"Susogó meséi ugyanúgy gyűjtik, mély figyelemmel és nehéz tárgyilagossággal a gyerekkor mindennapi, alapvető örömeit, fájdalmait, bizonyságot téve arról, hogy egyik sincs a másik nélkül, hogy a világ így igazi, így élő, így kerek – hangsúlyozta a méltató.  László Noémi szerint jól döntött a kiadó, amikor Keszeg Ágnest választotta, hiszen számos köteten edzett keze és varázslatos képzelőereje által „láthatóvá lesz, ahogyan sarkot növeszt magára az utca, ahogyan az emberek gyapjúfonalat gombolyítanak, és takarót szőnek belőle, ahogyan a kert örvendezik, és a házak darabokra hullnak a szegénység markoló harapása alatt”.  Angi tárgyakba, dolgokba önti meséit, amelyeket Ági huncut fordulattal emberarcúvá illusztrál, így jelenik meg az Ez egy susogó levél lapjain a mozgás csodája – összegezte László Noémi. A 19 történetet tartalmazó Volt egyszer egy című kötethez képest a mostani gyermekkönyvben nyelvi szempontból egyszerűbb meséket olvashatnak az érdeklődők, értékelte a folytatásban Máté Angi, míg László Noémi a szavakhoz, szószerkezetekhez való viszonyulására hívta fel a figyelmet: a szerző úgy alakítja, ahogyan „egyszerre egy kisgyerek és egy nagymamaszerű lény bánna velük”. (László Noémi méltatása könyv bemutatóján - Szabadság folyóirat) Angi írásai a sajátos nyelvezet és a semmi mással össze nem téveszthető hangulat miatt (is) fogják meg az embert. Egyszerre letisztult és gyönyörű, illetve régies és újító a nyelv, amin ő ír (és beszél). Benne van Erdély, de az önmagában nem lenne elég, hogy ennyire különleges legyen. Ehhez ez a csodálatos, elvarázsolt írónő is kell, aki olyan szerény, békés és szeretetteli, és akinek ugyanakkor annyi nehézség volt az életében (a Mamó az ő saját története).   Most egy újabb csokor Volt egyszer egy-et kapunk, más kiadónál, teljesen más köntösbe öltöztetve. Mintha csak Szulyovszky Sarolta képeinek ellentétét akarta volna megalkotni Keszeg Ágnes, bár hogy mennyire volt ez szándékolt, meg nem mondhatom. Az ő képei tele vannak mozgással, de térrel is, szellősek, van hely bennük az ürességnek is, törékenynek, játékosnak tetszenek, valamint gyermekibbek is, máskülönben meg elvarázsoltak, szürreálisak kissé, és sokszor nem egészen szó szerint képezik le a szövegben olvashatókat, sajátos, plusz értelmezést adva azokhoz. Elsőre fura volt, annyira megszoktam Sarolta festményeit, de ma már úgy látom, hogy ezek is ugyanúgy passzolnak Angi meséihez, épp csak más szemszögből, máshogyan mutatják meg azokat.   A mesék pedig sok mindenről szólnak. Egy utcáról, ahol a gesztenyék nagyanyja, vagy legalábbis a rokonuk varázsol melegséget és békét a fázó, éhes és magányos emberek zsebébe meg szívébe, egy kertészről és az ő szeretett kertjéről, esőt ültető szitakötőről, lábnyomokat szedegető kislányról, szegénységről, aki tanul valami szépet, és egy helyről, ahol három lombtalan fa áll, s egy másikról, ahonnan a dús lombú fák susogó leveleket küldenek emezeknek.   Ahogy a Pagonyban tartott könyvbemutatón a kötet lektora fogalmazott, metafizikus, filozofikus olvasatuk is lehet ezeknek a meséknek, vagy egyszerűen csak, hm, üzenetük, minthogy mind susogó levél, és az olvasónak az a jó, ha meghallja, mit susognak. És igen, ahogy a Mamó és a Volt egyszer egy, ez a kötet is sok szomorú, nehéz dologról szól, de nem csak szól róluk, hanem oldja is őket, és végeredményben mindben csak azt hallom, hogy élni jó. Ahogy az egyszerre rokon és teljesen más Varjúdombi mesékben van: „Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét…” Uzseka Norbert Forrás: ekutura.hu