Az új, egészen kicsiknek– még nem olvasóknak – szóló kötet ez a címe, s a felszólítás nyilván nem csak a kötet szereplőiről, de íróról és olvasóról is szól. Mert ez a könyv „olyan”. Mert ez a könyv olyan, hogy a gyerek, ha egyszer „ráharapott”, többé nem engedi. Az a típusú szöveg és képhalmaz, amit a gyerekek újra és újra követelni szoktak. Ez az, amitől a szülő néha idegbajt kap, miközben persze tudja, hogy jó úton jár, s jó, ha még egyszer felolvassa a gyereknek a történetet. (Persze kicsit – a látszat kedvéért – zsörtölődve, hogy nem unja-e már a gyerek?, vagy nem lehetne valami mást?…) A Malac és Liba olyasmi, amit a gyerekek kívülről és szóról-szóra tudni szoktak, s a felolvasó legkisebb változtatási kísérletére is méltatlankodással reagálnak, úgy védve az írott szó jogát, hogy felmerül a gyanú: esetleg szerzői jogvédőnek készül a gyerek. És akkor még ott vannak a versbetétek, melyeknek szerzője – ha a könyvnek hinni lehet! – Malac és Liba. Pont olyanok is! Egyszerűek, tiszták, vidámak, könnyen megjegyezhetők. „Őszi erdő tarka lombja, avar között nő a gomba, sárga makk és tölgylevél, Liba vígan mendegél.” Ez pont olyasmi, amit az ember egy életre megjegyez. S ha addig nem pusztítja el az embert a klímaváltozás, s nem találják meg az Alzheimer-kór ellenszerét, akkor gyanítom, hogy kilenc évtized múlva több olyan demens öregember lesz, aki minden másról elfeledkezve Malac és Liba verseit dúdolgatja… „Dió, makk és gesztenye, zsákunk kincsekkel tele, szél hoz őszi felleget, Malac vígan lépeget.” Nincsenek eget rengető ötletek, és nincsenek hajmeresztő fordulatok. Tóth Krisztina tudja, hogy az óvodás korú gyerekeknek még ennél sokkal fontosabb, hogy a mese otthonos, kedves és „belakható” legyen. Éppen csak megenged magának egy két kézenfekvő szójátékot. Csak annyira vonja be a felnőttek világát, hogy az „csiklandozzon”. Mondjuk, amikor Malac mesél libának a Márton napi szokásokról, amikor a múzeum mibenlétét definiálják… vagy amikor Lustasága okán Garfield-hez hasonlítja Liba Malacot. Az illusztrációk kitűnően illeszkednek a szöveghez, s az a többlet, amit (kis kutakodással) a gyerekek önállóan megtalálhatnak, igazán izgalmas: a tyúkudvarban ugyanis lakik egy földönkívüli lény is. De ezt a gyereknek ne tessék elárulni! Sokkal izgalmasabb, ha magától fedezi fel az idegent… Remélem, a későbbiekben, a következő kötetekben is felbukkan még! Olyan könyv ez, ami pont azt a korosztályt szólítja meg, amelyikhez szólni akar (ez nem mindig és nem minden írónak sikerül!), s ha a felnőtt kételkedne, a gyerek gyöngyöző kacaja majd megmutatja…   Grozdits Hahó Forrás: librarius.hu