A Falka éppen egy nagy dobásra készül, ám Frédéricet váratlanul felhívja a nagyanyja, és közli vele, hogy elszökött a kórházból és éppen a pályaudvaron van. Frédéric utánasiet, és még éppen elcsípi a Madridba tartó vonatot, amelyen a nagyanyja ül. Az idős nő célja ugyanis az, hogy hazatérjen spanyol szülőfalujába meghalni. A történet további része kettőjük utazásának története.   Az út nem mentes a nehézségektől, hiszen Pepita állapota egyre rosszabbodik, és időközben a Falka és az arabok összetűzése miatt Frédéricet üldözni kezdi a rendőrség is, ám Spanyolországba érve a franciaországi élet hirtelen jelentőségét veszti, és a számos családi emléket hordozó Guadalquivir folyó mentén utazva sok minden átértékelődik Frédéric számára, és a fiú olyan tapasztalatokkal lesz gazdagabb, amelyek hatására sikerül egy kicsit jobban megértenie zavaros érzéseit. Frédéric érzései két okból zavarosak: egyrészt nem tudja földolgozni az apja halálát, másrészt pedig nem tudja, hogyan viszonyuljon a környezetében egyre nagyobb számban jelen lévő arab bevándorlókhoz. Frédéric (akárcsak a Falka többi tagja) ugyan gyűlöli az arabokat, és gyűlöletét az is súlyosbítja és személyesebbé teszi, hogy úgy érzi, közvetve az apja haláláért is a bevándorlók a felelősek, mégis megvan benne az a hajlam, hogy megkérdőjelezze magában: vajon jogos-e a gyűlölete. És bár a spanyolországi út során semmi sem tisztázódik véglegesen, a fiú gondolkodásmódja mégis árnyaltabb lesz, és Frédéric közelebb kerül önmagához és a felnőttséghez.   Stéphane Servant regénye egyszerre szól a tizenéves és a felnőtt olvasókhoz. A Tűzkeresztség olyan témákat dolgoz fel, amelyek egy tizenéves ember életében (is) súlyos problémák lehetnek, s bár a szerző e témákat kissé klisés módon tárgyalja (hiszen például az utazás és felnőtté válás összekapcsolása egyike a létező legnagyobb irodalmi sablonmegoldásoknak), én felnőtt olvasóként sem éreztem elviselhetetlenül didaktikusnak a könyvet. Ez annak köszönhető, hogy Servant nem komoly, „felnőttes”, tanmesékhez illő stílusban írja le a történetet, hanem magát Frédéricet teszi meg elbeszélőnek, aki roppant dinamikus, fiatalos, filmszerűen pörgő módon meséli el a saját történetét. (Csodálkoznék, ha a könyvből nem készülne előbb-utóbb film, hiszen ebben a történetben igazán minden megvan, ami jól mutat a filmvásznon: erős érzelmek, emberi tragédiák, drámai konfliktusok, szép tájak és sok-sok akció.)   A könyv természetesen nem hibátlan, főleg a szereplők ábrázolása hagy némi kívánnivalót maga után: a karakterek kissé sematikusak, illetve némely szereplő beszédmódja meglehetősen hiteltelen. (Különösen a Falka tagjai beszélnek túlzottan ékes, egyáltalán nem tizenéves rosszfiúkhoz illő stílusban.) A hibák azonban összességében nem túlságosan zavaróak, úgyhogy nyugodtan ajánlanám a könyvet tizenéves, illetve a tizenévesek élete és problémái iránt érdeklődő felnőtt olvasóknak egyaránt. Turán Beatrix Forrás: ekultura.hu