Nyelvészeti kérdésről sosem olvastam még szórakoztatóbb és kedvesebb könyvet, mint Catarina Sobral Asimpa című kötetét. Iskolai emlékeim szerint a nyelvtan az irodalom matematikája, s mint ilyen csupa szabály meg ráció, egyszóval olyan dolog, ami kényszert érez arra, hogy zablát kössön a történetekből kirajzó szavak áradó tengerére.   Az asimpa ismeretlen kifejezésre egy tudós lel rá egy régi-régi szótárban, s mi nyomába szegődhetünk, mikor a szó mineműségének nyomozására indul. Várakozásaink ellenére a kötetet mégsem a szavak, hanem a képek uralják, méghozzá felszabadult humorral teli jelenetek.  Az Asimpa minden jelenete dupla oldalas (A3-as méretű) kép, önálló kompozíció, amelynek a szöveg vizuálisan csak kísérő eleme. Míg története az „asimpa” szó jelentése utáni nyomozásról szól, képeiben nincs semmi misztikum. Éppen ellenkezőleg Sobral világa felszabadultan humoros, játékos, bolondos.    Stílusa a gyermekrajzok látásmódját, vonalvezetését ötvözi a hatvanas évek retro hangulatával. Előbbi különösen a térábrázolásokban, utóbbi pedig a karakterek karikaturisztikus vonásaiban érhető tetten. Ami ebből a különös koktélból kikerekedik, az egy lenyűgözően gazdag és önfeledt rajzi világ.   Sobral legfőbb kifejező eszköze a grafikai vonal, ami gazdag változatossággal teríti be a képi felületeket, néhol a maga érzékeny magányában, másutt satírozott, áttetszőbb vagy tömöttebb felületeket hozva létre; általa kapnak textúrát a dolgok, csíkos, kockás, pöttyös vagy sakkmintás mustrába rendeződve.    Mindeközben Sobral egy pillanatra sem esik ki a gyerekrajz stíluskarakteréből, mindvégig megőrzi a vonalrajz elemi egyszerűségét, világos beszédét. A rajzi vonalak áradását a felületek színes változatossága teszi még vonzóbbá: a színes ceruza, zsírkréta, néhol pedig a telített színfelületek izgalmas váltakozása. Könyvének van tehát egy tisztán absztrakt képi rétege, amely lehetővé teszi, hogy a néző-olvasó belefeledkezzen a rajzi gesztusok és színes formák sodró ritmusába.       Az a világ viszont, ami ebből a szőttesből kibontakozik, nagyon is konkrét és jelenvaló. Színterei a könyvtár, a lakás és a kisváros különféle nyilvános helyei. Szereplői pedig a tudós, s mindazok akik a különös szó jelentését, pontosabban szófaji hovatartozását megfejteni igyekeznek. Komoly tudósok és komoly felnőttek mindahányan, akik tudományuk teljes hátországával állítanak valamit, aztán meg annak az ellenkezőjét, hogy végül teljesen összezavarodjanak.   Sobral könyve ugyanis nem nyelvtani kézikönyv, ami szórakoztató módon vezet be a szófajok világába, éppen ellenkezőleg: halk ám kitartó lázadás a felnőttek komolykodó tudós világa ellen. Így kap jelentést választott naiv stílusa, amely a játékosság és humor eszközeivel figurázza ki az egész tudományoskodó felnőtt világot, hogy helyébe a művészi kifejezőerőt, a rajz ösztönösen felszabadult teremtő erejét állítsa.   Forrás: barkaonline.hu