A rest többet fárad |
Benedek Elek |
2016.04.03. 22:48 |
|
 Elmesélem, hogy miért nem érdemes lustának lenni.
Krisztus urunk egyszer, amint éppen egy város felé mendegélt Péterrel, egy krajcárt talált az úton. Szólt Péternek:
- Vedd föl azt a krajcárt, Péter! Még hasznát vehetjük.
- Nem veszem én - mondotta Péter.
- Vedd föl, Péter!
- Minek, Uram? Nem érdemes lehajolni egy krajcárért!
Hát jól van.
Krisztus urunk nem szólt többet, hanem lehajolt, s fölvette a krajcárt.
|
|
A só és a méz |
Petre Ispirescu |
2018.09.30. 16:16 |
 Volt egyszer, hol nem volt, mert ha nem lett volna, nem is mesélhetném, amikor a jegenyén körte s a fűzfán ibolya termett, amikor a medvék farkukkal legyezték magukat, s a farkasok a bárányokkal ölelkezve barátkoztak, amikor a bolhák egy lábára kilencvenkilenc fontos patkót vertek, s egy-egy meséért a mennyországba mentek,
mikor a légy verset írt a falra,
s hazudoztak cifrán jobbra-balra –
volt egy császár s annak három lánya. Özvegységre jutva, minden szeretetét leányaira pazarolta.
Amint növekedtek a lányok, s látták apjuknak irántuk való odaadó gondoskodását, ahogy óvja őket minden rossztól, bántalomtól, maguk is megfogadták, hogy minden igyekezetükkel csillapítani fogják anyjuk halála miatt érzett fájdalmát.
Egy napon, mi ütött bele, mi nem, csak megkérdezi a legnagyobb lányát:
|
|
A Szamárfülü Midasz király |
görög monda |
2017.11.27. 23:37 |
 Valamikor réges-régen – így mesélik a görög mesemondók – élt Kis-Ázsiában egy Midasz nevû király. Történt egyszer, hogy a király szolgái elfogtak egy embert, aki egy kissé pityókás állapotban volt, és a király elé hurcolták. A kihallgatáson ez az ember azt állította, hogy õ Bakkhosz istennek, a szõlõ és a bor istenének szolgája. Midasz király erre megrémült, hogy talán magára vonja a hatalmas boristen haragját. De Bakkhosz szolgája így szólt:
– Ha szabadon bocsátasz, megígérem neked, hogy az én uram, Bakkhosz, minden kívánságodat teljesíti. Mondd meg hát, mit kívánsz, és én megígérem, hogy minden kívánságod teljesül.
|
|
A szegény ember hídja |
Benedek Elek |
2018.10.10. 11:09 |
Mikor Krisztus urunk a földön járt Szent Péterrel, sokszor átjárt egy folyón, amelyen nem volt se híd, se palló. Látta ezt egy szegény ember, aki a folyóhoz közel lakott, s azt mondta a fiának:
- Fiam, csináljunk hidat a folyóra, hogy ne kelljen azoknak a szegény vándoroknak mindig a vízben járni.
Mert a szegény ember szegény vándoroknak nézte Krisztust és Szent Pétert. Csakugyan csináltak is egy keskeny hidat a folyóra. Olyat, amilyet tudtak, de az éppen jó volt, s mikor Krisztus urunk megint arra jött, s meglátta a hidat, erősen megörült neki.
Mondja Szent Péternek:
|
|
A tülökvár |
Benedek Elek |
2016.03.04. 20:16 |
|
 Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kis kurta farkú malac túr, túlonnan túl, még azon is túl, volt egyszer egy király. Ennek a királynak annyi vára volt, hogy szerét-számát sem tudta már.
Egyszer, amint ott üldögélt a palotája tornácán, elkezdette számolgatni, sorolgatni, hogy mi mindenféle vára van neki. Hogy van már neki arany vára, ezüstvára, gyémántvára; van neki favára, de még üvegvára is; van neki mindenféle vára, csak tülökvára nincs.
No'iszen, ha nincs, majd lesz.
|
|
Az égig érő karácsonyfa |
Varga Katalain |
2018.10.09. 17:09 |
Égig érő karácsonyfát kért egyszer egy kisfiú. Egy olyan kisfiú, akinek mindig minden óhaját és kívánságát teljesítették. A szülők most sem sajnálták a költséget, az időt és a fáradságot, hisz egyetlen magzatukról volt szó, és tömérdek utánjárással beszerezték az égig érő karácsonyfát. Persze, a csillagokat verő karácsonyfa miatt ki kellett bontani a födémet és a tetőt is, különben hogyan is fért volna a szobába? De ki törődik ilyesmivel? Semmiképp se az olyan szülők, akik égig érő karácsonyfát vásárolnak.
Az égig érő karácsonyfához egy égig érő létra is kellett. Rendeltek hát egyet a létragyárból. Ha a karácsonyfadísz-árusok áru nélkül maradtak azon a karácsonyon, csak azért eshetett meg, mert az égig érő karácsonyfa feldíszítéséhez tenger sok dísz kellett.
A derék szülők telepakolták a kocsijukat, sőt még az utánfutójukat is. Ám így is hétszer kellett fordulniuk. A szaloncukrot aztán már teherautókkal fuvaroztatták haza. Ezek után végre hozzáfoghattak, hogy méltóképpen felékesítsék a világ legcsodálatosabb karácsonyfáját. Melegítőbe bújtak, a melegítőre anorákot húztak, az anorákra bundát öltöttek, s így kapaszkodtak egyre feljebb és feljebb az égig érő létrán. A díszekkel telt kosarakat, akárcsak a szaloncukrot, csigákkal húzták fel.
|
|
Az éneklő fa (1) |
Bernard Clavel |
2018.09.21. 20:10 |
 A Goncourt-díjas Bernard Clavel tündérien szép meséje arról szól, hogyan váltja be szavát Vincendon apó, a fák szerelmese. A gyerekek csodálkozására és gyönyörűségére hogy szólal meg kezében a "halott" fa.
Januári reggel volt. Olyan szép, fehér és derűs, akár egy öreg hegyipásztor, akinek zúzmarás a bajusza, és a szemében csillog a nap. Egész éjszaka havazott nagy, tömött pelyhekben. Azután reggel lett, és az északi szél egyetlen fuvallattal megtisztította az eget. A ház mögött a hegy lábánál az erdő mély, fagyos csendben aludt. Az ágak között kék volt az árnyék. A fenyők még roskadoztak a hó súlya alatt, mert a hajnali szél csak éppen addig fújt, míg szét nem kergette a felhőket.
Isabelle és Gérard nagyszüleik házában laktak az erdő közelében. Kicsike, szürkére festett ház volt ez, zöld zsalugáterekkel. Elhúzódva, olyan távol bújt meg a falutól, messze-messze, a befagyott patak partján, hogy alig lehetett rátalálni ezen a reggelen. Még az ösvényt sem lehetett látni, amely a földek között vezetett hozzá, s átvágott a réten. A két gyerek, az ablak előtt állva, megpróbálta felfedezni legalább a nyomát. Az első kanyarig, ahol a két év előtt kiszáradt, nagy jávorfa állt, amit nagyapa még nem akart kivágni, világosan lehetett látni, de messzebb már belemosódott a hóba.
Amíg így nézelődtek az üveghez nyomott orral, Isabelle és Gérard egy madarat látott elsurranni, azután egy másikat is, majd egy egész madárraj telepedett a szőlőlugasra, amelyről csomókban hullott le a hó.
|
|
Az éneklő fa (2) |
|
2018.09.21. 20:13 |
|
 Telt, múlt az idő. Elolvadt a hó, és a tavaszi esők elmosták a dombhajlatokban a tél maradék nyomát is. A gyerekek már el is feledkeztek Vincendon apóról, amikor egy este, az iskolából hazaérve, észrevették, hogy a ház tájékán valami hiányzik. A hatalmas jávorfa hiányzott. Csupán egy széles tönk volt a helyén, néhány gally, kéregdarabok és fűrészpor, amely egy kis kupac hóra hasonlított leginkább, amit a nap ottfelejtett.
- Biztosan nagyapa vágta ki a fát - mondta Gérard. - Kár. Nagy kár. Vincendon bácsi azt ígérte, hogy megszólaltatja.
- Te elhiszed? - kérdezte Isabelle.
- El, mert Vincendon bácsi ígérte.
- De a nagymama meg azt mondja, hogy a holt fa nem énekel, csak a tűzben.
- Nem szabad, hogy elégessék - mondta a fiú. - Gyere, gyere gyorsan!
S már futottak is a ház felé. Futva tették le iskolatáskájukat a lépcső aljára, és rohantak a fáskamráig, melyet valamikor a kert mélyén ácsolt nagyapa.
A kamraajtó tárva-nyitva volt, és egy taliga állt a bejárat előtt. A gyerekek piros arccal, kifulladva torpantak meg az ajtónál. Nagyapa meg Vincendon éppen kilépett a fáskamrából. A jávorfa törzse még rajta volt a taligán. A gyerekek szeme elsötétült, csalódottan néztek Vincendonra, de az öreg csak mosolygott a bajusza alatt. A taligához lépett, és úgy simította meg a jávorfatönköt, mintha egy kutyát simogatna.
|
|
Az okos leány |
Benedek Elek |
2016.03.04. 22:25 |
 Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy okos leány. De ez olyan okos volt, hogy az okosságának a híre még a királyhoz is eljutott. A királynak annyit beszéltek a fülébe a leányról, hogy befogatott a hintóba, a leányért küldött, a elhozatta az udvarába.
Felviszik a leányt a palotába, ott a király fogadja, s mondja neki:
- Na, te leány, hallottam a hírét a nagy eszednek, hát ha olyan nagy az eszed, van nekem a padláson százesztendős fonalam, fonj nekem abból aranyfonalat.
Felelte a leány:
- Felséges királyom, életem-halálom kezébe ajánlom, van az édesapámnak százesztendős sövénykerítése, csináltasson nekem abból orsót, s akkor én is megfonom az aranyfonalat.
|
|
Az önző óriás |
Oscar Wilde |
2018.10.13. 20:02 |
Oscar Wilde a századforduló népszerű és sokoldalú írója volt. Életművében különleges helyet foglalnak el finom stílusú és érzelmes meséi.
Történetei mindig mély erkölcsi igazságokat hordoznak, emberi alaptulajdonságokat állítanak az olvasó elé. De minden értékes és jó emberi tulajdonság közül is legértékesebb Oscar Wilde szerint a szeretet.
Ebben a mesében az önző óriás lelki átalakuláról olvashatunk, hogyan vált a gyerekek előtt kedves és szerethetővé.
|
|
Bolondos mese |
|
2018.09.07. 21:58 |
|
Egy kicsi faluban, két nagy hegy között élt egyszer egy szegény ember feleségestül. Nem volt ennek a szegény embernek se földje, se lábasjószága, de még esze sem.
Nem volt egyebe egy rossz ködmönnél meg a gazdag szomszédjánál. A gazdag szomszéd felesége erősen szerette a tisztaságot. Szapult hát naphosszat, a nedves ruhát pedig szépen kiteregette a sövényre száradni. Nézte a szegény ember felesége, nézte a tömérdek száradó ruhát, s restelkedett módfelett. Addig-addig restelkedett, míg egy napon így szólott az urához:
- Csúffá tesz a szomszédasszony.
- Aztán miért tenne csúffá? - kérdezte a szegény ember.
- Merthogy ő minden héten szapul - válaszolt az asszony -, nekem meg nincs mit szapulnom. Hiszen nincs egyebünk, mint ami a testünket takarja.
- Az bizony igaz - hagyta rá a szegény ember.
|
|
Furfangos Cintula |
Móra Ferenc |
2020.01.18. 20:52 |
 Az az iskola, amelyikbe én nagyobbacska deák koromban jártam, sok ablakszemével éppen a piacra nézett. A kapuja is oda feketéllett ki, mint valami nagy, tátott száj, amelyik mindig enni kér.No, az igaz is, hogy az emberben mindjárt talpra állt az étvágy, ha a piacra kipillantott.
Az az iskola, amelyikbe én nagyobbacska deák koromban jártam, sok ablakszemével éppen a piacra nézett. A kapuja is oda feketéllett ki, mint valami nagy, tátott száj, amelyik mindig enni kér. No, az igaz is, hogy az emberben mindjárt talpra állt az étvágy, ha a piacra kipillantott. Soha én többet olyan piros almát, olyan fehér cipót, olyan rózsaszín húsos-szalonnát nem láttam, mint azon a szép akácfás piacon.
S a legtöbbet az ért abban a piacban, hogy ott csupa jólelkű ember árulgatta a holmiját. Kenyeres nénik, szalonnás bácsik, almás emberek egyformán jó szívvel voltak hozzánk, hol innen, hol amonnan kiáltottak oda az emberek.
|
|
Háromkirályok ajándéka |
|
2018.09.08. 16:33 |
|
Írta: O. Henry, fordította: Varró Köz András, illusztrálta: Lisbeth Zwerger. Egyszervolt, 1992., 26 oldal
 "A háromkirályok, akik ajándékokat hoztak a jászolban fekvő kisdednek, mint tudjuk, bölcsek voltak, nagyon bölcsek. Ők találták ki a karácsonyi ajándékozás szép szokását. S minthogy bölcsek voltak, bölcsesség volt bizonyára az ajándékaikban is; nyilván minden ajándékuk különleges ajándék volt, ki lehetett cserélni, ha történetesen más is ugyanazt hozta volna."
„A háromkirályok ajándéka” O. Henry leghíresebb elbeszélése. A történet New Yorkban játszódik a századfordulón, s arról szól, hogyan hoz egymásért önzetlenül áldozatot egy fiatal férj s felesége, hogy szegénységükben is megajándékozhassák egymást karácsony ünnepén.
Az illusztrátor Lisbeth Zwerger stílusa és mesevilága, mely kristálytiszta művészi eszközökkel szolgálja e nemesen egyszerű történetet, méltán érdemelte ki 1990-ben a legmagasabb nemzetközi elismerést, az Andersen Díjat, melyet a zsűri két évente ítél oda a gyermekkönyvek legkiválóbb illusztrátorainak.
O. Henry-t (eredeti neve: William Sydney Porter) gyakran titulálják Guy de Maupassant amerikai megfelelőjének, mivel ő is, akárcsak francia kortársa, novelláinak csavaros befejezéseiről ismert. Karácsonyi novellája annyira népszerű, hogy már a szerző neve nélkül, városi legendaként kapott szárnyra a szegény leány és a fésű története.
|
|
Kevély Kereki |
Móra Ferenc |
2016.10.24. 11:38 |
 Kevély Kereki történetét a nagyapámtól hallottam.
Ő volt a legmódosabb ember a szentmártoni határban, ahol a nagyapám zsellérkedett. Házainak, pusztáinak, majorságainak maga se tudta számát. Négylovas hintóval járt tán még az udvarra is, aranyból volt tán még a csizmavakaró kése is.
No, ez nem lett volna hiba, csakhogy a kevélysége még gazdagságánál is nagyobb volt Kereki uramnak.
|
|
Kiskarácsony |
Hans Fallada |
2018.09.21. 20:48 |
 - Sűrű köd van odakint - mondta december huszadikán a reggelizőasztal fölött Gierke gazda, csak úgy céltalanul. Ami igaz, igaz, a megjegyzés csakugyan értelmetlen volt, hiszen tudta mindenki, hogy köd van, mert az arconai világítótorony ködkürtje már egész éjszaka bőgött, mint egy holtra rémült kísértet.
Ha apa mégis megjegyezte, hogy köd van, az csak egyet jelenthetett.
- Köd? - kérdezte tizenhárom éves fia, Frigyes, hosszan elnyújtva a szót.
- El ne tévedj iskolába menet - mondta Gierke, és nevetett.
Ennyi elég is volt Frigyesnek, fent a szobában gyorsan bedugta iskolás könyveit táskájából a fiókos szekrénybe, kiszaladt a fészerbe, s "elkölcsönzött" egy kisbaltát és egy kézifűrészt. Közben jól megfontolta a dolgot:
"A Gäbelsék Ferijét nem viszem magammal, az megijed Piróktól. De Schöns Alwertet és Frieda Benhint, azt igen. Hát akkor rajta!"
Az embereknek van karácsonyuk, hát kell, hogy az állatoknak is legyen. Ha nekünk világít a karácsonyfa, miért ne világítana a lovaknak és a teheneknek is, akik egész évben segítőtársaink? A gyerekek a kertek alatt megülik mindenképpen karácsony előtt az állatok kiskarácsonyát, s mert ez tilos ünnep, s Beckmann tanító úrnak nem szabad róla tudnia, csak annál gyönyörűbb. Mert a púpos Beckmann tanító komisz is tud lenni, ha a tanítványai olyasmit tesznek, amit nem kéne. De apa megjegyzése a ködről biztosíték arra, hogy ma nem veszi szívére az iskolakerülést.
Mert ma okvetlen iskolát kell kerülni, különben hogyan szerezhetnének karácsonyfát? Hiszen azt az állami erdőből kell elcsenni, a tenger mellől, ez már hozzátartozik kiskarácsony ünnepéhez. És mert az embert rajtakaphatják, és mert Pirók, az erdész harapós fickó, azért kell a köd, különben túlságosan veszélyes játék. Hogy Pirókot hogy hívják igazán, azt nem tudják a gyerekek, de ő az erdész, és rókavörös körszakálla van, azért hívják Piróknak.
|
|
Mátyás-mesék: A gyevi törvény |
Móra Ferenc |
2018.01.02. 16:37 |
 Gyevit ne tessék keresni a térképen, mert a térképen csak Algyő található, egy macskaugrásnyira Szegedhez. De hát amakfa mondhat, amit akar, a gyevi magyar mégiscsak jobban tudja a faluja nevét, mint a mappa. A gyevi magyar itt árulja a sült tököt a kultúrpalota tövében, a két kűszent lábánál, akiknek nagy örömük telhet ebben a déligyümölcsben, lévén az egyik Homérosz, a másik Arisztotelész.
Kérdezem tőle, hová való, ezt feleli rá:
- Leginkább csak Gyevibe.
A régi világban szokásban volt a nagyeszű magyaroknál a Márton gyereket Mártának kereszteltetni, hogy a császár lánynak gondolja, és ne öltöztesse angyalbőrbe. Valami ilyen huncutság lehetett abban is, hogy Algyő Gyevinek nevezte el magát. Gondolta, hogy így majd nem találják meg mindenféle dézsmaszedők.
No de ez a tudósok dolga, én csak annyit mondhatok, hogy Gyevi már akkor is Gyevi volt, mikor utoljára járt benne a király. Az pedig igen régen volt, mert az utolsó király, aki benne járt, Mátyás király volt. ("Az pedig még Kossuth atyánknál is régebben volt, hallja!" - így mondja az én gyevi emberem, akinek valahogy olyan, mintha a negyvennyolctól ezer esztendő választana el bennünket. Különben vagyunk ezzel így többen is.)
Elég az hozzá, hogy Mátyásra egyszer ráestellett a szegedi határban, ahol nyulászni járt, amihez akkor még nem kellett az Eselovics-Palacsivinyi őrgróf engedélye. (Mert így könnyebb kimondani a Pallavicini nevét, mint ahogy az urak mondják.) Valahogy eltévelyedett a kíséretétől, nem volt vele senki az ispánján kívül, aki alatt a nádor értendő, azt ijesztgette tréfás szóval:
|
|
Mátyás-mesék: A kolozsvári bíró |
csallóközi népmese Ipolyi Arnold nyomán |
2020.01.18. 22:23 |
|
 Nemhiába szerette a nép Mátyás királyt, nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyarnak. Amint neszét vette, hogy itt vagy ott erősen sanyargatják a szegény föld népét, nem volt nyugodalma Buda várában, álruhába öltözött, s úgy ment színről színre látni a valóságot.
 |
|
Kolozsvár a XVII. században |
Többek közt hírül adták, hogy a kolozsvári bíró ugyancsak sanyargatja a szegény földnépét. Hiszen nem kellett több Mátyás királynak! Majd megnézi azt ő a maga szemével, s jaj lesz annak a bírónak, ha igaznak látja a panaszt. Máskülönben is már rég vágyódott Kolozsvárra. Hogyne vágyódott volna, hisz ebben a városban látta meg a napvilágot .
|
|
Mátyás-mesék: Az okos leány |
|
2020.01.19. 02:02 |
 Volt egyszer egy nagyon okos leány. Olyan okos volt, hogy a híre eljutott még Mátyás királyhoz is.
Őfelségének eszébe ötlött egyszer, hogy kipróbálja a leány okosságát. Felhívatta hát magához Budára, és azt mondta neki:
– Édes leányom, van nekem a padláson száz esztendős fonalam, fonj belőle nekem aranyfonalat.
– Felséges király-atyám – mondta a leány –, van az én édesapámnak százesztendős sövénykertje, abból csináltasson nekem aranyorsót, akkor majd fonok aranyfonalat.
|
|
Mátyás-mesék: Egyszer volt Budán kutyavásár |
népmese |
2020.01.18. 21:44 |
Egyik alkalommal, ahogy megy a határban Mátyás király, ott lát egy szegény embert két rossz lovon szántani. De igazán olyan rossz lovak voltak, hogy meg kellett őket magázni, hogy továbbvonszolják az ekét.
Mátyás király odaköszön:
- Adjon isten jó napot, jó munkát! Halad-e valahogy?
Fogadja a szegény ember:
Adjon isten, éppen haladni csak haladnék, de a lovaim olyan gyengék, minden pillanatban várom, hogy kidőlnek.
- Hát miért nem abrakolja őket jobban?
|
|
Mátyás-mesék: Mátyás király aranyszőrű báránya |
|
2020.01.18. 20:25 |
|
Elment a burkus király Mátyás királyhoz. Mint pajtások köszöntötték egymást. Mondja a burkus király, hogy:
- Úgy hallottam, hogy egy aranyszőrű báránya van.
- Igaz - azt mondja -, nekem van a juhaim közt egy aranyszőrű bárányom, és oan csobánom van, hogy sosem hazudott.
A burkus király azt mondta:
- Én megmutatom, hogy hazud.
- De - azt mondja Mátyás király - a nem hazud, oan nincs!
- De én megmutatom, hogy hazud, mert én megcsalom, hogy muszáj, hogy hazudjon.
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
Tovább…
Kevély Kereki történetét a nagyapámtól hallottam.
