Anima lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül. Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt? Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt... Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel. Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.   smokingbarrels.blog.hu Üdítően eredeti, izgalmas, szórakoztató és jól felépített fantasy Az igazán jó könyv meg tudja lepni az olvasóját, és elsüllyed az idő, amíg véget nem ér a történet. Christelle Dabos kiváló alkotása mindkét kritériumnak megfelel. Egy kedves mesére számítottam, ehhez képest egy kőkemény fantasy-t kaptam, teljesen egyedi világgal és egyáltalán nem papírmasé karakterekkel. Már a bevezetés felér egy gyomrossal, mindjárt leszámolhatunk azzal az illúzióval, hogy egy habos-babos kis mesketét kapunk, naná, hogy izgatottan lapozunk tovább, hogy megtudjuk, mibe is csöppentünk. Egy mágiával átszőtt, teljesen széttört világot ismerhetünk meg, amelyben egy fiatal lánynak egy zord, hideg, számára teljesen idegen helyen kell megállnia a helyét. Semmi sem az, aminek látszik, amikor már azt hiszed, kezded érteni az összefüggéseket, kiderül, hogy az írónő a nózidnál fogva vezetett, az adrenalinszinted emelkedik, a főhős pedig egyre nagyobb slamasztikába kerül. Nincs üresjárat, gyorsan peregnek az események, és a végén kiderül, hogy a látszat mindvégig csalt, és szentségelsz, hogy mikor jön már a folytatás, most kaparhatod a falat még hónapokig biztosan, amíg megtudod, hogyan folytatódnak főhőseink kalandjai. Merthogy egy trilógia első részét tarthatjuk a kezünkben, amely megtette a kötelességét, felkeltette az érdeklődést, bepillantást nyerhettünk egy olyan univerzumba, amely még úgy is rendkívül izgalmas, hogy csak egy kis szeletét láthattuk, mi lesz itt, ha tényleg egymásnak esnek a világok, hogy végre újra egyesüljön az, ami egykor széttört? Nem véletlenül választották 2016-ban a legjobb fantasyregénynek Franciaországban Christelle Dabos könyvét, üdítően eredeti, izgalmas, szórakoztató és jól felépített alkotás. Ophélie nem túl boldogan készül az esküvőjére. Minden oka megvan erre, mert a Matrónák döntése kiszakítja családja köréből, ott kell hagynia a múzeumát, és el kell költöznie a Sark-ra. Amikor megismeri a jövendőbelijét, a kétségbeesése hatványozódik, mert Thorn nyers, mogorva és egyáltalán semmilyen érzelmet és érdeklődést nem mutat leendő felesége iránt. Aztán egy fellegjárón elutaznak új hazájába, ahol egy olyan hatalmi viszály kellős közepébe csöppen, amelyből kezdetben nem ért semmit, majd számára is meglepő módon egyre jobban feltalálja magát ebben a kegyetlen világban, amelyben mindenhol veszély les rá és új családjára... A fiatal francia írónő Belgiumban él, a könyv ötlete akkor született meg, amikor egy betegség miatt az írásba menekült. A kemény belga telek ihlették ezt a jeges világot, amelyet tökéletesen jellemez a jól eltalált borító, valamint a sálgyűjteménye (Ophélia védjegye a szemüvege és a sálja), na és persze megannyi olvasmány (Harry Potter, Sherlock Holmes, stb) és a Miyazaki filmek, mitológia, képregények, miegymás, de egyáltalán nem epigon alkotásról van szó, teljesen egyedi univerzumot épített fel nem mindennapi fantaziájából a szerző, ahhoz képest, hogy ez volt az első műve, meglepő profizmusssal. 2012-ben megnyert vele egy elsőkönyves ifjúsági regényíróknak szóló versenyt, azóta pedig A tél jegyesei trilógiává bővült. Amikor megismerkedünk a főhősnővel, nem nézzük ki belőle, hogy képes lesz megbirkózni a Sark farkastörvényeivel, hiszen eléggé ügyetlen és magának való, de aztán olyan szépen jellemfejlődik az egyre durvább helyzeteknek köszönhetően, amelyekbe kerül, hogy öröm olvasni. Egyáltalán nem egysíkúak a karakterek, vannak jó és rossz tulajdonságaik, nagyon emberiek, de mivel mindegyiküknek van valamilyen különleges képessége, mégis van bennünk egy kis mágia. A hatalom imádata, a különböző klánok kegyetlensége iszonyúan taszítja a fiatal lányt, aki teljesen más közegben nevelkedett, ráaádsul meg kell küzdenie azzal is, hogy lassan, de biztosan beleszeret leendő férjébe, és ez az érzés kölcsönös. Nem érnek rá romantikázni, a túléléssel vannak elfoglalva, és miközben próbálják megoldani a folyamatos vészhelyzeteket, a saját - a másik számára teljesen érthetetlen - módjukon igyekeznek közelebb kerülni egymáshoz. Az érdekházasságnak induló kapcsolatból észrevétlenül lesz szerelem, és ezen éppen az érintettek lepődnek meg a legjobban, annyira különböznek egymástól, és ötletük sincs, hogyan élhetnének együtt boldogan, saját maguk előtt is tagadják az érzelmeiket, miközben megtanulják tisztelni egymást. Ophélia kezdetben semmit sem ért abból a helyzetből, amelybe belecsöppen, és mivel Thorn nem mond neki semmit, a saját feje után megy, amivel jó nagy slamasztikába kever mindenkit maga körül. Hirtelen felgyorsulnak az események, és a félénk, visszahúzódó lánynak meg kell tanulnia álruhát és álarcot viselni a túlélés érdekében. Folyamatosan tágul az univerzum, amelyet megismer, és mire a könyv végére érünk, összeáll a kép, amely természetesen csak a kezdete az igazi kalandoknak, de azokra a következő részig várni kell sajnos. Együltő helyemben olvastam végig a csaknem 600 oldalas könyvet, sokszor levegőt is alig mertem venni, annyira szurkoltam Ophéliának, először utáltam, majd megkedveltem Thorn-t, folyamatosan döbbentem lefelé az újabb és újabb csavarokon, és merültem egyre mélyebbre az intrikák bonyolult világába. Bár még csak morzsákat ismerhettem meg a darabokra tört világból, nagyon kíváncsi vagyok arra, hogyan tudja ez a tükörjáró lány és mogorva vőlegénye újra létrehozni az egységet ebben a széttöredezett univerzumban. Ez egy nagyon jó fantasy-sorozat, érdemes belevágni!