsan színezi ki a saját életét és morfondírozik el a gyerekként meg nem értett dolgokon, különlegessé varázsolva a mindennapjait. Rendkívül titokzatosnak tűnő dolgokat kell kinyomoznia, legyen az egy furcsa lefetyelés, vagy egy barátnő eltűnése, akit – más magyarázat nem lehet –, valószínűleg a marslakók vittek el. Bár Clarice Rubyhoz hasonló megoldásokat szeretne alkalmazni a titkok kiderítésére, az ő életében a rejtélyek általában a legegyszerűbb módon oldódnak meg, a kérdésekre a legkézenfekvőbb magyarázatok adódnak, ahogy az általában lenni szokott. És ez így van rendjén. Hisz még maga Clarice is elismeri, hogy csuda izgalmasan alakult minden, noha nem történt semmi különös, csupán zajlott az élet a maga természetes, olykor banális, olykor meglepő módján. Még kütyü sem kellett hozzá. Vicces tördelés A humoros szöveg – amelyet Szabó T. Anna közvetít igényes nyelven a magyar gyerekeknek –, Clarice olykor ironikus, olykor naiv megjegyzéseivel tarkított beszámolója igencsak szórakoztató olvasmány. Az bizonyos, hogy a nélkül is le lehet kötni a gyerekeket, hogy megpróbáljuk beleerőltetni a szövegbe az ifjúsági szleng meglehetősen gyorsan változó szavait. A befogadást a szerző saját illusztrációi mellett a könyv tördelése is megkönnyíti: olykor „szabadprózaként” kanyarognak, kiugranak a sorok, máskor többféle betűtípus színesíti az oldalakat, hogy átsegítse a gyerekeket a szövegtengeren. Szokács Eszter Forrás: igyic.hu