De érezte, hogy nem rá figyelnek, nem kimondottan rá. A termék miatt aggódtak. Széttárt lába között kezek és eszközök matattak. Már órák teltek el, amióta elkezdődött: először a szúrás, aztán a lüktető, erősödő fájdalom, majd a maszk. - Vigyétek ki. Közbe kell avatkoznunk - mondta egy parancsoló hang, nyilván a folyamat felelőse. - Most! A parancs ijesztően sürgető volt. - Lélegezz mélyeket! - utasította most a hang a lányt, és valaki valami gumiszerűt tolt be a maszkja alá alulról. A lány engedelmeskedett. Nem volt más választása. Máskülönben megfulladt volna. Valami kellemetlenül édes illatot lélegzett be, és a fájdalom rögvest alábbhagyott, a gondolatai megnyugodtak, a teste ellazult. Az utolsó, amit érzékelt, az volt, hogy a fájdalom megszűnik, és a tudata kitisztul. És valami belevág a hasába. Belemetsz. ***  Egy új, másfajta fájdalomra tért magához: ez már nem az a lüktető sajgás volt, hanem valami mélyből jövő, mindent átható fájdalom. Érezte, hogy szabadon mozoghat, és észrevette, hogy a csuklóját eloldozták. Még mindig az ágyon feküdt, meleg takaró borította. Az ágy zörgő oldalrácsát felhúzták, így minden oldalról védve volt. A szoba most üres volt. Se gondozók, se technikusok, se műszerek. Csak Claire egymaga. Óvatosan megfordult, tekintetével végigpásztázta az üres helyiséget, és megpróbálta felemelni a fejét, de a kísérlet okozta fájdalomtól visszahanyatlott. Nem tudott lenézni a testére, de a kezét elővigyázatosan a nemrégiben még feszes, duzzadt hasára tette. Most lapos volt, bekötözték, és nagyon fájt. A terméket kimetszették belőle. Hiányzott neki. A veszteség borzalmas érzése járta át.  *** - Elvesztetted a minősítésedet. Három hét telt el. Az első héten Claire a Szülőközpontban lábadozott, ahol gondját viselték, újra és újra megvizsgálták, kicsit kényeztették, és közben Claire ráeszmélt valamire. Volt valami kellemetlen az egészben. Más fiatal nők is voltak ott, ők szintén gyógyulgattak, és kedélyesen elcsevegtek egymással, eltréfálkoztak rajta, hogy újra karcsúak. A testüket - akárcsak Claire-ét - minden reggel megmasszírozták, és a személyzet felügyelte a kímélő testedzésüket. De Claire lassabban épült fel, mint a többiek, mert a testén egy sebhely maradt, ami a többiekén nem volt. Az első hét után egy ideiglenes helyre vitték őket, ahol csacsogással és játékokkal szórakoztatták magukat, majd két hét múltán visszatértek a hordozók közé. A Szülőanyák Házában üdvözölték a régi barátokat - sokan közülük kissé nagyobb méreteket öltöttek mostanra: a pocakjuk növekedésnek indult, ahogy várni lehetett -, és újra elfoglalták a helyüket a csoportban. Mind egyformán néztek ki: mindannyian alaktalan, zubbonyszerű ruhát viseltek, s ugyanolyan frizurájuk volt, de a személyiségük megkülönböztette őket. Nadia mókás volt, mindenből viccet csinált, Miriam komoly volt és szerény, Suzanne rendszerető és gyakorlatias.  A hordozók folytatták a termelést, és meglepően keveset beszéltek a feladatról. - Hogy ment? - kérdezte valaki. De válaszul csak egy hányaveti vállrándítást kapott. - Minden rendben volt. Elég könnyen ment. Vagy: - Nem volt semmi gond. De az arcokról lerítt, hogy nem volt éppen kellemes. - Jó, hogy újra itt vagy. - Köszönöm. És mi történt, amíg távol voltam? - Semmi különös. Két új hordozó érkezett. Nancy pedig elment. - Hova került? - Tanyára. - Remek. Úgyis arra vágyott. Mindennaposak és teljesen lényegtelenek voltak az ilyen párbeszédek. Nancy nemrégiben hozta világra a harmadik termékét. A harmadik után a hordozókat újra beosztották. Tanyákra. Ruhagyárba. Ételelosztóba. Claire emlékezett rá, hogy Nancy abban bízott, tanyára küldik. Szeretett a szabad ég alatt tevékenykedni, és egy jó barátját tanyára osztották be néhány hónapja, Nancy pedig abban reménykedett, hogy munkás élete következő részét olyasvalaki társaságában töltheti, akit szeret. Ezért aztán Claire szívből örült a hírnek. De a saját jövője nyugtalanította. Bár csak ködösen emlékezett, de tudta, valami balul sült el a termelésnél. Szemmel látható volt, hogy másokon nem maradt sebhely utána. Kissé szégyellő- sen próbálta kifaggatni a többieket, főleg azokat, akik már többször voltak eredményesek. De úgy tűnt, megijeszti és összezavarja őket a kérdése. - Még mindig fáj a hasad? - suttogta oda Miriamnak, akivel együtt lábadoztak. - Hogy fáj-e? Nem - felelte Miriam. Egymás mellett ültek a reggeli étkezésnél. - Az enyém igen. Ott, ahol a seb van. Ha megnyomom - magyarázta Claire, és finoman a hasára szorította a kezét. - Seb? - grimaszolt Miriam. - Nekem nincs sebem. Elfordult, és csatlakozott egy másik beszélgetéshez. Claire újabb kísérleteket tett, más hordozóknál is puhatolózott. De sebe egyiküknek sem volt. Senkinek a testén nem volt heg. Egy idő után a fájdalom csillapodott, és Claire megpróbálta kiverni a fejéből a kellemetlen gondolatot, hogy valami nagyon nagy baj történt. Aztán behívták. - Claire! - reccsent meg a hangszóró, amikor a hordozók éppen a déli ételüket fogyasztották. - Közvetlenül étkezés után jelentkezz az irodában! Claire nyugtalanul pillantott körül. Az asztal túloldalán Elissa ült, akivel igen jóban volt. Ugyanabban az évben vettek részt a Tizenkettő Ceremóniáján, és mindkettőjüket hordozónak osztották be, de Claire még iskolás korából ismerte a lányt. Elissa még új volt itt, őt nem termékenyítették meg olyan hamar, mint Claire-t. Most az első termékkel volt egy korai szakaszban. - Miről van szó? - kérdezte Elissa, amikor meghallották az utasítást. - Nem tudom. - Csináltál valamit? Claire a homlokát ráncolta. - Szerintem nem. Talán nem hajtogattam össze a szennyest. - De azért nem hívatnak be, nem? - Biztos nem. Olyan apró cseprő dolog. - Hát - folytatta Elissa, miközben összeszedte az üres tányérokat -, úgyis mindjárt megtudod. Biztos nem nagy ügy. Később találkozunk! Otthagyta Claire-t az asztalnál. De igenis nagy ügy volt. Claire csüggedten nézett farkasszemet a döntéshozókkal, amikor közölték vele a határozatukat. Elvesztette a minősítését. - Szedd össze a holmidat - mondták neki. - Még ma délután távozol. - Miért? - kérdezte. - Azért, mert... Szóval azt tudom, hogy valami baj volt, de én. A bizottság tagjai kedvesek és támogatóak voltak. - Nem a te hibád volt. - De mi? - kérdezte Claire, és igyekezett, hogy ne hasson pimaszságnak, de képtelen volt lakatot tenni a szájára. - Ha esetleg elmagyaráznátok. A döntéshozók megrántották a vállukat. - Előfordul néha. Fizikai oka van. Hamarabb is felismerhettük volna. Nem lett volna szabad megtermékenyíteni téged. Ki vizsgált meg először? - kérdezték. - Elfelejtettem a nevét. - Nem baj, majd kiderítjük. Bízzunk benne, hogy ez volt az első tévedése, és adhatunk neki még egy esélyt. Azzal útjára engedték, de Claire még egyszer visszafordult az ajtóból, mert nem tudta kérdés nélkül annyiban hagyni a dolgot. - És a termékem? A döntéshozók először elutasítóan meredtek rá, de aztán megenyhültek. Az egyikük odahajolt a mellette ülőhöz, és az előtte heverő papírok felé biccentett, hogy utánanézzen a dolognak. - Mi volt a száma? - kérdezte a nő, de nem kapott választ. - Jó, akkor név szerint keresem. Te. Claire vagy? Mintha nem tudnák. A nevén szólították, amikor behívták. De azért bólintott. A döntéshozó végighúzta az ujját a papíron. - Igen. Itt is van. Claire: a termék száma harminchat. Ó, igen, látom a nehézségekről szóló feljegyzéseket. Felpillantott. Claire megérintette a hasát, ahogy feltörtek benne az emlékek. A döntéshozó visszatette a papírt a halom tetejére, majd megütögette a lapok tetejét, hogy összerendeződjenek. - Egészséges kisfiú - mondta. A többi döntéshozó elkerekedett szemmel bámult rá. - Úgy értem, egészséges termék - helyesbített. - Azt akartam mondani, hogy egészséges termék. A nehézségek nem tettek kárt benne. Veled is minden rendben lesz, Claire - fűzte hozzá nyájasan. - És hová kerülök most? - kérdezte Claire. Hirtelen megrémült. Nem mondták, hogy újra beosztották. Csak azt, hogy elvesztette a minősítését. Hogy nem lehet többé szülőanya. Ennek volt értelme. A teste nem jól végezte a dolgát. De mi van, ha...? Mi van, ha azokat, akik elvesztették a minősítésüket, simán elbocsátják? Ahogy gyakran megtették azokkal, akik kudarcot vallottak. De a döntéshozók válasza megnyugtatta. - A Halgazdaságba mész - mondta a döntéshozók feje. - Oda osztunk be. Szükségük van segítségre, híján vannak a dolgos kezeknek. Holnap reggel meg is kezdik a betanításodat. Fel kell zárkóznod a többiekhez. Kész szerencse, hogy olyan jól vág az eszed. Egy intéssel elküldte Claire-t, és a lány visszament a Szülőanyák Házába, hogy összeszedje kevéske holmiját. Pihenőidő volt. A többi hordozó mind szundikált, alkóvszerű szobáik ajtaja egytől egyig csukva volt. Kisfiú, gondolta Claire, ahogy összepakolta azt a néhány személyes tárgyat, amije volt. Kisfia lett. Egy kisfiút szült. Volt egy fia. A veszteség érzése ismét elhatalmasodott rajta.