Tóth László sziporkázó nyelvi leleményekben bővelkedő, jóízű humorral megírt, lebilincselő meseregényének kis hősei csoda-alakok egész sorával - ördögfiókákkal, muzsikáló székkel, álnok sünnel, háromfogú sárkánnyal, ámokfutó tükörrel, korcsolyázó hóemberrel, tűzokádó vaskályhával, bosszúálló hifitoronnyal, továbbá trolicéroszokkal, autoszauruszokkal és lokomotívuszokkal - találkoznak izgalmas, nemegyszer halálos veszedelemmel fenyegető kalandjaik során, s megismerkedhetünk üt Sárival, azaz Kiskata fogával is...   A Fodor Miklas Veronika illusztrációival új kiadásban megjelenő, színes-eleven-varázslatos gyermeki világot elénk táró meseregény lebilincselő, szórakoztató olvasmány gyermeknek, felnőttnek egyaránt. A József Attila-díjas Tóth László színes-eleven-varázslatos gyermeki világot teremtve meséli Kiskata, Julijul és a csodálatos porszívóján száguldó jóságos boszorkány, Dörzsi-Mörzsi izgalmas kalandjait. A meseregény „története”, „váza” tömören: Azon a bizonyos „másmilyen” estén, „egy furcsán olyan estén, mint a többi”, Kiskata és Julijul egy rajzfilmsorozatot néznek a tévében, mely sorozat egy jóságos boszorkányról, Dörzsi-Mörzsiról szól, aki azért Dörzsi-Mörzsi, mert szereti ha megdörzsölik az orrát, s aki „szabadidejében, tehát mikor nem volt épp a képernyőn, föl-alá száguldott a világban, az Északi-sarktól a Déli-sarkig, Kelettől Nyugatig, hogy mindenkin segítsen, akin csak tud”. Ez a seprű helyett egy szuperszónikus porszívón száguldozó jóságos boszi ezen a „másmilyen” estén lelép a képernyőről, s elpanaszolja a két kislánynak, hogy Hanga, a gonosz tündér ellopta a porszívóját, jó lenne hát, ha segítenének visszaszerezni. Ők ígéretet tesznek Dörzsi-Mörzsinek, hogy segítenek – s megkezdődik „a legesleghihetetlenebb furcsaságok” története, csodálatos, szövevényes, izgalmakkal teli kalandokkal, melyek egyszerre mesebeliek, éjjeliek, álombeliek, mégis valóságosak: egy olyan világban játszódva, ahol mindig nappal van, s ahol senki, soha nem fárad el, nem lesz álmos. E különös, vonzó s egyben ijesztő, szürreális birodalomban, melyben a szépség, a jóság, a vidámság és a boldogság mellett jelen van a tűzpiros gonosz, a veszedelmes, az irigy s még a halál fehér birodalma is, a két kislány rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül. Meg kell küzdeniük a mindenkitől mindent elirigylő, elgonoszodott tündérrel, Hangával és szövetségeseivel: az agg, vaksi szörnyeteggel, a háromfogú sárkánnyal, Sámuellel, az ármányos sünnel, az ámokfutó, mindent és mindenkit elnyelő tükörrel, a Kiskatát és Julijult lépre, illetve jégre csaló, korcsolyázó hóemberrel, a bosszúálló, hipnotizőr hifitoronnyal, akik végül is sorra elbuknak vagy ami még rejtélyesebb, cserbenhagyják az álnok és csalárd Hangát. Így győznek aztán Dörzsi-Mörzsi szövetségesei, élükön Kiskatával és Julijullal; na meg a sötét lelkű Hanga ikertestvérének, Hunyókának a segítségével: ő az álomosztó tündér, aki nélkül, az ő álomadományai nélkül az emberek gyengék, azaz boldogtalanok lennének, mert a rossz, a gonosz győzedelmeskedne felettük. (Az ikertestvér tündéreket Tóth László remekbe szabott jellemzéséből így ismerjük meg: az álomhozó tündér hangja a hegyipatak tiszta csilingelése, a gonosz tündéré a vészmadár vijjogása; Hunyóka ruhája halványrózsaszínű, Hangáé tűzpiros; az előzőé halványzöldben játszik, gonosz ikertestvéréé méregzöldbe csap.) A boszorkány porszívója – a fentihez hasonlóan – tele van pompás lélekrajzokkal (például a hét törpe nevét fölvevő hét, folyton cigánykerekező és rettegő ördögfióka jellemzése, akik szerint ők, az ördögök is emberek, legalábbis annak tartják magukat, s ebből eredően talán nem lenne rossz, ha néhanapján az emberek is beismernék, hogy ördögök; a „szívügyekben” járatos, szánni való bestia, a háromfogú sárkány pedig szívből jövőn kacag; megesik a szíve a két kislányon; szívébe zárja Kiskatát és Julijult; s ellágyult szívvel játszik a tőlük kapott ugrókötéllel). Tele van továbbá a meseregény mókás, beszédes szójátékokkal, hangulatos, sodró erejű leírásokkal. A gonosz tündér szövetségesének, a bosszúálló hifitoronynak az ármányos, ijesztő támadását a két kislány ellen így írja le a szerző: „Amikor a hifitorony már csak karnyújtásnyira van tőlük, már egyetlen harsogás a környék, fülsüketítő dübörgés, dobhártyarepesztő süvítés. Kiskata vonaglik, Julijul kígyózik; Kiskata illeg, Julijul billeg; Kiskata pörög, Julijul forog; Kiskata aprókat, Julijul magasabbakat ugrik a levegőbe – firegnek-forognak, leguggolnak, bukfenceznek, átcigánykerekeznek a láthatatlanba, s onnan vissza – már szédülnek, már támolyognak, már nem urai az akaratuknak, már nem is ők táncolnak, hanem a zene űzi-hajtja őket: egész egyszerűen képtelenek abbahagyni (…) A fejük is majd szétreped már a hangerőtől, de az tovább fokozódik; az emberi fül számára elviselhetetlen erősséggel zúdulnak rájuk a hangok.” Végül persze, mint a mesében – vagy mint a valóságban, esetleg az álomban? – a jó győz a gonosz felett; de azt is megtudjuk, hogy a rosszat hiába kötözzük meg, úgyis megtalál bennünket, s leteper, ha nem vagyunk erősebbek nála; szerencsére az emberek többet tudnak minden mesebeli és valóságos rossznál, ráadásul „lehet a rosszból is egyszer jó”. Azt is megtudjuk még Tóth László meseregényéből, hogy egyszer a végeláthatatlan pusztaság közepén, a semmiben álló ajtón túl kezdődő álom, máskor a valóság az erősebb az életünkben; az előbbi néha annyira erős, hogy például az álmunkban elveszített papucsunkat ébredésünk után sem találjuk sehol. S hiábavaló a számonkérés a szülők részéről! Különben is: „Ugyan mit tudhatnak erről apuék?! Semmit – villant össze a két kislány szeme. Így természetesen abból sem láthattak semmit, hogy az erkélyablakon keresztül Dörzsi-Mörzsi és Hunyóka, a hét ördögfióka – Vidor, Kuka, Szende, Morgó, Hapci, Szundi és hát ugyebár, nemdebár Tudor –, továbbá Hanga, a muzsikáló szék, Sámuel, a sün, a háromfogú sárkány, az ámokfutó tündér, a korcsolyázó hóember, a tűzokádó vaskályha, a bosszúálló hifitorony, ezernyi trolicérosz, autoszaurosz és lokomotívusz, valamint Sári, a két szem almamag, a világító porszem és a denevér leselkedik be a gyerekszobába, elnézve, milyen is egy egészen közönséges reggeli készülődés Kiskatáéknál és Julijuléknál.” Annál a Kiskatánál és Julijulnál, akiknek apu, a meseíró a csodálatos-rémisztő éjjeli kaland végén megdörzsöli az orrukat, jelezve, hogy a két kislány – akárcsak Dörzsi-Mörzsi – voltaképpen két jóságos kis boszorkány. VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>