-
Szakemberként hogyan látja: mitől működik egy mese? Vannak esetleg olyan feltételei, amelyeknek mindenképpen teljesülniük kell ahhoz, hogy a mese megérintsen egy gyereket? Mi a jó mese öt legfontosabb ismérve?
• Teljes, eredeti formában jut el a gyermekhez, nincs rövidítve, nincs kilúgozva belőle a konfliktus. A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban jut el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el.
• Feszültsége teremt és feszültséget vezet le. A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha az egyensúly meg is bomlik, a harmónia helyreáll. Ugyanez történik a mesében is: a jó végkifejlet bejósolható, a feszültséget pedig az előre nem látható események adják.
• Gazdagítja, mozgásba hozza a gyermek képzeletét, belső képalkotásra ösztönöz.
• Eligazítja érzelmeiben, megbékíti félelmeivel és vágyaival, komolyan veszi nehézségeit, problémáit, erősítve a gyermek bizalmát.
• Megfelel a gyermek életkori sajátosságainak és érdeklődésének. A mese tulajdonképpen a gyermek szemével nézett világ. Ebbe a sajátos gondolkodásba azért illeszkednek tökéletesen a mesék, mert ugyanolyan egyszerűnek és szélsőségesnek mutatják a világot, mint amilyennek azt a gyermek megéli.
-
Mit tapasztal, melyik mesét szeretik jobban a gyerekek: amelyik egy teljesen távoli mesevilágban játszódik (mesebeli helyeken, mesebeli lényekkel, igazi hősökkel és hősnőkkel), vagy amelyik nagyon is a saját életükről szól? Az életkor, a lelki állapot, egy adott élethelyzet, vagy szimplán egyéni ízlés az, ami megszabja, hogy mivel azonosulnak a legkönnyebben a gyerekek?
Minden mese az életünkről szól. A mesében minden MI vagyunk: nem csak a legkisebb királyfival, szegélylegénnyel azonosulhatunk. Az elindulás jelenti a saját komfortzónánkból való kimozdulást, a hamuban sült pogácsa az erőforrásainkat, a sárkányok nagyon gyakran belső sárkányok, a saját félelmeink, szorongásaink, kishitűségünk, amit meg kell szelídítenünk, a segítőtársak szimbolizálják a társas kapcsolati hálónkat, a párválasztás, a királylány megtalálása a saját jobbik énrészünk megtalálását, a mesében az elérendő cél pedig az önmegvalósításunk.
A mesehős utazása személyiségfejlődésünket, az önismereti utunkat is szimbolizálja. „A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban” – fogalmazza meg a belső utazás lényegét Hamvas Béla. A népmesékből jól ismert hol volt hol nem volt világa nagyon hasonlít ahhoz, amely a lelkünk mélyén él. Ebben a megközelítésben nem a megtervezett életvitelről van szó, hanem azokról a mélységekről, ahol megalapozódik kitartásunk, elszántságunk, reményünk. Az életbátorság, a magabiztosság az a képességünk, hogy túl tudunk merészkedni saját határainkon. Bár úgy tűnik, hogy az utazás külső tájakon történik, ez egy mély, belső barangolás, ahol rejtett erőforrásainkat keltjük életre. A saját életünkben is a gebéből táltos paripát varázsolunk, ehhez pedig meg kell találnunk az életre keltő „parazsat”.
-
A laikus általában tematika (állatos, királylányos, stb.) vagy életkor szerint csoportosítja a mesekönyveket – de milyen szempontok alapján differenciál egy olyan szakember, aki nap mint nap professzionális szinten foglalkozik a mesékkel?
Én a jungi lélektani iskola álláspontjával értek egyet, amely a mesét szimbolikus történetnek tekinti, amely általános emberi problémákat és lehetséges megoldásokat fogalmaz meg. A mese mindig valami olyan dologról szól, ami az élet folyamatát veszélyezteti, többnyire ez a mese kiinduló helyzete, és azt mutatja meg, hogy milyen fejlődési út vezet ki ebből a problémából egy új élethelyzetbe. Az új élethelyzet az egyensúly fölborulásával, krízissel, kerülőutakkal jár együtt, a növekedés pedig fájdalommal, de ezek mind fejlődésünk szükségszerű állomásai.
A mesében a személyiségfejlődés különböző állomásai jelennek meg: a próbatételek valójában életpróbákról, életfeladatokról szólnak. Szimbolikus formában fellelhetők benne a lelkünkben felmerülő konfliktusok is: az irigység, a féltékenység megzabolázásának módjai, az életkori krízisek, a szülőkről való leválás, a párválasztás próbatételei, a férfi-nő kapcsolat megpróbáltatásai. A mese nem racionális úton készít fel a felnőtti létre, a felnőtt döntésekre, hanem mágikus, irracionális módon.
A mesékben elsősorban azt vizsgálom, hogy milyen krízishelyzetet kell megoldjon a mesehős és ezt hogyan, milyen eszközökkel valósítja meg. A hős átváltozása azt közvetíti számunkra, hogy ahhoz, hogy bizonyos életfeladatokat megoldjunk, külsőleg-belsőleg át kell alakulnunk, úgy, hogy közben azonosak maradunk önmagunkkal. Személyiségfejlődésünkben is egy korábbi szakaszon úgy tudunk túljutni, hogy hagyjuk, hogy a régi „meghaljon" és az új megszülethessen. Erik Erikson fejlődéselméletének egyik kulcsfogalma a krízis, ami az egyik szakaszból a másikba történő átlépésnél jelenik meg. A személyiségfejlődésünk ezen fordulópontok mentén alakul, a feszültség arra készteti az egyént, hogy személyes identitását újraértelmezze, hogy ciklusonként „újjászülessen”. A népmesék témája legtöbbször az az életszakasz, amely a felnövéssel, az érett személyiség megszületésével zárul.
Egy másik szempont, ami szerint a meséket vizsgálom, az az, hogy mi az, amiért a mesehős elindul, mi az, amit kíván. A kívánságok által adunk lehetőséget olyan dolgok megszületésének, amelyek a legmélyebb lényegünkkel függenek össze, mert nagyon sok kívánság pont amiatt nem jut eszünkbe, mert védekezünk ellene.
A mesében az átváltozás a legfőbb képesség, amely által a csoda megvalósítható, és ami az ember örök vágyát testesíti meg, hogy erejét megsokszorozza, és a boldogságeszményét megvalósítsa. A kívánság valami új megszületését szimbolizálja, a hitet abban, hogy a dolgok megváltoztathatóak, ami a bennünk lakó gyermek jelenlétére utal. A felnőtt dolga pedig az, hogy a kívánságot szemügyre vegye, elemezze, mérlegelje, a lehetségest a lehetetlennel szembeállítsa, kitágítsa a határokat és higgyen az új megszületésében.
-
Ha nem szakemberként, hanem magánemberként választ könyvet (például ajándékba, vagy az esti meseolvasáshoz), akkor mi alapján dönti el, hogy melyik könyvet veszi le a polcról?
Az esti mese kiválasztásában a két és fél éves Lilla Maja kislányom érdeklődése a döntő, jelenleg a Boribon, Kipkopp korszakot éljük, böngészőket, lyukas könyveket lapozunk. Gyakran szoktam varázsmeséket olvasni, mondhatni szomjazom a csodát. A mesében, akár az életben is nem lehet a hatalom eszközeivel, csupán erővel a problémák nagy részét megoldani. Az akarat és a tudatos erőfeszítés önmagában még nem elég. A mesében ilyenkor történik meg váratlanul a csoda. A saját életünkben sem lehet erőszakkal kikényszeríteni. Milyen szépen fogalmazza meg ezt Anselm Grün: „Csodák ott történnek, ahol az ember várni tud. (...) Ahol valaminek valóban növekednie kell, annak türelmes várakozásra van szüksége”.
-
Fontos, hogy egy mese, ha rejtetten is, valamiféle tanulságot közvetítsen, választ adjon bizonyos élethelyzetekre?
Az óvodás és kisiskolás gyermeken sokszor feszültség, szorongás, félelem uralkodik el, nem tudja kezelni érzelmi élete ambivalenciáját. Mivel testi és lelki adottságai, akaratának fejletlensége, alacsony frusztrációtoleranciája még nem teszi lehetővé, hogy egy felnőtthöz hasonlóan eligazodjon a bonyolult külső és belső világban, gyakran tehetetlennek érzi magát. Ennek ellensúlyozására természetesen nem elegendő egy megfelelő történet, mese elővarázsolása, amiből a gyermek megtanulja, mit is kell tennie, és máris „gombnyomásra” megoldódnak a dolgok. Bármiféle értelmezés, kioktatás, hasonlítgatás a mesén keresztül éppen szándékainkkal ellentétes irányba hat, mert a gyermekben csak azt az érzést erősíti meg, hogy képtelen megfelelni, hogy elégedetlenek vele.
-
Az esti mesemondásban mi a fontosabb: maga a történet? Vagy aki meséli? Vagy az, hogy az illető hogyan meséli azt a történetet? A tapasztalatai alapján, ma egy szülő mennyit mesél a gyerekének? Mi történik azzal a gyerekkel, akinek teljesen kimarad az életéből a meseolvasás, a közös mese élménye? Ismerünk esetleg olyan kutatásokat, melyek azt mérték, hogy mi a különbség azok között, akik rendszeresen olvastak meséket gyerekkorukban, és azok között, akik nem?
A gyermek a mesehallgatás során nemcsak a mesélő szülőre, hanem befelé is figyel, lelki szemei előtt megelevenedik a történet, és a saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot. Mesehallgatás közben nagyon intenzív belső munkát végez, elképzeli, amit hall, és egy belső illusztrációban megrajzolja saját történetét. A mesélővel való személyes kapcsolata segíti abban, hogy érzelmi biztonságban érezze magát, ellazuljon, átadja magát annak a lebegő tudatállapotnak, amelyben a belső képvilágát megelevenítheti, és létrehozhatja a belső mozit. A mesélő szülő vagy pedagógus is segítheti ezt a folyamatot, ha beleéli magát a történetbe, odafigyel a hanglejtésére, a mesemondás vagy olvasás ritmusára.
A mese dallama könnyen átalakul képpé, és a belső képkészítés folyamatában lehetővé válik az érzelmi azonosulás a számunkra kedves hőssel. Minél ráérősebben, megváltoztatott tonalitással, dallamosabban mesél a szülő – úgy, hogy maga is egy belső képet készít a meséhez –, annál kidolgozottabb lesz a gyermek belső képe is. Ehhez nem kell tudatos erőfeszítés, a gyermek úgy éli meg ezt a folyamatot, hogy a belső kép magától, spontán módon megjelenik.
A mesehallgatás olyan belső igény és tevékenység, ami semmivel nem helyettesíthető! Számos kutatás mutatott rá arra, hogy ha valakit nem engednek álmodni, akkor nehézségekbe fog ütközni a valóság problémáinak feldolgozásában. Bruno Bettelheim ezzel kapcsolatban írta azt, hogy „egyszer talán kísérleti úton ugyanezt a mesékkel kapcsolatban is ki fogjuk tudni mutatni: hogy sokkal rosszabb azoknak a gyermekeknek, akik nem részesülnek abban, amit a mesék nyújtanak, akiknek a mesék nem segítenek, hogy tudattalan feszültségeiket képzeletben dolgozhassák fel”.
A mesemondó szülő lelassítja, lecsendesíti a külső világot, és egy olyan teret alkot, amelyben a mesélő és mesehallgató a közösen átélt élmény során eggyé válik. Ez a szülő-gyermek kapcsolat egyik fontos pillére, az erre fordított idő a későbbiekben sokszorosan megtérül. Ez lesz az alapja a későbbi bizalmas szülő-gyermek beszélgetéseknek is. Szerintem ez az egyik legfontosabb cél. Ahogy Zelk Zoltán mondja: „elolvadt a világ, de a közepén anya ül, és ott ülök az ölében én”.
Gyermekkorban a mesei optimista világkép és a gyermek vágyai egymásra rímelnek, a mesei vágyteljesülést nem akadályozzák sem természeti törvények, sem időbeli vagy térbeli korlátok. Minden lehetséges, mindenné át lehet változni. Az a felnőtt, aki mesét olvas, később is megőriz egy keveset a gondolat mindenhatóságából.
Az Omuskego Cree törzs tagjai úgy készítik fel a fiatal generációt a túlélésre, hogy tapasztalataikat történetek formájában mesélik el, és ahogy nőnek a gyermekek, velük együtt változnak a történetek is – ezeket ugyanis mindig másként mesélik el, rugalmasan változtatva a narratívát. Vagyis a gondolkodásmódot teszik rugalmassá, ami által a felnövekvő ifjú generáció az életben is képes lesz rugalmasan viselkedni, bízni. A történetek élni segítenek, állítja a törzs vénje. A felnőtteknek is! A mese az ősbizalom élményét erősíti meg, azt, hogy jó a világ, jó volt ide megszületni. Ezzel az alapérzéssel sokkal könnyebb elviselni a nehézségeket, kudarcokat, tragédiákat és könnyebb derűsnek, vidámnak lenni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
