smokingbarrels.blog.hu   Rejtéllyel és misztikummal teli lányregény még nem volt ilyen jó Lucy Strange már tavaly felbukkant itt a blogon, mint a gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legújabb képviselője. Szerencsére legújabb regényét is hamar kézbe vehettem magyarul, a kíváncsiságom pedig óriási volt: vajon milyen történet lapul a csodás borító mögött? A történet 1939 őszén kezdődik és nagyjából másfél évet ölel fel. A főhősnő a 12 éves Petra, aki indulatos nővérével, Mags-el, türelmes édesapjával és kedves édesanyjával él együtt egy világítótoronyban, Kent-ben, a Csatorna partjainál. Petra, akit csak Pet-nek hív mindenki, egy született álmodozó, aki szentül hiszi, hogy édesapja legendái igazak, és a világítótorony tövében álló kősziklák valójában fiatal lányok, akik feláldozták magukat a szeretteikért. Mags-nek az egész csak egy buta mese, de Petra néha hallja, ahogy a kősziklák énekelnek neki és érzi: az ő sorsa az, hogy a legenda részévé váljon. Számára a háború egy távoli, borzalmas dolog, de hamar rá kell döbbennie, hogy már nem a fantáziájában leselkedik rá a legnagyobb veszély. Első regénye alapján már sejtettem, hogy mit várhatok Lucy Strange-től és nagyon szimpatikus, hogy a legújabb történetében kicsit szintet lép az előző, egyébként remek történetéhez képest. A fülemüleerdő titka az I. világháború utóhatásait dolgozza fel egy kislány szemszögén keresztül, akinek inkább múltbeli rejtélyeket kell megoldania, hogy családját összetartsa, ebben a könyvben viszont már dúl a II. világháború és a főszereplőnek múlt- és jelenbeli rejtélyeket is ki kell bogoznia, ha meg akarja menteni a családját.  Petrát nagyon könnyű megkedvelni, annyira érdekesen vegyül a személyiségében a koraérettség és a zabolátlan fantázia. Bár a két nővér közül ő a fiatalabb, a kamaszlány Mags-el szembeállítva mégis Petra a józanabb, okosabb. Ő segít az apjának a világítótoronybeli munkákban, és folyamatosan figyeli a környezetét. Ezzel szemben mégis sok éven át kísérti édesapja meséje a kősziklává dermesztett lányokról és a Wyrym-ről, amely egy alattomosan meghúzódó homokzátony a tengerben; Petra fejében viszont egy ádáz tengeri szörnyeteg, amely folyton áldozatra vár, rémálmaiban rendszeresen felbukkan. A történet során sokat épít arra az írónő, hogy Petra nem tudja eldönteni, valóság vagy képzelet az, amit lát. A történet több csavart is tartogat, amelyek remek ütemben követik egymást. Nagyon olvastatja magát a könyv, igazi fotelbe bekuckózós olvasmány: mire felocsúdsz, már kiolvastad a felét és nagyon izgulsz, mi lesz a történet vége. Bár ifjúsági regény, a nyelvezete, szerkezeti felépítése felnőttszemmel is megállja a helyét. Az első probléma – hogy Petra édesanyja, Mutti, német származású – hamar kiderül, de utána nem sokkal már gyülekeznek a gyanús jelek, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Sokkal több minden húzódik a háttérben és ahogy A fülemüleerdő titkában is, itt is szembeáll a felnőttek furcsán működő világa a gyermeki, ártatlan, mégis őszinte világgal.  A remekül vezetett cselekményen kívül a helyszín is sokat dob a könyvön. A világítótornyokhoz mindig is nagy érdeklődés fűzött, és roppant izgalmasnak találom őket. Ennek oka talán a gyermekkori kedvenc sorozatomban, a Váratlan utazásban keresendő, hiszen mindenki kedvenc Gus Pike-ja is egy világítótoronyban lakott. Petráék tornyát Kastélynak becézik és valóban izgalmas otthon a szirten állva. Fontos része a történetnek. A megfelelő műfaji besorolása nem is olyan egyszerű a könyvnek, hiszen egy II. világháborúban játszódó lányregényről beszélünk, amelyben misztikum és krimi is bőven keveredik. Eddig nem sok ifjúsági irodalomba tartozó II. világháborús könyvet olvastam, és sajnos nem is voltam elragadtatva tőlük, mert nem találták meg a megfelelő egyensúlyt. Szerencsére ez a regény teljesen jól megállja a helyét ebben a tekintetben: megfelelően bemutatja, hogy mennyire felforgatta a hétköznapi életet a háború. Több fontos momentumra - német bombázások Anglia területén, Dunkirk, kémek, az általános paranoiás közhangulat – is kitér, amelyek nagyon valóságossá tették a történetet. Olyannyira, hogy bár a hátsó borító már 10 éves kortól ajánlja a könyvet, én inkább 13 éves kortól adnám gyerek kezébe, akkor már fel tudja önállóan is dolgozni az olvasottakat. Lányregény szempontjából pedig végképp felkerült az ajánlásaim közé ez a könyv és az írónő. A fülemüleerdő titkánál már kijelentettem, hogy sok klasszikus eszembe jut róla, de ez addig nem gond, amíg tud újat nyújtani, és nem csak másolja például L. M. Montgomery vagy Frances Hodgson Burnett regényeit. A világítótorony legendájára pedig végképp igaz, hogy egy ismerős formulából valami újat, maradandót alkot. Miközben követjük Petrát a történet során, látjuk a jellemének fejlődését, ahogy bátorságát folyton próbára kell tennie. Remek példa erre a sziklák között megbúvó alagút szimbolikája, amelyen a történet kezdetekor retteg átmászni többedmagával is, a történet utolsó fordulópontján, éjszaka viszont csak a bátorsága van vele, amikor azon keresztül kell átvágnia. A történet elején még aggódik, hogy túl nagy rá a hivatalos neve, hogy ő tényleg csak a kis szürke Pet (ami ugye valóban beszédes név). A végére viszont rádöbben, hogy mennyire tökéletesen passzol rá a Petra Zimmermann Smith név. A misztikum és krimi keveredését is csak szeretni tudtam, mert felnőtt szemmel sem volt bugyuta vagy egyértelmű. A krimi szálhoz egy kicsit kevés szereplőt mozgatott az írónő, így a végét ki lehet találni, de ami előtte van, az mestermunka. A lányregény kifejezéstől talán valami rózsaszín, cukormázas történet juthat eszünkbe, de itt az írónő elég keményen zárt le szálakat. (Egy hiba szúrt csak szemet, már a végén, mikor Petrát baleset éri, aminek következményei lesznek, de mintha őt nem is érdekelné a dolog.) Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki egy érdekes történetet szeretne olvasni egy bátor lányról, akinek egy legenda részévé kellett válnia. Kezdő könyvmolyoknak mindenképp ajánlott. Remélem, hallunk még Lucy Strange-ről és nagyon kíváncsi lennék egy olyan regényére, ami akár a napjainkban játszódik.   Hintafa blog   Egy jó könyv sok féle módon tesz jót. A lélekben és a szívben végzett munka mellett például határtalan örömmel tölti el az olvasót, aki fűnek-fának lelkesedik, megosztja az örömét. Ezzel a módszerrel pedig önkéntelenül is ugyanilyen boldogságot lop mások életébe. Most én is így fogok tenni, mert megérkezett Lucy Strange új könyve, A világítótorony legendája. Hiszen minden pontosan úgy történt mint tavaly.   Strange előző történeténél is lenyűgözött, hogy már az első oldalakon erős atmoszférát von körénk. A kezdetektől átjárja a  könyvbeli valóságot a fantázia (és fordítva). A helyi legendák átszövik a 12 éves Petra mindennapjait. A fülemüleerdőben bóklászva azt éreztem, hogy az olvasó vállvetve küzd a főhősnővel, most viszont mintha egy kicsit továbbmentünk volna, a bőrébe bújtunk, mi magunk lettünk Petra.   A második világháború kitörése pillanatában érkezünk meg a tengerparti falucskába, a festői, Kent gyönyörű partszakasza és valahol a fantázia birodalmába. A világítótorony stratégiai fontossága a háború kitörésével még nagyobb. Többek között ezért is aggasztóak a faluban történt szabotázs akciók, ráadásul Petra anyukája “Mutti” is rendszerint eltűnik és mintha Magda és papa is rejtegetne valamit. Az emberek a háború felett érzett félelmüket és dühüket a torony őrének német származású feleségére vetítsék, akit internálnak. De az események mögött húzódó rejtély sokkal bonyolultabb.   A világháború kegyetlen tényei csak mértékkel szivárognak be a történetbe (a 10+ korosztályi megjelölés tökéletes), viszont a helyi érdekeltségű legendák gonosz, emberevő sárkánya, a sejtelmesen gomolygó köd, a nedves hideg, a napfénytelen nappalok és a sötét éjszakák a külső és a belső létre is rányomják a bélyegüket. Könnyűszerrel elképzelhető, hogy milyen nyomasztó és lélekpróbálóak nemcsak Petra és családja számára, de a falu közösségének is ezek a napok.   Strange úgy ír, mintha az élete múlna rajta, ennélfogva én is úgy olvastam mintha az enyém is ettől függne. Már az első oldalakon érezzük azt a szívfacsaró fájdalmat, ami a későbbiekben csak egyre intenzívebb lesz, majd egy szép lezárás után örömmel konstatáljuk, hogy egy megható és jelentőségteljes utazásról tértünk vissza. Nagyon sok erős pontja akad az angol szerző második regényének. Mintha a háború következményei felerősítenék a mindennapok rutinjában egyébként felaprózódó viszonyítási pontokat. A család fontossága, a veszteség megélése a becsület, a megbocsátás mellett, a hit és a jóakarat ereje kerül előtérbe.   Kalandos, izgalmas és lenyűgöző, ahogy Lucy Strange egyszerre navigálja az olvasót a külső és belső tájakon egyaránt kacskaringózó utakon. Petra, a kő mozdíthatatlan, kérlelhetetlen erejével hisz. A történet elején még úgy érzi nagy rá a neve, a kamaszkorral induló belső és külső útkeresők bizonytalansága beszél belőle. Csakhogy felnő a feladathoz és ami induláskor még túl nagy volt, az most pont jó. A név nagyságával ugyanúgy megbékél, mint veszteségeivel.   Fordulatokban nincs hiány, de ezeket is jó ütemben, pontos arányérzékkel adagolja. Nincsenek üresjáratok, hol szorosabbra húzza az események gyeplőjét, máskor pedig egy száguldó krimi ritmusára pörögnek az oldalak. A fordítás Ruff Orsolya munkája.   Rejtély, mitológia, háború, szeretet, család, veszteség. Lucy Strange a regényével egy ritmusra dobog az olvasók szíve már kiskamasz kortól.