konyveskucko.reblog   Azoknak, akik esetleg mégsem botlottak valamiért még bele ebbe a történetbe, elárulható, hogy egy kedves, bájos, egyszerű, fordulatokban nem túl gazdag, de azért tartalmas olvasmány ez a könyv, amely leginkább a természet szeretetét tanítja, mutatja be, s annak jó hatását nem csak fizikálisan, de mentálisan is az emberekre, gyerekekre.   Ezt a jó hatást sajnos manapság is képesek vagyunk elfelejteni, hála az internetnek és az okos kütyüknek, pedig nem csak a fiatal szervezetnek, de bármely korosztály képviselőjének is bizony elengedhetetlen szükséglete a természethez való közelség, az ahhoz való kapcsolat. Talán fák, növények nélkül, a 21. századi betondzsungelben nemcsak, hogy feleannyira boldognak és egészségesnek nem lehet lenni, de még az emberi kapcsolataink minőségi diagramja is a béka feneke alá zuhan. Ha a mi felnőtt generációnk nem képes már átadni a gyerekeknek a természet szeretetét, akkor ugyan ki? Pontosan ezért nagyszerű ez a könyv, mert segítségével ismét vissza lehet találni a gyökereinkhez, kicsit talán kimozdít, segít értékelni a szabadban töltött időt és munkát, amelyre mindannyiunknak szüksége van. Bár a nyelvezete kissé túl komoly a mai fiatal generációnak – hisz mint a régi könyvek, kissé vontatott még az irama is egy mai Z vagy alfa generációs gyermeknek -, mondanivalóját tekintve mégis inkább nekik való. Elsősorban Maryt ismerjük meg a történet kezdetekor, aki maga egy túl komoly, rideg, kissé érzelemmentes kislány, de a kert és az állatok barátja, a kisfiú Dickon segítségével egyre jobban magára talál. Végül pedig a beteges úrfi, Colin lábadozását követhetjük végig – mindamellett, hogy elég részletes bemutatást kapunk mindenféle növény, virág tavaszi kikeletét illetően is. Szóval tulajdonképpen ez a könyv majdnem egyfajta terápia, megnyugtató olvasmány és ezzel együtt egy kis biológia korrepetálás, vagy legalábbis környezettan. Egy befásult, levegőre ritkán járó, de azért olvasni szerető gyereknek bátran megvenném ajándékba, mert talán ezáltal egy kicsit kikívánkozna a friss levegőre, ugyanakkor egy olvasni nem szerető gyereknek nem biztos, hogy ez a megfelelő választás. Mert végül is, mivel már közel száz éve íródott, nincs meg az a megfelelő iram, lendületesség, ami egy tipikus interneten nevelkedett fiatalnak kedvére válna. És végül természetesen megemlítem, hogy azért nosztalgiázni vágyó felnőttek, idősek is kezükbe vehetik, ki tudja, talán eszükbe jut, hogy egyszer, régen ezt már bizony olvasták.   Visszatérés a titkos kertbe   Írta: Holly Webb Fordította: Ruff Orsolya Kiadó: Manó Könyvek, 2018 Oldalszám: 253   1939-et írunk, és Londonból egy csapatnyi gyereket a vidéki Misselthwaite Manorba menekítenek. Emmie egyáltalán nem örül annak, hogy elválasztják a macskájától, és társaival együtt egy hatalmas, ósdi házba száműzik. Ám hamarosan felfedezi a rejtélyes épület megannyi titkát: egy fiút, akinek sírása éjszakánként felveri a ház csendjét, egy naplót, melyet réges-rég egy Mary nevű lány vezetett, és egy kertet. Egy titkos kertet.   Holly Webb visszatér gyerekkorunk kedvenc helyszínére, Frances Hodgson Burnett titkos kertjébe: a Visszatérés a titkos kertbe így egyszerre főhajtás a nagy klasszikus előtt, valamint varázslatos folytatása egy ház, egy kert és a benne élő gyerekek történetének is.   Hintafa blog Ahogy ez a szívbéli kedvencekkel gyakran megesik, az olvasó akaratlanul is továbbgondolja a szereplők jövőjét. Érthető, hiszen a három jóbarát figuráját Burnett olyan szerethető közelségbe hozta, amennyire csak lehetséges. Webb majdnem 40 évvel később, 1939-ben, Londonban veszi fel újra a történet szálát, ahol a II. világháború kitörése miatt evakuálják a Craven gyermekotthon lakóit. Emmie Hatton nehéz szívvel indul útnak átmeneti lakhelyükre, Misselthwaite Manorba. Megérkezvén Emmie folytatja addigi magányos és kirekesztett életét. A bajokat tetézi, hogy csatlakozik tanóráikhoz Mrs. Craven barátságtalan fia, Jack. Emmie az éjjeliszekrénye fiókjában rábukkan egy bizonyos Mary Lennox naplójára, aki azonnal lenyűgözi a vörösbegyhez fűződő barátságával és persze azzal, hogy lopott egy egész kertet magának. A kislány hamarosan felfedezőútra indul, hogy szerezzen magának ő is egy saját titkot.  A kert hatására a vadóc kislányban apránként fontos változások indulnak el. Magánya is oldódik, amikor összeismerkedik az előző háború sérüléseit és a keserű emlékeket magán viselő állatbűvölő(!) kertésszel. Hamarosan az addig utálatos Jack is megszelídül. De a legnagyobb csodát mégis Craven hadnagynak, köszönheti, aki egy bravúros mentőakció keretében a legváratlanabb ajándékot hozza el Emmie-nek. Ebbe az idillbe a háború valósága elemi erővel tör be. Olyan híreket hozva magával, amiket talán még a kert varázsa sem tud meggyógyítani.  Természetesen az egyik legfontosabb kérdésünk, hogy mi lett az első rész szereplőivel. A szerző végig visszafogottan kezeli a kérdést, annyit tudunk meg a későbbi sorsukról, ami a folytatás szempontjából lényeges. Webb a hézagok kitöltését meghagyja az olvasói fantáziáknak. A folytatás nyelvileg sokkal egyszerűbb, kevesebb leíró részlettel, a történet is sokkal célratörőbb. A lányos(abb) színeket felvonultató borító ne tévesszen meg, ahogy a Titkos kert, úgy a Visszatérés sem csak csajos könyv! Nálunk mindkét fiú fülüket hegyezve figyeltek. A fordítás Ruff Orsolya gondos munkája. A külvilág eseményei hatására a Visszatérésből az első rész békés és titokzatos, szinte misztikus hangulata kimaradt. Felváltotta viszont a kert erején elementáris gyógyító ereje. Annak idején egyébként maga Burnett is úgy tekintett kertjére, mint terápiás, gyógyító helyre. Webb sok szempontból megismétli a múlt örökségét. Egy picit vártam, hogy a folytatás új ösvényen fog elindulni, de egyáltalán nem vagyok elégedetlen, a második rész hangulatos, az elsőnél több váratlan fordulatot tartalmazott és igazán magával ragadó élmény volt. A két lány (Mary és Emmie) akár egymás tükörképei is lehetnének. Annak idején a Titkos kert téltől őszig nyitotta meg kapuit, Emmie érkezése ősz elejére esik, mintha a kert csak arra várt volna, hogy varázslatát onnan folytassa, ahol abbahagyta. Hangsúlyozva, hogy a jóság, a józan észnek ellentmondó, kétségbeejtően erős remény, a vigasz még a legcudarabb időkben is létezhet és átörökíthető. Colin édesanyjának a kertje egyszer megmentette a fiát, hogy negyven évvel később egy nyüzüge kislány tegye ugyanezt dédunokájával, Jackkel. A kert és a benne lévő élőlények apránként bontakozó növekedése, megújulásuk az élet kitartóan ismétlődő körforgása, amiből a tollasok, szőrösek, csupaszok sem vonhatják ki magukat. A világ eme kitartóan létező csodája gyógyítja be Misselthwaite Manor lakóinak testi-lelki sebeit. És ki tudja, talán még messzebb is elér.