Kréta-rajz
Karácsony Ágnes 2017.01.31. 09:30
A ZSŰRI LAUDÁCIÓJA
Három gyerek és egy nyár története naplókban, levelekben elmesélve. A szerző, Molnár Krisztina Rita segítségével könnyen belehelyezkedünk a három főszereplő barát szemszögébe, és az egymással folytatott kommunikáció (hiszen a naplókat is egymásnak írják) rajzolja ki közös barátságuk és egy változatos, mozgalmas, külön töltött nyár történetét.
A szerző jól ismeri a gyermeki lélek legfinomabb rezdüléseit, regényében jut idő a szereplők gondolatainak, vagy az apróbb történéseknek a kibontására. Megnyugtató, lélekhez szóló olvasmány, amely a felnőtt zsűritagoknak saját régi kedves nyári olvasmányélményeit idézi fel, épp ezért jó szívvel ajánlják (nem csak gyerekeknek) ezt a küllemében is tetszetős, Simonyi Cecília illusztrációival kiegészülő levélregényt.
9-11 éveseknek
Írta: Molnár Krisztina Rita
Illusztrálta: Simonyi Krisztina
Kiadó: Naphegy, 2016
Oldalszám: 240
A Naphegy jelentette meg a szerző első, nagysikerű meseregényét, a Maléna kertjét. Az igényes, kifinomult, képekben és jelképekben bővelkedő történet a Kréta-rajzban folytatódik, és ismételten magával sodorja gyermek és felnőtt olvasóját.
Simonyi Cecília nagy részletgazdagsággal kidolgozott illusztrációi különleges harmóniában élnek a szöveggel, és nagyon sokat adnak hozzá ahhoz a hangulathoz, melyben örömmel elmerülhet az olvasó.
A kortalan mese
|
Rajongok Bodza Janóért. Ő is a Hársfa ága 1. alatti zúg lakója, ahogy Füge Maléna és Pásztor Luca is. Két hétig nem találkoztak, másfelé járt a három barát, de még előtte megígérték egymásnak, hogy úti jegyzeteket készítenek kalandozásaikról. Most hasalnak a csíkos rongyszőnyegen, felolvassák vakációs bejegyzéseiket.
„Bodza János vagyok. Jelenleg remete” – indítja gyereknaplóját Janó, hármuk közül a legszegényebb. A „gyerekremete” barátai elutaztak, ő elmélkedik, rájön arra, nem is naplót ír, hanem kódexet rajzol, minden nap más színű filccel fogalmazgat, a szín attól is függ, milyen színű ételt főz neki aznap a nagymamája, és kódexében rácsodálkozik bizonyos szavakra, például nem igazán érti, mi is az a sóbálvány, hogyan is válhatott sóbálvánnyá Lót felesége, s miért nem mosta el a sóbálványt az eső.
Molnár Krisztina Rita író-költő Kréta-rajz című új könyve (Naphegy Kiadó) régi szereplőinek, Janónak, Malénának és Lucának a nyaralónaplói. Hiába Szibill, az ezeréves beszélő varázstücsök, akkor sem meseszerű a kötet, nagyon is életszerű. Szellemes, furfangos. Kortalanul nehéz kivonódni felszabadító hatása alól. Simonyi Cecília illusztrációi megint meggyőztek: legyen már végre külön kiállítása a grafikusnak!
S mit mond a könyvéről Molnár Krisztina Rita?
– Minden utazás arról is szól: elhagyjuk a biztonsági zónánkat. A három gyerek is kizökken a megszokottból, s miközben felfedeznek új dolgokat, önmagukról is egyre többet megtudnak. Arról szerettem volna mesélni, miféle kapaszkodókat találhat a világban három különböző sorsú gyerek. És arról, hogy végül is mindannyian abban a krétai bölcsőben ringatózunk.
Mindenesetre Pataki Elvira klasszika-filológus, aki a könyv fülszövegét írta, Facebook-bejegyzésében így hívta ismerőseit a Kréta-rajz bemutatójára:
„Szeretettel várunk minden jelenlegi és jövőbeli latinost, görögöst, zenészt, régészt, nyelvészt, tanárt, óvónőt, könyvtárost, restaurátort, színikritikust, esztétát, méhészt, postást s legfőképp minden gyereket, édesanyát, édesapát, nagyszülőt!
Menni, venni, olvasni!”
|
Forrás: 168 óra
|