A legjobb dolog a világon, ha van az embernek barátja. Vagy barátnője. A vakondnak a kisegér volt a barátja. Mindennap együtt játszottak. Ám egy reggel a vakond hívására nem felelt senki. Az egérlyuk némán tátongott. Mi történt? Beteg a kisegér! ,Ez a legrosszabb, ami történhet” – gondolta a vakond. Bár én lennék inkább beteg! Csakhogy a panaszkodás, siránkozás, sopánkodás nem gyógyít. Ezért a vakond segítségért sietett. A vén tölgyfán lakó bagoly volt a legjobb doktor. Ő gyógyította az egész erdőt. Miért ne gyógyítaná meg a kisegeret is?   A bagoly megvizsgálta, megkocogtatta a beteget, hosszasan lapozgatott bölcs könyvében, végül így szólt: – Egyetlen dolog gyógyíthatja meg a kisegeret, a Matricaria Chamomilla nevezetű virág. – Becsukta a könyvet, és továbbszállt. – Bagoly, várjál! – kiáltott utána a vakond. – Hisz nem mondtad meg, hol találok ilyen virágot! A bagoly azonban már messze szállt, túl sok volt a dolga. Nem csekélység egy egész erdőt gyógyítani! A különleges virágról azonban rajta kívül nem tudott senki: sem az erdőben, sem a réten, sem a pataknál. A vakond a süninél sem járt szerencsével. Ami nem ehető, az nem érdekli a sünit. – Húha, mit tegyek? – Ilyen fura nevű virág nem nő mifelénk. – Messzire kell elmenned érte! – vélekedtek az állatok.   És kikísérték a vakondot az állomásra. A vonat szélsebesen robogott, mégis örökkévalóságnak tűnt, amíg végre megállt. Nagyon szép táj vette körül a vakondot. Hatalmas virágtáblák mindenütt. – Nem ez a Matricaria Chamomilla? – Ugyan, ez holland tulipán! – kuncogott a méhecske. – Akkor tovább kell keresnem – dünnyögte a vakond. Igen ám, de Hollandiába jutott, csak tengeren utazhat tovább. A kikötőben sok hajó horgonyzott, de egyik sem indult útnak. – Úgy érzem magam, mint a partra vetett hal – sóhajtott a vakond. Ekkor a háta mögött meglátott egy kosarat, tele hallal. Mind a szárazon voltak, alig kaptak levegőt. Amint a vakond visszasegítette őket a tengerbe, szétrebbentek, mint a verebek. A legnagyobb hal azonban megvárta. – Vakond, nincs kedved hajókázni? – Dehogynem! – Akkor vegyél mély lélegzetet! – szólt a hal. A merülés már nem igazán tetszett a vakondnak. Ám hamarosan észrevette, hogy épp a tenger mélyén nőnek a legkülönösebb virágok. – Biztosan ez a Matricaria Chamomilla! – örült meg a vakond. És leszakított egy tengeri rózsát. Öröme azonban nem tartott sokáig… A cápa bendőjében szörnyen érezték magukat. A halacskák, a vakond és a tengeri rózsa is. A cápa körbeúszta velük a fél világot, míg végül Afrika partjainál elejtették a cápavadászok. A hasából kiszökkentek a halacskák. – Majdnem elhervadt ez a különös virág! – mutatta a vakond. – A tengeri rózsa? Hiszen ez állat, nem növény! – mulattak rajta a cápavadászok. A zsákmánnyal felmálházták a tevekaravánt. Tévedésből a vakondot is felrakták, de sebaj. Úgyis addig kell vándorolnia, amíg megtalálja a kisegérnek a gyógyító virágot. A tevekaraván útja egy igen kellemes banánliget mellett vezetett el. Csak ne lenne olyan éhes a vakond! Kinyúlt egy banánért, aztán még egyért. Jól megtömte a pocakját, és reggelig a banánok között aludt. A tevekaraván eközben eltűnt… Amikor fölkelt a nap, a vakond egy borzas sárga kazalt talált a banánfa alatt. – Olyan lesz, mintha mohába pottyannék – örvendezett. Csakhogy a borzas sárga kazal egy oroszlán feje volt. A vakond futott, hogy mentse az irháját. Szerencsére a zsiráf éppen jó időben, jó helyen legelt! A szakadékon túl a vakond már biztonságban érezte magát. Annyi virág nyílt, és úgy illatozott… hát… mint az őserdőben…   Vajon megtalálja itt a vakond a kisegér orvosságául szolgáló gyógyító virágot? Vagy tovább kell utaznia? A mese folytatása megtalálható a Hogyan gyógyította meg a vakond a kisegeret című mesekönyvben.