Az éjszakai cirkusz fekete-fehér sátraiban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe!
A varázslat és a füst mögött azonban ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermek koruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másikon. Sokáig nem is sejtik, hogy mestereik egy olyan játszmába kényszerítették őket, aminek a végén csak egyikük maradhat életben.
Ám Celia véletlenül rájön erre, s feladva a versenyt, közösen lenyűgöző varázslatba kezdenek. Erejüket onnantól fogva csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben gyanútlanul egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a meleg.
Mestereik azonban megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, és közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen kiutat látnak, de ahhoz minden tehetségüket latba kell vetniük...
A cirkusz váratlanul érkezik.
Jövetelét nem jelzik hangszórók, nincsenek plakátok városszerte a falakon és a hirdetőoszlopokon, nem tesznek közzé hirdetést a helyi újságokban, sőt azok még csak meg sem említik a cirkusz várható érkezését. Egyszerűen csak ott van, holott tegnap még nyoma sem volt.
Az égbe nyúló sátrak fekete-fehér csíkosak, sehol semmi arany vagy bíbor. Egyáltalán, a közelben álló fák lombjának és a cirkuszt körülvevő mező füvének zöldjétől eltekintve minden színtelen. Fekete-fehér sátrak rajzolódnak a szürke égre: számtalan, különböző formájú és méretű, és ezt a színtelen világot bonyolult mintázatú kovácsoltvas kerítés zárja el a külvilágtól. Ami keveset a sátrak közötti csupasz földből láthat a bekukucskáló, azt is fekete-fehérre festették, de lehet, hogy csak felszórták fekete-fehér porral, vagy valami cirkuszi trükköt alkalmaztak.
De az előadások még nem kezdődtek el. Még nem. A városban órák alatt elterjed a híre, hogy megjött a cirkusz. Délutánra már a szomszédos városok többségében is tudnak róla. A szájról szájra terjedő hír sokkal hatékonyabb reklám, mint a temérdek felkiáltójellel megtűzdelt, nyomtatott szavak plakátokon vagy reklámfüzetkékben. Végtére is egy titokzatos cirkusz váratlan felbukkanása lenyűgöző és szokatlan esemény. Az emberek álmélkodva néznek föl a legmagasabb sátrak csúcsának szédítő magasába. Megbámulják az órát, amely odabenn áll, közvetlenül a bejárat vaskapuja mellett, és olyan fura, hogy senki nem tudná pontosan leírni, milyen is voltaképpen.
És megbámulják a kapura függesztett, fekete táblát, amelyre ezt írták fel fehér betűkkel:
Sötétedéskor nyitunk
Hajnalban zárunk
– Ugyan miféle cirkusz az, amelyik csak éjszaka tart nyitva? – kérdezgetik egymást az emberek. A kérdésre senki nem tudja a választ, és mégis, amikor esteledni kezd, jó néhány bámészkodó verődik össze a kapunál.
Természetesen te is ott vagy közöttük. A kíváncsiság erőt vett rajtad, mert a kíváncsiságnak már csak ilyen a természete. Ott állsz a fogyatkozó alkonyati fényben, a sáladat föltekered az álladig, hogy megvédjen a fagyos esti széltől, és vársz türelmesen, hogy megtudd, ugyan miféle cirkusz azamelyik csak naplemente után nyitja meg a kapuját.
A jegyárusító bódét tisztán látni a kapu mögött, de zárva van, a sorompó leeresztve. A sátrakban semmi sem moccan, mindössze néha, alig észrevehetően hullámzik a vásznuk a szélben. A cirkusz egész területén nem mozdul semmi, az órát kivéve, amely szorgalmasan ketyegve jelzi a percek múlását, mármint ha egy ilyen csodálatos szobrászati remekművet órának lehet nevezi egyáltalán.
A cirkusz üresnek és elhagyatottnak tűnik. De most mintha vattacukor illatát sodorná feléd az esti szellő, az őszi levelek fanyarságával elvegyülve. Valami átható édességet a hideg légáram peremén.
A nap végleg eltűnik a láthatár mögött, a maradék világosság szürkületből alkonyatba vált. Körülötted a várakozók kezdik elveszíteni a türelmüket, idegesen topogó lábak tengere vesz körül, innét is, onnét is morgolódás hallatszik. Mindenki fogadkozik, hogy nem ácsorog itt tovább hiába, hanem valami melegebb helyet keres, hogy ott töltse az estét. Te is némán vitatkozol magaddal, nem lenne-e jobb odébbállni, amikor egyszer csak megtörténik.
Először valami pukkanó hang hallatszik. De nagyon halk, jóformán teljesen elnyomja a szélzúgás és az emberek mormogása. Olyasféle hang, mint amikor a teavíz forrni készül. És aztán kigyúlnak a fények.

A sátrakon mindenütt apró fénypontok jelennek meg, mintha hirtelen az egész cirkuszt szokatlanul ragyogó szentjánosbogarak lepték volna el. A várakozók elcsöndesednek, a kivilágítást figyelik. Valaki a közeledben fölszisszen a meglepetéstől. Egy kisgyerek örömében tapsol.
Amikor már az összes sátor izzó fénybe borulva szikrázik az éjszakai ég előtt, föltűnik a név.
A kapu fölött és a kovácsoltvas kerítés kanyarulataiban újabb szentjánosbogárként vibráló fénypontok kelnek életre. Miközben fölragyognak, halkan pukkannak egypárat, amit időnként izzó fehér szikrák zuhataga és füst kísér. Azok, akik a legközelebb álltak a kapuhoz, hátrálnak egy lépést.A fények eleinte csak véletlenszerű mintázatot alkotnak. De ahogy egyre újabbak és újabbak jelennek meg, egyértelművé válik, hogy kézírásos betűkké állnak össze. Elsőként egy C betű válik ki a háttérből, aztán még több betű. Egy q, furcsa módon, és jó néhány e. Amikor az utolsó kis égő is kigyullad halk pukkanással, eloszlik a füst és kihunynak a szikrák, végre olvashatóvá válik a cikornyás betűkből álló, fehéren izzó felirat. Ahogy kissé elhajolsz balra, hogy jobban lásd, ezt olvasod:
Le Cirque des Rêves
A tömegben néhányan mindentudóan elmosolyodnak, mások a homlokukat ráncolják, és kérdő pillantást vetnek a szomszédjukra. Egy kisgyerek az anyja kabátujját rángatja, és nyafogva követeli, mondják meg neki, mit jelent a felirat.
– Az álmok cirkusza – hangzik a felelet. A kislány szélesen elmosolyodik.
A vaskapu megrázkódik és kinyílik, látszólag teljesen önmagától. A kapuszárnyak nagy lendülettel szétnyílnak, mintha hívogatnák befelé a tömeget.
A cirkusz megnyitotta kapuit.
Most végre beléphetsz.