5 éves kortól Írta: Kollár Árpád Illusztrálta: Nagy Norbert   Kiadó: Csimota, 2014 Oldalszám: 62   Szekeres Nikoletta kritikus véleménye szerint   "Kollár Árpád annyira bátran és elemien határoz meg egy fiktív nézőpontot, hogy abban már nem keressük a sokszor hiányolt gyerek szemszöget, és nem kérhetjük rajta számon a felnőtt olvasó elvárásait sem, hiszen e kettő egyszerre érvényesül".   A kötetben egyaránt olvashatunk tőle lírai hangvételű vagy halandzsaverseket és mondókákat, a kötött versformáktól a szabad rímekig.     Ha belepillantasz Kollár Árpád Milyen madár című gyerekvers kötetébe, bizony nem a gügyögős-gagyogós, süt a nap és dalolnak a cinkék-típusú rímes, dallamos kántálnivalót találod majd meg. Kollár Árpád gyerekversei nem nézik hülyének a kölyköket. Amikor először a kezembe fogtam Kollár Árpád Milyen madár című gyerekvers kötetét azt gondoltam: nem sok ennél szebb könyvet láttam életemben. Nagy Norbert egyedi és a versekre abszolút rímelő illusztrációi még az olvasás előtt behúznak a kötet sajátos világába. Az első gyönyöröm tehát vizuális volt. Csak fogtam ezt a kis könyvecskét, paplanba bugyoláltam magam, és elképzeltem, hogy ott ül mellettem a paplanban egy kislány, a kislányom, akinek hangosan felolvasom a verseket. Már az első pár versnél éreztem, hogy a képzeletbeli kislány mellettem már nem ovis, inkább kisiskolás, és az életkora a kötetben előrehaladva elképesztően gyorsan nő. nincs ceruzám, megrágta a kutyám, nincsen kutyám, elvitte a troli, nincs városom, belepte a korom, nincsen fogam, kihúzta a kilincs, nincs virágom, megette a nyár, nincsen mamám, bevitte a mentő Megtorpanok. Felolvassam-e ezt a verset, ha lesz majd igazi gyerekem? Mikor olvassam fel neki? Mikor halljon egy versben egy elütött kutyáról, vagy a nagymamáról, akit elvisz a mentő, és talán már nem hoz vissza? A kötet hátulján az szerepel: öt éves kortól ajánlják a verseket. nem szeretem az óvodát, mert járni kell oda mindig, nem szeretem, ha anya összeszid, mert nem szeretem, nem szeretem a csigákat, mert nyálkás a testük, nem szeretem, ha kinövöm a szépruhát és kidobják, nem szeretem a sünt, mert szúrós, de mégis szeretem. Szól a kötet egy másik verse, amin már könnyebb mosolyogni. A versek leginkább a gyermeki megismerést és a gyermek önmegismerését szólaltatják meg, illetve a gyermekkor jellegzetes első traumáit dolgozzák fel, mint például a foghúzás, a betegség, és a halál. Kollár gyerekversei gyermeki nyelven mesélnek, de nem áltatják magukat azzal, hogy a gyermek lelkében minden rózsaszín, a szerző nyilvánvalóan tudja, hogy ez nem így van. A gyermeket bár pár percre lenyűgözi az óvodában hallott dallamos, tücskös versike, de talán nem szabad azt gondolni, hogy nem foglalkoztatja őket (akár tudattalanul is) például az elmúlás gondolata. Arra gondoltam, hasznosabb lenne igazi gyerekeken tesztelni ezeket a verseket, hiszen ezek a versek nem nekem, nem a felnőtteknek szólnak. Hiába kezdeném el elemezgetni a képeket, a vissza-visszatérő motívumokat, vagy azt, hogy hogyan szólal meg a versek beszélője az egyes szövegekben. Kit érdekel? Megkértem a nagynémémet, olvasson fel két verset a cserfes, hiperaktív keresztlányomnak, az öt éves Pollának, figyelje a reakciókat, és kérdezze meg, mit gondol, mennyire tetszik neki a két szöveg. Az egyik teszt-vers, a Mi lesz a hóval című volt: Mi lesz a hóval anya, mi lesz a macimmal, hogyha meghalok, velem jöhet vagy egy másik kislánnyal alszik, és a biciklim majd nélkülem gurul tovább, és zöld lesz vagy átfestik, ha már nem kell nekem, és öreg leszek, mint a tata vagy még gyerek, és mi lesz a hóval, az is hullik tovább, és kik hógolyóznak az utcán, ha én nem leszek, és tényleg nem leszek, vagy leszek valahol, és hol lesz az a valahol, ahol nem leszek, és miért halok meg, ha olyan jó játszani veletek. A következőképpen interpretálta a verset egy ötéves kislány. Szó szerint idézem: Ez a vers a halálról szól. Ha meghalunk, sírba tesznek minket, de a lelkünk a mennyországba kerül. Polla anyukája elmondta, hogy a gyerekeket szerinte ebben a korban már erősen foglalkoztatja a halál gondolata. Kétség sem merült fel benne azzal kapcsolatban, hogy jó-e ilyen témájú verset hallania egy óvodás kislánynak, örömmel olvasta fel neki a verset. A másik tesztalanyom, Bálint anyukája másképpen vélekedett: Szülőként azt gondolom, elég nyomasztó gondolatokat ébreszt ez a vers. Szomorú, hogy nincs valami megnyugtató válasz-szerűség a végén. Egyébként is ebben az életkorban kezdi őket foglalkoztatni az elmúlás és halál gondolata, kezd kialakulni a hozzátartozók elvesztésétől való félelem. Ezt már Bálinton is észrevesszük. Úgy gondolom, hazudni nem kell, tudnia kell, hogy egyszer mindannyian elmegyünk. Nem szabad viszont hagyni azt sem, hogy ez a félelem eluralkodjon rajtuk. Ez a vers nem az érzelmi feszültség enyhítését, levezetését, sokkal inkább a serkentését segíti, s akinek nincsenek ilyen félelmei, annak talán pont ezzel fészkeli be magát a gondolataiba . Őszintén megmondom, én kicsit félnék a reakciótól. Egy vidámabb, könnyebben értelmezhető verssel is próbáltam enyhíteni a vers okozta feszültséget, így megkértem a szülőket, olvassák fel a gyerekeknek a Jó című verset is. Jó a bodobácsok kijönnek a napra, és ez jó, jó az is, hogy van fű, és a füvön jól gurul a labda, ez nagyon jó, és jó, ha abbahagyom végre a köhögést, és amikor a tata segít bekötni a cipőmet, pedig már egyedül is be tudom kötni, jó a homok és jó a sár is, elég jó a kalapács is, a pókok is jók, lábbal is meg lábak nélkül, és jó nekem ott lenni, ahol vagyok éppen, ősszel lenni a legjobb, de tavasszal sokkal jobb, és a repülés is jó, az biztos nagyon jó lehet, jó sokáig aludni, de jó felkelni jó korán, ha csípi a köd az arcomat, és apa visz óvodába, meg jó az is, hogy nincsen éjszaka nappal, és jók a csillagok is, de csak ha fönt vannak az égen, mert olyan jó minden, jó a világon, ha jó. Polla reakciója a következő volt: Ez a vers arról szól hogy az élet jó, és a kislány boldog, és én is az vagyok, mert ilyen jó anyukám van. Bálint végigmosolyogta a felolvasást, de anyukája szerint úgy nézett, mint aki egy kukkot se értett az egészből, nem is tudta megfogalmazni, hogy miről szól a vers. A Jó című verset a három éves Rózának is felolvastuk (bár kétségtelenül pici még ehhez), nagyon viccesnek találta, és azt mondta, ő is szereti, ha apa viszi óvodába, és hogy repülni is biztos nagyon mókás. Kollár Árpád gyerekverseiben az az elképesztően érdekes, hogy a felnőtt, a szülő is el tud veszni bennünk. Ki tudja, hány anyuka nevetett fel az Apa szerint című versen, amelyben az apa meccset néz, és anyázza a bírót; ki tudja, hány anyukának szorult össze a szíve az Én apum című verset olvasva, amelyben az apa a mennyekben van, és a szekrényben felakasztott nagykabátjából már kipárolgott a szaga. Néhány versnél szinte el is felejtettem, hogy gyerekvers kötetet tartok a kezemben éppen. A Milyen madár valódi, közös olvasásélmény, versélmény lehet a gyermeknek és a szülőnek. Ha már óvodás korban minőségi, komoly verseket is megismernek a gyerekek, talán könnyebben, ösztönösebben kifejlődhet majd bennünk az olvasás, a versek szeretete. Forrás: librarius.hu