Az elmúlt három évben minden Könyvfesztiválon állandó programommá vált, hogy a Móra Kiadó standjánál egy-egy TABU-val gazdagítsam a házi könyvtáramat. Idén sem volt ez másként, sőt, most szerencsém is volt, mivel pont aznap dedikálta Zsolt az új regényt, így kapásból egy aláírt kötettel térhettem haza. Kicsit beszélgettem is a szerzővel - aki egyébként hihetetlenül közvetlen volt -, bár nem sok mindent tudtam tőle megkérdezni a regénnyel kapcsolatban. Viszont annyira lázba hozott a történet, hogy mindent félrerakva, a hazafelé úton majdnem végigolvastam, csak az utolsó három fejezet maradt másnapra.
Őszintén szólva mást kaptam, mint reméltem, de ez jelen esetben abszolút kellemes csalódás volt. Ha a tanár-diák viszonyról ír valaki, az esetek túlnyomó többségében a diák a nőnemű, és egy fajta plátói szerelmet érez tanítója iránt. Pacskovszy azonban többszörösen is megcsavarta ezt a fordulatot: a tizenhét éves Bence kezd máshogy tekinteni újdonsült tanárnőjére, ráadásul itt inkább egyfajta testi vonzódásról, menekülésről van szó, semmint szerelemről.
Bence különös főhős: igazából soha nem volt gúnyolódás tárgya, jól focizik, vannak barátai, ám mégis idővel azt veszi észre, hogy teljesen egyedül van. Anyja - bár próbálja meggyőzni, hogy költözzön hozzájuk - nem érti meg, hogy nem akarja elhagyni régi otthonát, a biztonságot jelentő szobát, apja pedig hiába igyekszik jó fej lenni, szenvedélybetegsége ellen nem tud mit tenni. Barátai is hirtelen elfordulnak tőle (igaz, ezt a részét én nem éreztem teljesen hitelesnek), ráadásul régi magyartanárja miatt is furdalja a lelkiismeret. Teljesen össze van zavarodva, mikor találkozik Annával, aki láthatóan igyekszik ezt kihasználni (később egy félmondat utal is arra, miért kezdett ki Bencével).
Ahogy látható, nem csak a tanár-diák viszonyról szól ez a kötet, mellette sok minden szerepet kap: a kiközösítés, a válás, az új családtagok elfogadása, az alkoholizmus, a tinédzserek ébredező szexualitása. Talán mindez túl soknak tűnik egy 150 oldalas regényhez képest, de Pacskovszky meglepően jól adagolja a történetelemeket. Semmit nem rág az olvasó szájába, csak a legfontosabbakat írja le, hogy mindenki maga szűrje le a tanulságot az esetekből. Éppen emiatt nem is tudtam mindig eldönteni, hogy melyik szereplőnek kellene igazat adnom. Ilyen volt például a Bence és anyja új párja közötti kapcsolat, amelyben mindkét felet meg lehetett érteni, hogy mennyire nehéz ez nekik.
A szereplők többsége is a szükséges mértékig ki van dolgozva, éppen annyit tudunk meg róluk, amennyi szükséges. A cselekedetei általában érthetőek, kellően megalapozottak. Viszont Bence osztálytársait nem tudtam teljes mértékig megérteni, így az utolsó ötven oldal történései nekem már inkább irreálisak voltak. Teljesen az ő alapkonfliktusukat sem értettem, hogy miért is haragudtak meg (több soron is) Bencére, bár az is igaz, hogy szakmunkásképző iskolába járnak, és ahogy a könyvből is kiderül, vannak köztük olyanok, akiknek már egy kettes is nagy sikerélmény lehet. Elképzelhető persze, hogy olyan durván szívassanak valakit, ahogy Koppányék tették Bencével, de ezt én Magyarországon nem tudom elképzelni.
Nagyon kíváncsi voltam a történet végére, mert az ilyen típusú regényeknél szerintem sokszor a szerzők is bajban vannak a lezárással: legyen happy end, mert azért mégis csak fiatalok olvassák, vagy éppen emiatt mutassuk meg nekik a kőkemény valóságot. Pacskovszkynak sikerült egy olyan befejezést írnia, amellyel az olvasók többsége elégedett lehet, bár én kicsit másra számítottam.
Összességében tehát egy nagyon jó ifjúsági regény született, amelyet ajánlok minden tinédzsernek (még a fiúknak), mert biztos vagyok benne, hogy élvezni fogják a történetet. Annál is inkább, mivel csupa aktualitásról is szó esik (így például van, aki Szent Johanna Gimit olvas, a diákok facebookoznak, közkedvelt slágerek szólnak mindenhonnan, Jóbarátokat néznek), így valóban közelebb érezhetik magukhoz a szereplőket. Az mondjuk más kérdés, hogy húsz-harminc év múlva, ha egy tinédzser kézbe veszi a regényt, mennyi mindent fog a popkulturális utalásokból megérteni, de ez legyen a legkisebb baj.
Forrás: konyvkritikak.blog.hu
|