|
Kiss Eszter
A Kóbor Szálló a legkevésbé sem szokásos mesei témáról szól: a hajléktalanságról. Az eddig felnőtteknek és tizenéveseknek író Molnár T. Eszter most a kisiskolásokat célozta meg, a Pagony kiadónál megjelent kötetét Molnár Jacqueline illusztrálta sodró színekkel.
„A Kóbor szálló ötletét egy játszótéri történet adta: a közelünkben lakó, gyakran szabadon kószáló rottweilerről mesélte egy ismerősöm, hogy egy szép napon összebarátkozott egy hajléktalannal, mellé szegődött, és attól fogva a környék réméből gyerekszerető, játékos kutyává vált. Ez a kis történet nagyon sokat mondott nekem az elfogadás és a barátság erejéről, és eleve sok mesei elemet hordozott magában” – mesélte a biológus végzettségű, sokáig Németországban dolgozó Molnár T. Eszter az Indexnek.
A nagyvárosi meseregény elején a nejlonzacskós földönfutó, vagy inkább csak földön bandukoló csavargó, Hetedhét Hugó váratlanul fedélhez jut Búbanya, a mufurc barlanglakó ajánlására.
A Gizike által üzemeltetett Kóbor Szálló a legkülönfélébb figurák gyűjtőhelye. Az erdőszéli házikó rongyos szőnyegekkel, törött lábú fotelekkel van tele, a falat élénk színű festmények és választékosan elhelyezett ütött-kopott serpenyők díszítik. A nagyszívű, francia gasztro-örökségére felvágós háziasszony paradicsomos tonhalkonzervvel és hozzá remekül passzoló kakaós rizsfelfújttal tartja jól vendégeit. A mindenkit befogadó szállóban a pókot is hely illeti, de itt lakik Lust Alfonz, a nyugalmazott operaénekes, aki hálósipkát visel cilinder helyett, és mindig elalszik beszélgetés közben, Madár Bandi, a világ legmihasznább erőművésze, Cini, a kétbalkezes boszorkánytanonc és Bolívia, a lustakötés címzetes egyetemi tanára is. Egyetlen szabály megszegése jár kidobással, ez pedig a lábmosás kihagyása. „Az én házamban senki nem fekhet le koszos lábbal!”– figyelmezteti első este Hugót is.
 És nem ez az egyetlen, amit nehéz megszokni a nejlonzacskós hősnek. Nehéz a jól megszokott bánata nélkül is: „Anélkül túl könnyű volt, talán el is repült volna, ha a degeszre tömött nejlonzacskó le nem húzza. A legfurcsább mégis az volt, hogy előre tudta, hol fogja tölteni az éjszakát. Még az is megfordult a fejében, hogy ettől a naptól fogva ő már nem is rendes földönfutó.”
Így lesz a félelmetes fogsorú óriás rottweiler Dínóból terápiás kutya, aki maga is megszelídül a Hugóval való barátságban. Nemcsak nem harapja le a férfi kezét, hanem még az amúgy kifejezetten utált párizsit is megeszi udvariasságból.
Gizike nemcsak a szálló igazgatója, hanem Riki nagymamája is. Mindezt úgy, hogy talán nem is igazi felnőtt. „Riki megfigyelte, hogy a felnőttek mindig sietnek, és mindenhova a legrövidebb úton mennek, ezzel szemben a nagymama nem szeretett sietni, és soha sehová nem a legrövidebb úton ment. Ha már úgyis erre járunk, miért is ne nézzük meg? – mondta gyakran, és olyankor megnézték. Erről jut eszembe, miért is ne ugornánk be? – vetette fel máskor, és olyankor beugrottak.” Pontosan olyan nagymama, amilyet Vekerdy Tamás is kíván mindannyiunknak.
A Kóbor Szálló életét Sunyi Sanyi érkezése bolondítja meg, már amennyire ez lehetséges. Torta készül a betörőnek, aki annak ellenére nőtt a szívükhöz, hogy nem volt kedves, sem segítőkész, nem adott, inkább elvett.
„Nem volt különösebben kellemes társaság, mégis hozzájuk tartozott, mint perechez a köménymag, darázshoz a fullánk, borzhoz a bűzmirigy.”
És ezen a ponton előjönnek Hugó előítéletei az ismeretlen rablóval szemben. „Talán még az álmaimat is elrabolja – rémüldözött Hugó. – Lehettem eddig földönfutó csavargó, de legalább az álmaimat nem kellett féltenem senkitől!” De Sanyi nadrágra vagy bakancsra utazik, hűti le Gizike.
„Higgye el, álmai neki is vannak. Sokkal fényűzőbbek is, mint magának.”
Az este valóban pompásan sikerül, Sanyi vidám történeteket mesél az elmúlt évben elkövetett legsikeresebb rablásairól, például amikor ékszereket zsákmányolt az erdei szarkák fészkéről, vagy amikor a keresztet majdnem elhozta a Bazilika tetejéről.
Vesztére a következő munkája véletlenül épp Rikiék otthona, ahol a serpenyő ütése után ezzel szembesülve megfogadja, hogy új életet kezd és
„szégyenszemre becsületes embernek áll.” Minden bizonnyal megfordult már egy-két pszichológus foteljében, mert így mentegeti magát: „Tudják, én tényleg nem tehetek róla. Nekem gyerekkoromban megmondták, hogy semmi másra nem vagyok jó, úgyhogy betörő lesz belőlem.”
A könyv végén az elveszettnek hitt szerelem is rátalál Hugóra. Annyit elárulhatunk, hogy a félénkségét undokságnak álcázó Búbanya nem az, akinek mutatta magát.
A Kóbor Szálló egy nagyon szeretnivaló és szórakoztató könyv, saját kisiskolásainknak olvasásra, felolvasásra és hallgatásra is pont jó.
 pagony.hu
Hetedhét Hugó és a többiek
Molnár T. Eszter szokatlan és jelentős témát választott meséjéhez
Különleges történet Molnár T. Eszteré. Olyan témához nyúl, olyan hősökkel, amely példátlan a gyerekirodalomban, de rendkívül ritka a felnőtt művészetben is. Hajléktalan emberek világába kalauzol a regény, amiben harmonikusan keverednek a valóságos és meseszerű elemek.
Röviden a történet:
Hetedhét Hugó, egy korosodó hajléktalan bácsi, mint legtöbb sorstársa, igazi napirend szerint él. Gondoskodnia kell az élelemről, az éjszakai alvóhelyről - ezek a legfontosabbak. Ott kapcsolódunk az eseményekhez, hogy Hugó éppen szállást keres éjszakára. Általában bármi megteszi akár a szabad ég alatt is, de most esőre áll, jó lenne fedett helyen aludni. Hugó rábukkan Búbanya, egy másik hajléktalan barlangjára, az idős asszony azonban meglehetősen barátságtalan és nem akarja megosztani mással a kis kuckóját. Viszont útba igazítja Hugót, a közelben található Gizi néni szállója. Gizi néni pont olyan embereknek ad szállást, mint Hugó: szegény, otthontalan csavargóknak, különcöknek.
 Hősünk bekerül a szállóra, ahol csodálatos emberekkel és állatokkal ismerkedik meg. A lakók között van Lust Alfonz, nyugalmazott operaénekes, Madár Bandi, a világ legmihasznább erőművésze, Sunyi Sanyi, a jólelkű rabló, Cini, a boszorkánytanonc, aki szobalámpából cicát tud varázsolni, emberből macskát és sok egyéb vicces mutatvány birtokában van, azonban elfelejtette a varázsigét, amivel Rebekát visszaváltoztathatná emberré. Bolívia szintén a szálló lakója, ő tud a világon a legszebben kötni, a könyv utolsó lapjain Cini őt is macskává változtatja, persze csak átmenetileg. Sok-sok pók is beszállásolta magát, velük kissé nehezen barátkozik össze Hugó, aki hamar beilleszkedik a különleges társaságba. Sok kalandjukat élhetjük át, izgulhatjuk végig.
Hetedhét Hugónak a szállón kívül is vannak barátai, Riki, Gizi néni unokája, akivel sokat tanulnak egymástól, Ernesztó, az utcazenész, Frici, a zöldséges, akinél néha alkalmi munkát is kapott, de talán legjobb barátja Dínó, a környéken lakó hatalmas rottweiler, aki Hugót szereti a legjobban, még az igazi gazdáinál is jobban.
 A legpörgősebb rész, amikor Dínót is elviszi magával Hugó a Kóbor Szállóra: ott aztán elszabadul a képzelet! De a kutya-macska háború és a varázslatok szerencsés véget érnek, mindenki boldog és elégedett lesz.
A regény egy mellékszála szintén tabudöntögető a gyerekirodalomban: az idősödő emberek szerelme. Szép lassan kiderül, hogy Hetedhét Hugó és Búbanya ismerik egymást régi életükből. Amikor még Hugó szerelő volt egy buszgyárban, akkor Búbanya, aki valójában Viola, híres, sikeres énekesnő. Szerelmesek voltak, de a társadalmi különbségek miatt nem lehettek egymáséi. Tulajdonképpen ez a bánat az oka, hogy elhagyták a társadalmat és hajléktalanok lettek. De a regény végére felismerik egymást, és szerelmük ott folytatódik, ahol annak idején kényszerűségből véget ért.
A szerelem gyönyörű ábrázolása:
„ – No lám! – húzta fel a szemöldökét Bolívia, amikor a konyhaablakon kitekintve meglátta, hogy Hugó és Viola kézen fogva andalognak a rózsalugasban. – Azt hiszem, Hetedhét úr már nem fél annyira a pókoktól.
– Igen, már tegnap este megfigyeltem. Annyira belefeledkezett Viola kisasszony tanulmányozásába, hogy észre sem vette a feje felett lengedező kaszáspókot.
– Azt hiszem, ezért mondják, hogy a szerelem vak – bólogatott Bolívia.”
Ha a nincstelenség, nyomor ábrázolását tekintjük, természetesen nagy hagyományaink vannak, Bródy-, Tömörkény-novellák sora, Tar Sándor prózája, Borbély Szilárd Nincstelenek, Barnás Ferenc A kilencedik című regénye vagy a négy éve megjelent, kifejezetten a hajléktalanok világában játszódó mestermű, Szilasi László A harmadik híd című története.
Hálásak lehetünk Molnár T. Eszternek, hogy most a gyerekek is találkozhatnak szomorú sorsú embertársainkkal, akik ugyanolyanok, mint mi magunk, ugyanazokkal az erényekkel és hibákkal, örömökkel és bánatokkal, vágyakkal és szenvedélyekkel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
