Él egy kiskutya és a gazdija, Kifli és Betti. Nyugalom, békesség és szeretet lengi be az otthonukat, mígnem Betti egyszer csak munkát kap. Amíg pedig elmegy dolgozni, Kiflit kutyaoviba adja! Persze, Kifli fél és tiltakozik, leginkább csak Bettivel maradna.   Ám eljön a pillanat, amikor éles lesz a helyzet, és Betti otthagyja Kiflit Eriknél az oviban. Vannak ott más kutyák is, de Kifli az egyetlen, aki még nem ismeri a dörgést. Szerencsére a kiskutyus nagyon leleményes: az egész kis falka elindul sétálni, a parkban pedig egy vicces trükkel belopja magát Kifli az egész ovi szívébe! Nem is csoda, hogy mire Betti megjön érte, millió dolgot el szeretne mesélni! Ez a helyes kis történet tökéletes választás mindenkinek, aki most kezdi az ovit! A szuper képek pedig csak emelik a mese fényét!     Bár már jó ideje koptatják új óvodai székeiket az újdonsült kiscsoportosok, és a legtöbben talán már régen túl is vannak a családról való leválás kezdeti traumáján, de pontos képünk sosem lehet arról, mi játszódik a kis fejekben és lelkekben. Nem tudom biztosan állítani, hogy az ilyen témájú könyvek valóban segítenek egy óvodába (vagy bölcsődébe) induló gyereknek az elválásban, de talán mégis. A kisgyerekek köztudottan az ismétlés függői, az ismétlés által gyakorolnak és tesznek magukévá mindent, egy könyvet pedig végtelen alkalommal át lehet lapozni. Másrészt a szorongáskeltő szeparációval így kissé eltávolítva szembesülhetnek, miközben a történetetek mégis saját élményeiket dolgozzák meg. Nincs tudomásom 60-es évekbeli “oviügyes” mesékről, szüleink mégis fél-kétévesen magukra maradtak (és talán kötődészavarosok sem emiatt lettek), azért azt hiszem, etekintetben jó irányba haladunk és szerencsések vagyunk, hogy a mi gyerekeinket már – jó esetben később – és segédeszközök garmadával megtámogatva tudjuk meggyőzni arról, hogy oviba járni jó dolog és valóban minden délután értük megyünk. Kissé didaktikusak és  direktek ugyan az ilyen mesekönyvek, de ezesetben szerintem mindenki örömmel szemet huny felette. Kifli kutyaoviba megy. Kifli: már megint egy zseniális név. A cím elolvasásakor ugyan borítékolni lehet a cselekmény javát, a sztereotipikus karakterek, szorongások és konfliktusok meglehetősen kiszámíthatóak, de ahogy a bevezetőben mondtam, nem tartom sem zavarónak, sem unalmasnak. Azért a történet élvezhetőségén sokat dob, hogy nem gyerekek a szereplők, hanem különféle vicces ebek. A sztori tehát a következő. Nem várt fordulat áll be Kifli addigi szimbiotikus világában, gazdájának a jövőben nem áll módjában frissen sült, kézzel gyúrt kakaóscsigát felszolgálni kedvencének, hívást kap a mobiljára: munkába kell állnia. Mi lesz ezután Kiflivel? Magyar módra a lakásba zárva kényszerül reggeltől estig? Dehogy! Kifli szerencsére a világ észak-nyugati pontjára pottyant, mehet tehát kutyaóvodába! Első hallásra persze ennek nem tud örülni, Nyugat ide vagy oda, a szeparációs szorongás egyetemes és annak minden összetevője benne is munkál. Ahogy az lenni szokott, a kezdeti félelmek és prekoncepciók lassan lebomlanak, az agresszív, “habzószájú”  bulldogról is kiderül, hogy jófej, a barátságok ezúttal a kutyafuttatóban köttetnek és a világba vetett bizalom is kiállja a próbát: munka után tényleg megérkezik a gazdi és dobálja tovább a botot. A délutáni órák idejére tehát visszaállnak a paradicsomi állapotok. A könyv számomra tartogatott ajándéka a visszafogottan megejtő képi világ. A történet bizonyos pontjain túl (pl. kutyaóvoda, hivatásos kutyasétáltató, kutyapiszok zacskóba helyezése) az illusztrációkról is érződik a “nyugatiság”.  Ömlik a könyvből a bohém, a kreatív, a lazaság. Semelyik pontjában nem magyar vagy konvencionális, nagyon szeretem az életszagú könyveket is, de ez a frissesség most nagyon jól esik nekem. Almodóvar filmjei jutottak eszembe: a belső terekben színes (dekor)tapéta padlótól plafonig, hatalmas virágos süppedős fotelek, lélegzetelállítóan gyönyörű drapériák. Kifli gazdája és a kutyaóvóbácsi pedig úgy néznek ki, mintha a Montmartre utcakövéről pattantak volna fel, hogy ecsetjeiket maguk mögött hagyva, gitárral a kezükben a könyv lapjaira költözzenek: nagyon alternatívak, imádom őket. Az egész könyv kivitelezése, hangulata végtelenül “újhullámos” és üde. És ki ne hagyjam a legfontosabbat: Botond fiam is jól szórakozott a történeten, igaz, őt nem az óvóbácsi csőnacija és hegyesorrú cipője nyűgözte le, hanem a Lizi nevű eb, aki nagytotálban a parkba piszkít. Kinek miért tehát, de bejön nekünk Kifli.