Ayhan Gökhan   A harmadik rész az elcsendesedés és megnyugvás könyve. Torzonborzot jó magaviseletének köszönhetően kiengedik a börtönből. A rabló – bocsánat, hol rabló ő már! – Nagymamához siet, hogy bocsánatát kérje az eddig ellene elkövetett tetteiért. Nagymama, biztos, ami biztos, szegény Torzonborzot bezárja. A könyv nagy része arról szól, hogy immáron jól ismert hőseink kiderítsék, Torzonborz, az antirabló valóban jó útra tért tán, vagy újabb gonoszságokat fundál ki titokban.  „Sziklaszilárd meggyőződésük volt, hogy Torzonborznak esze ágában sincs megjavulni.”  Lackó és Jancsi aztán rájön, hogy a pisztolyaitól és rablómúltjától megszabadult Torzonborz mégis csak igazat mond. „Hogy rövidre fogjam: hosszú távon azért eléggé fárasztó rablónak lenni. Nincs is unalmasabb, mint folyton a gonoszt játszani!” – vallja be Torzonborz a két jó barátnak. A főtörzsőrmester továbbra sem hisz neki, de a könyv zárása mégis megnyugtató és örömteli. Picit fura, hogyan is javult meg ennyi idő alatt Torzonborz, talán jólesne valami apró indok, de ez nem vesz el semmit a könyv teljességéből és értékéből,  csak a pszichológiára hajlamos felnőtteknek okozhat némi fejtörést. Forrás:prae.hu Jeges-Varga Ferenc Mentsük meg a rablót! Még hogy egy héttőrös gazember meg akar javulni! Lárifári! Te sem hiszed, én sem dőlök be annak, hogy Torzonborz ukmukfukk a nyugdíjaztatását kéri. Hiába lobogtatja a szabadlábra helyezéséről szóló pöcsétes papirost, Nagymama a viszontlátás okozta izgalomtól és félelemtől éppen úgy elájul, mint amikor kurblis kávédarálóját lovasította meg a bitang, vagy amikor Lackó és Jancsi legkedvesebb ebédjét falta be. Az elévülhetetlen érdemei miatt századossá előléptetett Üstöllésit pedig a gutaütés kerülgeti, miután a végzést olvasva meggyőződött arról, hogy a kócos, szakállas tolvajt annak rendje és módja szerint kiengedték a dutyiból. Ám hivatalos irat ide vagy oda, aki egyszer rabló volt, az élete végéig az is marad. Ezért amikor a házi ebét krokodillá varázsoló Háy asszonyság kristálygömbje eltűnik, mindenki úgy gondolja, hogy csakis Torzonborz emelhette el.   Otfried Preußler kemény fába vágja a fejszéjét, amikor paprikajancsis és vitézlászlós történeteinek fő konfliktusforrását megpróbálja kiírni a történetből. Mert egy trilógia csakis akkor jó, ha a vége jó, de Torzonborz rosszasága nélkül oda a mese sava-borsa. Miről szóljon így a harmadik rész? Mondjuk arról, hogy Jancsi és Lackó most éppen nem a karvalyorrú gazember kézre kerítése érdekében kezd magánnyomozásba, hanem minden energiájukat arra fordítják, hogy ezúttal a legnagyobb ellenfelüknek szolgáltassanak igazságot. Nagymama túlbuzgó unokái ugyanis a megtéréséről szóló mesét a megdönthetetlen bizonyítékok láttán igaznak gondolják. Rajtuk kívül viszont senki más. A szokatlan alaphelyzet önmagában azonban nem tartaná fenn az olvasók figyelmét hosszútávon, ezért Preußler valódi izgalom hiányában döntően a meglepetésből fakadó humorra helyezi a hangsúlyt. Fordult a kocka, most a börtöncella elkerülése a tét. Leginkább annak szurkolhatunk és azon röhöghetünk, hogy Lackó és Jancsi hogyan tudja kicselezni Nagymamát, mialatt Torzonborzot a házukba bújtatják, vagy hogy képesek-e egyáltalán elterelni Üstöllési figyelmét. Mint azt a második kötet alkalmával írtam, abban a részben Preußler visszavett az első könyvben helyenként alkalmazott meglepő gonoszságból. A sorozat befejező epizódjában még kevésbé találkozunk valódi csalással meg tolvajlással. Mert minden régi rossz tapasztalat ellenére nem minden az, aminek látszik. Tanulságos viszont szembesülni azzal, hogy előítéleteink miként határozzák meg viszonyunkat embertársainkhoz. Nem árt ezért újragondolni azt sem, hogy olykor a harag helyett inkább hagyatkozzunk a jó megérzéseinkre. Így már elfogadhatóvá válik akár az is, hogy az egykori bűnös végül tényleg megbánja korábbi tetteit. Egy rabló jó útra térítése ugyan önmagában jótét cselekedet, de a sztori kiötlője részéről komoly felelősséggel is jár. Mert mi lesz azzal, aki felhagy az egyetlen általa ismert és tudott szakma gyakorlásával. Hogyan váljon Torzonborz a társadalom hasznos tagjává? Miből keresse meg a napi betevő falatot? Most aztán indulhat az ötletroham. Vagy pillantsunk bele Háy asszonyság elkeveredett kristálygömbjébe? A könyv meseszép illusztrálásáról és szellemes magyar fordításáról a korábban kifejtetteknél újabbat elmondani nemigen lehet. Egy sorozat esetében természetesen az a legfontosabb, hogy az alkotók az utolsó részben is megőrizzék a korábban tapasztalt és már el is várt magas színvonalat. Kiderül, milyen hasznos tud lenni némi macskagyökércsepp a fülsiketítő horkolás ellen, és megismerkedhetünk az orrfocival is. F. J. Tripp markáns színekkel megrajzolt mesevilága még a legkomolyabb felnőttet is vigyorgó, tejfelesszájú kölökké változtatja. Nádori Lídiának most talán kevesebb alkalma volt sziporkázni a szöveg magyarrá szabása során, de így is sikerült némi nyelvi játékot, kedves bolondosságot belecsempésznie. Minden út a meghitt össznépi boldogsághoz vezet. A trilógia végén mindenki megbékél saját helyzetével, és elfogadja a másikat olyannak, amilyen. Minden a helyére kerül, talán túlságosan is, de az enyhén cukormázas (valójában svájci sajt és hagymás hering ízű) befejezés végül is megbocsátható. Preußler sorozata nem olyan fajta, amelyből egy további folytatást ki tudnának még csikarni az ezerszámra özönlő rajongói levelek. Szóval itt a vége, fuss el véle!