A műfaj sajátosságai itt is visszaköszönnek, tehát az idealizált szereplők, a hiányos karakterjellemzők, és a szerelembe esés furcsa folyamata. Emellett a számmisztika is beköszön egy-két megjelenés erejéig, például a hétszer szép jelző a királykisasszony titulusában, vagy a hármas szám az alakváltásnál, és a palota hetvenhét ablakánál. Nem is hiányozhatna az igazi vonzereje a regénynek: a rejtett tartalom. A csúfság párhuzamba állítható a varázserővel, vagyis a hatalommal, annak megszűnése esetén a Bűbájos visszakapja az eredeti alakját, viszont megtalálja a saját boldogságát és ez utalhat arra is, hogy a hatalom nem boldogít. Ugyancsak tanulság a királykisasszony esetében, hogy megesik a szíve a szerencsétlen Bűbájoson, vagyis végül mégiscsak elfogadja a csúnyaságát. Az igazi mégis az a felismerés, hogy szeretettel minden lehetséges, általa megváltható egy ember a szenvedéséből. A meseregényben Bűbájos szerethetőbb, mint a királyné, az ő fejlődése jobb és erősebb. A királylányé önző érdekből akarja magáénak, és ezért sorra bukja a kihívásokat. A Mézkirály az alattomos embert jelképezi, sunyi módon próbál érvényesülni és így akarja elérni, amit kíván.   A könyvben megjelennek még a tündérek, mint védelmezők, az örökké tavaszban élő lények, és ők adják a címszereplő csudafát a királynak, hogy az megvédje a lányát a Bűbájostól. Ám nemcsak neki vannak segítői, a Nagy Bűbájos névrokonát segíti meg, egy korábban elhangzott ígéret miatt... muveszetnyelve.blogspot