Ági:: A főállásom mellett ezeket az ambícióimat egyre kevésbé tudtam kiélni, úgy éreztem vannak még rejtett tartalékaim.  Amikor adódott a meséhez egy próbamunka lehetőség, pont átmeneti szakaszában voltam az életemnek. Az irodai, alkalmazotti létet szabadúszásra cseréltem. Bár az elmúlt években céltudatosabban képeztem magam ezen a területen és kisebb grafikai jellegű megbízásaim már voltak korábban, csak reméltem, hogy a hobbim a munkámmá is válhat. A Tükörcicák illusztrálására is főleg a tapasztalatszerzés miatt jelentkeztem. Ezek szerint nem felkérésre csináltad a rajzokat? Ági:: Az utolsó pillanatban értesültem a kiírásról, a próbarajzokat pár nap alatt kellett elkészítenem. Az újabb fordulókra újabb figurákat kellett rajzolnom. Borzasztó izgalmas volt, az, hogy mellettem döntöttek pedig óriási meglepetés. Végig sokat jelentett nekem Anna és a kiadó biztatása és visszajelzései. Ki döntötte el, hogy melyik rajz nyerjen? Volt beleszólása az írónak? Anna: A kiadónál volt a döntés joga, de engem is megkérdeztek. Én pedig a gyerekeimet, ők voltak az első számú tesztelők. A versnek csak az eleje és a vázlata volt készen, a végleges forma kialakításában a rajzok is segítettek. Élmény volt Ágival dolgozni, szinte kitaláltuk egymás gondolatait. Amikor megmutattam neki a kezdetleges rajzos vázlataimat, kiderült, hogy ő is sok mindent ugyanúgy képzelt el. Nekem a Magvető az anyakiadóm, de gyerekkönyveken és fordításokon többekkel dolgoztam már együtt, roppant fontosnak tartom a gyerekirodalmat. Egy gyerekkönyvben rajz és szöveg természetes együtt-lélegzése a legfontosabb. A cicák retro környezetben mozognak.  A rajz és a szöveg egymás mellett kunkorodik jobbra-balra, nincs egy egyenes vonal a képen, ez nekem nagyon tetszett. Anna: Ági érdeme. Eleinte tartottunk attól, hogy a sokféle betű megnehezíti az olvasást, de a tesztelő gyerekek jól vették az akadályokat. Egy ilyen lapozgatós könyvnél a rajznak legalább akkora szerepe van, mint a szövegnek, fontos, hogy kedves, színes, mozgalmas legyen, és mindig találjanak benne újat a gyerekek. Nemcsak a betűk sokfélék, de rengeteg apró vicces részlet van, amit nem lehet egyből észrevenni. A legjobban talán azt szeretem, hogy a könyv közepén, miután túl van egy csomó, számára még nehéz szón, a gyermek megállhat egy kicsit, ehet, ihat, szusszanhat – ezt én találtam ki, de Ági ötlete volt, hogy a rajzon még az olvasó fejének az árnyéka is látszik. Az oldalpár-koncepciónak ez az egyik legnagyobb előnye. Ági:: Ahogy egy-egy verssor rímpárja is egy következő oldalra vezet át, úgy folyik át a szétpancsolt olaj, vagy ugranak át innen oda a macskák. Melyik korosztálynak szól a könyv? Anna: A kiadói szándék az, hogy segítsünk az olvasás tanításában, tehát eredetileg az 5-7 éveseknek készítettük, de látom, hogy a nagyobbacskáknak is bejön. Szerintem egy ovis is szívesen nézegeti az izgalmas rajzok miatt. Ági:: Koncepciónk is volt, hogy több szinten lehessen olvasni a könyvet, ezért például nagy nyomtatott marcipán betűkkel díszítik ki a macskák a tortát, leutánozzák a kisgyerek első szárnypróbálgatásait az írás-olvasás terén.  A nagyobbak már a rövidebb szavakat, vagy a folyóírást is elolvashatják. Anna: Különösen élvezetes lehet, ha a nagyobb testvér együtt olvassa a kicsivel, mert felolvasás közben a rövidebb feliratok (SÓ, VAJ) egy háromévesnek is sikerélményt adnak. Maul Áginak kialakult stílusa van? Ági:: Nem is tudom, mástól hallottam már, hogy „ez olyan maulágis.” Rendszerint először mindig ötletrohamot kapok, majd megpróbálom a tartalomnak, célnak leginkább megfelelő stílust megtalálni. A Tükörcicákhoz rengeteg macskafotót nézegettem, hogy a „macskaságot” minél játékosabban, mozgásukat viszont lehetőleg élethűen ábrázoljam. Számítógéppel készítettem a rajzokat, de sok helyen általam készített fotókat is felhasználtam. Anna: Annyira étvágygerjesztőre sikerültek az ételek, a torta, a vajas kenyér, a szörp, hogy a gyerekeim rögtön süteményt követeltek, amikor meglátták. Ezért is szerepel a hátlapon a figyelmeztetés: „Vigyázz, nehogy megéhezz!”.  Bár inkább vagyok gyakorló anya, mint tehetséges szakácsnő, a gasztronómia szinte mindig jelen van a gyerekeknek szóló írásaimban. A nagy sikerű Tükörcicák után elkészült a szerzőpáros második verses mese-kötete Tükörrobot címmel: a könyv lapjain Alfa, a kis robotfiú száguldozik, hiszen arra programozták, hogy megtalálja tükör-párját. Az alkotókkal közös könyvük tanulságairól, tapasztalatairól, és további terveikről beszélgettünk. Mi történt veletek a Tükörcicák megjelenése óta, min dolgoztatok? Anna:: Rengeteg fordításon, egy gyerekregényen (télen fog megjelenni), két színdarabon és egy versesköteten dolgoztam, de nagyon sokfelé utaztam közönségtalálkozókra (gyerekekhez is), meg felolvasásokra, még Helsinkibe és Kairóba is eljutottam. Sokat tanultam ezekből a kalandokból, remélem, belekerülnek majd a további könyveimbe. Ági:: Szerencsére sokféle feladat talált rám. A monitorba bújós pixeltologatás mellett volt alkalmam negyven fokban létra tetején állva falat dekorálni (sokkal jobb móka, mint ahogy hangzik), a rajzos-illusztrálós feladatok mellett kiadványokat, plakátokat készíteni, webdesignt, logót tervezni, céges megrendelések mellett, egyedi ajándékötletek megvalósításában részt venni. Ági, első könyved, a Tükörcicák tapasztalatait miként építetted bele a folytatásba? Mit csináltál most másképpen, mint az elsőnél? Anna:: Saját munkafolyamataim szervezését csiszolgattam leginkább, a korábbinál sokkal pontosabb, a könyv oldalaival megegyező méretű vázlatokat készítettem, és csak ezután vettem elő a digitális rajztáblámat. Beszereztem egy szkennert és naponta hálát adtam érte, hogy feltalálták ezt a csodás szerkezetet! Amit a könyv megtervezése során máshogy csináltam, az inkább a két történet közötti különbségből adódó eltérés. Mivel most a cselekmény sokkal fordulatosabb, minden oldalpáron egy új világ fogadja az olvasót, a betűkkel kevesebbet és visszafogottabban játszottam, élesebb határt húztam rajz és szöveg közé, mint a Tükörcicáknál, ahol a rajzokat néha olvasni kellett, a betűk pedig időnként rajzzá álltak össze. A Tükörcicák esetében rajzok és szövegek együtt születtek, így lett nagyon valóságos, életteli könyv. A Tükörrobotnál mi volt a munkamódszeretek? Anna:: Megbeszéltük előtte a koncepciót, de a korábbi cicás könyvnél sokkal jobban végigrágtuk az egészet az elején; itt a robotosnál már tudtam, hogy teljesen rábízhatom magam Ágira, mert nemcsak, hogy megoldja a legtrükkösebb apróságokat is, de utána is néz mindennek, és a saját szövegemben is észreveszi az esetleges következetlenségeket. Ezúttal is volt olyan rész, amit a rajzok alapján írtam át – az egyik kedvencem például, amikor a robot és a kutya pacsit adnak egymásnak, ezt is Ági találta ki, a legnagyobb örömömre. Ági: Ahogy a Tükörcicák esetében, most is tudatosan törekedtem arra, hogy minden, ami szövegben megjelenik, az előkereshető legyen a rajz részletei közül is. De azért még további „díszletelemekkel" is kiegészítettem a képeket. Hogy a számítógépes játék-jelleget erősítsem, minden oldalpárra kitaláltam egy-egy kis próbatételt, bónuszfeladatot, aminek teljesítéséért csillag, vagy szmájli lehet Alfa jutalma. Egy egész világot bejárunk az új könyvben nyomdától társasházig, szellemkastélytól az óceánig... Anna:: Az volt a lényeg, hogy gyors, filmszerű vágások, izgalmas váltások legyenek a könyvben; a mai gyerekek megszokták a változatosságot, és igénylik is. A Tükörcicák világa kedvesebb és statikusabb; a Tükörroboté gépszerűbb és gyorsabb. Ági:: Mivel most kész szöveg alapján rajzoltam, a helyszínek számomra adottak voltak. De Alfa megrajzolásánál és az egy-egy pályán rá váró feladatok kigondolásakor törekedtem arra, hogy Alfa ne olyan szuperhős legyen, aki mindent csak a szuper képességei által old meg. Ugyan bármilyen hosszúra kinyúlhat a karja, és békalábak, vagy sítalpak nőnek a lába, esernyő meg a keze helyén, de neki is szüksége van ABC-s könyvre, hogy a következő oldalon üzenetet tudjon írni, kulcsra, hogy kinyisson egy ajtót, és ugyanúgy pluszpontot jelent, ha megmenekül a tüzet okádó szörny elől, mint, ha kiszabadít egy papagájt, ultrahanggal kommunikál egy denevérrel, vagy megöntözi az elhervadt virágokat. Honnan merítettétek a robot-témához az inspirációt, miért éppen a robotok? Anna:: Fiús anya vagyok, és gondoltam, hogy ha esetleg egy fiú túl cukinak vagy cikinek találja a cicákat (nekünk van macskánk, úgyhogy nálunk ez nem gond), akkor legalább a robotokat biztos szeretni fogja. Nekünk van itthon pár robotunk, a pici retró-robottól a koreai robotkutyáig, de a kedvencem a robotporszívó, életem megkönnyítője; Katicának neveztük el, és csodáljuk, szeretjük, simogatjuk. Nagyon szerettem a Wall-E című filmet is, abban is egy magányos robot a főszereplő. Ági: Viszonylag sokáig alakult a robot. Legelőször sokkal emberszerűbb kinézettel próbálkoztam, majd felvetődött, hogy legyen kissé ijesztő, gépszerű lény. Végül kialakult ez a kíváncsi, kalandvágyó, jószívű, kitartó, olykor mégis elszomorodó, élénksárga, kékszemű retrós robot villanykörtével a kobakján, és digitális kijelzővel a mellkasán. Én megszerettem, remélem a gyerekek, szülők is meg fogják kedvelni. Szerintetek kiknek szól a könyv, ki az „ideális" Tükörrobot-olvasó? Anna: Két-három éves kortól bárki – de leginkább a kisebb korosztálynak érdekes, akik még a bájosabb, egyszerűbb játékokkal játszanak, hiszen a nagyobbaknak már szörnyek kellenek. Itt a mi könyvünkben is vannak persze rémisztőbb kalandok: szellemkastély, kalóz-sziget... Egy kis félelemre szükség van, de a legnagyobb izgalom és kaland a könyvben éppen a magányosság és annak legyőzése. Ági: A rengeteg rajz, sok apró részlet lekötheti a piciket is, ez a visszajelzés a Tükörcicákról is, de az olvasni tanulóknak is izgalmas lehet. Az ideális olvasó az, aki az utolsó oldalon megnyomja az „újrajátszás gombot"!