|
Tóth Krisztina népmesei elemekkel átszőtt, lírai szépségű történetében egy gyermek, testvérei, valamint vér szerinti és nevelő szülei sorsa elevenedik meg. Egy cigány pár járja az erdőt, az asszony közben megszüli gyermekét, egy tollas baglyot, aztán egy síró szemet, ám a férfinak egyik sem kell, így elhagyják őket. Amikor az asszony hasa ismét gömbölyödik, eltitkolja ura elől, és csodaszép kislányt szül, akit egy teknő alá rejtve ott hagy az erdőben.
A gyermeket magához veszi egy jólelkű házaspár, és fiúk mellett sajátjukként nevelik. A lány gyönyörű teremtéssé cseperedik, ám nem beszél, viszont képes utánozni az erdő különféle hangjait.
Egymásra találnak-e a testvérek?
Megtalálják-e a gyermekek vér szerinti szüleiket?
Megkapja-e tőlük főhősnőnk az örökségét, az erdei titkokat?
Mellette áll-e a család, amelyben nevelkedett?
Végül megszólal-e emberi hangon a gyönyörű leány?
Ezeket a kérdéseket is megválaszolja a különleges illusztrációkkal szegélyezett, az örökbefogadás témakörét főként a gyermekek és a vér szerinti szülők szemszögéből feldolgozó, sajátos hangulatú történet.
 "Alapvetően az identitás-keresésről van szó: ki vagyok én, kik a szüleim, hogyan kerültem ebbe a családba. És a kapcsolat vajon biológiai vagy inkább lelki kötelék? Én innen közelítenék, mert ha azt mondom, hogy az örökbefogadásról szól, akkor nagyon leszűkítjük a tárgyát. Én egyébként ezt fontosnak tartottam: anyukám is örökbe fogadott gyerek volt...
És én is azt gondoltam, hogy szeretnék valamikor örökbe fogadni egy gyereket. Mert úgy gondolom, hogy az ember nemcsak az irodalomban építkezik, hanem valamilyen módon a saját életét is építenie kell.
Azt gondoltam, hogy az enyém akkor lesz teljes, ha valamit visszaforgatok a saját sorsomba abból, amit közvetve kaptam. Szerintem egyébként hajlamosak vagyunk túlbecsülni a vérségi kötelékek jelentőségét, merthogy ennek nagy hagyománya van.
Az a gyerekem, akibe „beleteszem” a szeretetemet, és aki ezt visszasugározza. Közben meg azt is tudom, hogy minden kiskamaszban megfogalmazódik: hogyan kerültem én ebbe a családba, olyanok, mintha nem is az én szüleim lennének.
Én egy űrlény vagyok, engem ide lepottyantottak, lehet, hogy nem is az igazi szüleim, annyira nem is hasonlítok rájuk.
Valami olyasmit is akartam írni, hogy az ember elindul egy belső úton, amikor formálódik a személyisége, és fölteszi magának a kérdést: ki vagyok én, hogy kerültem erre a világra, mi a szerepe ebben azoknak az embereknek, akik felneveltek, akik a szüleimnek mondják magukat. A könyvbeli kislánnyal mindenféle csodálatos események történnek. És mindenféle próbatételek, amelyek közben segítői akadnak. Ilyen értelemben követi a varázsmese logikáját és dramaturgiáját." - Tóth Kriszta
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
"Alapvetően az identitás-keresésről van szó: ki vagyok én, kik a szüleim, hogyan kerültem ebbe a családba. És a kapcsolat vajon biológiai vagy inkább lelki kötelék? Én innen közelítenék, mert ha azt mondom, hogy az örökbefogadásról szól, akkor nagyon leszűkítjük a tárgyát. 
