Várkonyi Zsolt Zágoni Balázs legújabb könyve egy sci-fivel és fantasyvel kevert disztópikus kalandregény, melyben nyugdíjasok lázadnak, kolóniák kényszerülnek a városfalakon kívülre, és gyilkos bögölydrónok portyáznak az éjszakában. Lázadás, röghöz kötés, kerítés mögé szorított kolóniák – A Gömb alaptörténete kísértetiesen úgy hangzik, mintha a szerző a modern társadalom jelenségeit gyűjtötte volna csokorba. Valóban ezt tette, de mindezeken keresztül egy antiutópisztikus Európát mutat be. Ebben a sztoriban hiába keressük Samuel L. Jacksont és Dustin Hoffmant, ez nem az 1998-as A Gömb című film és nem is Michael Crichton azonos című regénye, de rejtélyes gömbbel itt is találkozhatunk, csak most nem az óceán mélyén. A Móra Könyvkiadónál áprilisban megjelent kötet szerzője Zágoni Balázs író, forgatókönyvíró, akinek nevét a Barni-könyvek és a Kincses Képeskönyv sorozatnak köszönhetően ismerte meg az erdélyi és magyar olvasóközönség. A regény a Fekete fény sorozat első részeként látott napvilágot. A Gömb egy olyan jövőben játszódik, melyben az Európai Unió felbomlott, országok helyett városállamok „szervezik” a társadalmat, a nyugdíjasok lázadnak, mert nincs, aki eltartsa őket, a gyerekek megöröklik szüleik tetemes adósságát, a városok falai mögött pedig kolóniák próbálnak túlélni, miközben gyilkos bögölydrónok repkednek az éjszakában. Főszereplőnk a tizenhárom éves Vik, aki egy gombászkolóniában él, mindennap a túlélésért küzd, és ha ez nem lenne elég, megismer egy rejtélyes Gömböt is. Így neveld a Gömbödet!  Ma, amikor minden ujjunkra jut egy posztapokaliptikus sorozat vagy film, nem könnyű hasonló témájú alkotással felkelteni a tizenévesek figyelmét – pláne nem könyvben, ezt valószínűleg Zágoni Balázs is jól tudja. Éppen ezért A Gömb több szinten működik, kapunk egy kalandregényt, egy kis sci-fit, megismerünk egy disztópikus Európát, miközben az olvasmány társadalmi kérdéseket is feszeget, de nem szájbarágós, didaktikus módon. Ki és hogyan tartsa el az időseket? Mennyire szólhat bele polgárai életébe az állam? Elmosódhatnak-e egyszer az országhatárok? Mind olyan téma, ami régóta aktuális és továbbra is az lesz. Ezeket a kérdéseket a szerző ügyesen rejtette el az akciódús cselekmény mögé. Ha már az akciónál tartunk, a könyv nem kerülgeti a forró kását, az olvasó rögtön az első oldalon dróntámadás miatt izgulhat a főhősért. Viknek – aki egyben a narrátor is – a történet során gyorsan fel kell nőnie, döntéseit kénytelen egyedül meghozni, miközben saját identitását is feladja. A szerző képes végig fenntartani a feszültséget, és nem kizárólag dirr-durr csitt-csattal, hanem Vik belső vívódásaival is. Zágoni Balázs filmes látásmódja egyértelműen tetten érhető a regényen: nyelvezete visszafogott, ugyanakkor szemléletesen mesél, könnyen magunk elé képzeljük az általa megálmodott világot.  Érdemes megemlíteni a könyvben megjelenő sci-fi vonalat is, ami ma már nem is annyira sci-fi: A történetben teljesen hétköznapinak számít, hogy az emberek önvezető autókkal közlekednek, okosszemüveggel fizetnek a metrójegyért, az asztalon felvillanó okosképernyőn választanak fogást az étteremben, és okostévén hívják a taxit. Zágoni Balázs 2013-ban kezdte el írni A Gömböt, és egy interjúban említette, hogy érdekes volt látni, miként terjednek el, jelennek meg a való életben is a technológiai vívmányok. A Gömb merész vállalás volt, de nem vallott kudarcot: képes felvetni érvényes kérdéseket, miközben kalandregényként és disztópiaként is van benne kraft, így az idősebb korosztály is bátran kezébe veheti. Forrás: librarius.hu Lovász Andrea Fényeskedjék Külön erénye a regénynek, hogy a Gömb (ki)létét, funkcióját illető teóriagyártás úgy egészíti ki a többi nyomozást, hogy etikai dimenziót kölcsönöz a műnek. A „kiben bízhatok” alapkérdés mentén körvonalazódó jó-rossz kategorizálás egyszerűnek tűnik: az elnyomó város és a városon kívüli lázadók szerepei valójában egyértelműek (még akkor is, ha néhány szereplőt ide-oda ingázásban tart a főhős, azaz hol jónak, hol gonosznak ítéli őket), és azt is tudni véljük, hogy a Gömb túl van mindezeken. Úgy kezdődik a könyv, mintha Az utolsó utáni háborúban (Totth Benedek) volnánk: Tiltott Övezet, bögölydrónok, becsapódó lövedékek, égett hús szaga. Mindjárt a legelső, rövid fejezet végén meghal egy fiú. Disztópiához illően apokaliptikusan komor és sötét minden, a végletekig kiélezve: jómód a városban és napi szintű küzdelem az életben maradásért a kolóniákban. A nyugdíjasok éhséglázadásait sok más követte, az Európai Unió felbomlott, a városállamok biztonságába zárkózott be, aki csak tehette. Vagy aki nem volt elég bátor ahhoz, hogy a függetlenséget – s ezzel a nélkülözést, az egyre ellehetetlenülő hétköznapokat válassza. Amit kezdetben sima kis falanszterbe oltott diktatúrának hiszünk (hightech kellékek és titkosrendőrség), arról időközben kiderül, hogy egy sokkal nagyobb politikai játszmának csak egyik része. A városok közti harc (a hatalomért), az állam, pontosabban a megmaradt állami apparátus agóniája, a kívülről potenciálisan jövő ismeretlen eredetű fenyegetettség mind része ennek. A társadalmi, politikai berendezkedés anomáliái és kegyetlen racionalitása a regénybeli történéseknek nemcsak motivációit s komor háttérét adják, de a tizenhárom éves narrátor/főhős, Vik számára legalább annyira hangsúlyosan megtörténnek, mint a tényleges jövés-menések. Neki és az olvasónak ugyanis a sok kis részletből kell rekonstruálni a saját életét felforgató működéseket: a város(ok) kialakulásának, a jelen hatalmi játszmáinak rejtvényeit valódi bűnügyi regénybe illően (szövetségesek, pálfordulások, lelepleződések, tisztázó beszélgetések) nyomozza ki. A folyamatos kalandregényes mozgások közben felfejtődő történelmi, társadalmi s családi kapcsolatháló (a fiú alapkonfliktusa, hogy az anyja a falakon belül, az apja pedig azon kívül él) felrajzolása önmagában is elég lenne egy remek sci-fihez, hiszen egy világ teljes berendezése, ráadásul egy kamaszkorú főhőssel s az obligát óvatos, majd egyre inkább több szerepet kapó szerelmi szállal, jó kis írói feladat. Ám a változásokat beindító titokzatos jelenség/lény, a Gömb megnyitja a regénynek egy teljesen más rétegét. A Gömb leginkább mentőkabin Viknek, a továbbiakban barátja, harcostársa, kiterjesztett tudata, néha kívánságteljesítő játszótársa, néha pedig transzcendentális vezetője. Mindez együtt, leginkább. Megjelenésével indulnak be egyáltalán a regény történései, és Vik életét is a vele való harmadik típusú találkozás forgatja fel radikálisan – hiszen nemcsak számára rejtély annak (ki)léte, de nagyon sokan, semmitől meg nem riadva igyekeznek uralni azt. Bár kiderül, hogy nem ellenséges, hogy benne egészen lassan telik az idő, hogy pajzsként véd, hogy gyógyítani képes, a legegyszerűbb kérdések is feleletre várnak, tudniillik, élőlény-e vagy sem, honnan érkezett, hány van belőle. Az ufóelmélet s a gonosz ellenséges fegyver elképzelés csak a Gömböt nem ismerők számára működik: az olvasó a főhős tapasztalatain keresztül tudja, hogy sokkal több köze van a teo­lógiához s a filozófiához, mint bármi egyéb földi dologhoz. Külön erénye a regénynek, hogy a Gömb (ki)létét, funkcióját illető teóriagyártás úgy egészíti ki a többi nyomozást, hogy etikai dimenziót kölcsönöz a műnek. A „kiben bízhatok” alapkérdés nyomán körvonalazódó jó-rossz kategorizálás egyszerűnek tűnik: az elnyomó város és a városon kívüli lázadók szerepei valójában egyértelműek (még akkor is, ha néhány szereplőt ide-oda ingázásban tart a főhős, azaz hol jónak, hol gonosznak ítéli őket), és azt is tudni véljük, hogy a Gömb túl van mindezeken. A végső megfejtés értelemszerűen nem olvasható ebben a könyvben, hiszen ez egy sorozat első kötete. A sorozatcímre viszont magyarázatot kapunk az utolsó oldalakon: a halálos lövéseket kapott Viket a Gömb viszi el a „magasztos és félelmetes” fekete fénybe („valami ősi, eredeti szálláshely”, „sokkal valóságosabb, mint bármi, amit ma vagy korábban átéltem”), amelyikben a regény elején meghalt fiúval is találkozik. A történések végül szépen körbeérnek, a díszlet megvan, a szereplők is felvonultak rendben, lássuk most már, miről szól igazából a Fekete fény. Forrás: es.hu