A Gergő-regényfolyam legnagyobb sajátossága, hogy a magyar ősvallás elemeit próbálja átadni az olvasónak. A legősibb népmeséinkben ábrázolt világfa (tetejetlen fa, égig érő fa) válik a regények helyszínévé, gyökérszintjén a holtakkal és különböző sötét lényekkel, alvilági gonosz figurákkal, törzsszintjén a varázsmentes valósággal, valamint az álmok világával, lombszintjén a mesékkel, magasabb rendű szellemekkel és a révülők világával. A sámánok és táltosok világába vezetnek a könyvek, a táltosok elhivatásától kezdve a világfa megmászásán át a táltosviadalig.   Egy olyan világba csöppenünk, ahol megtanulhatjuk, s egy idő után már teljesen természetes számunkra, hogy a táltos foggal, fölös csonttal, vagy burokban születik, dobja segítségével révülni képes, azaz lelke más világokban csatangol, szellemekkel beszél, a táltos megmássza a világfát, mivel ez a fő próbatétele, és időről időre bika képében megküzd saját gonosz felével egy-egy táltosviadal során.     Megtanulhatjuk azt is, mi a garabonciás vagy a vajákos feladata, elképzelhetjük, milyen egy-egy jurta, találkozhatunk a csodaszarvas-mondában szereplő Hunorral és Magorral, vagy az Ipolyi Arnold Magyar mithologiájában is említett Lúdvérccel, a gonosz boszorkánnyal. Megelevenedik előttünk a Hadak útja, hallhatunk Kampó és Göncöl táltosokról (mindketten történelmi alakok). Mindezt Böszörményi valóban varázslatosan vegyíti a jelennel, a metró,számítógép, mobiltelefonok, budapesti bérházak, tévémániás szomszédok mai világával, melyet éberek világának nevez, szemben a „varázstudó” révülőkkel, ami a táltosok, sámánok, vajákosok, garabonciások, boszorkányok gyűjtőneve. Egyik legismertebb táltosmesénk, a Fehérlófia válik a harmadik Zsófi-kisregény magjává, ezzel is közelítve a múltat a jelenhez.   Kicsit zavaró a nagyívű regényekben az, hogy más „sámános” népek és népcsoportok is fel-felbukkannak a cselekményben, indiánok, eszkimók, ausztrál bennszülöttek, így a magyar őshit és egyéb hasonló sámánvallások elemei alaposan összekeverednek a történetben. Ezzel egyetemessé válik a könyvsorozat, ám ugyanakkor meginoghat a magyar ősvallásról szerzett fogalmi tudás is.    Emellett szerepel számos olyan lény is Böszörményi világában, melynek valószínűleg nincs semmilyen mitológiai alapja: galetkik, álomfogók, masinalidércek, álomvarangyok, infarktust okozó rémtündérek; ráadásul hébe-hóba odavetődik egy-egy „vendégszereplő” a Harry Potter-regényekből – általában ugyan nem azonosítható be a személye, talán Percy Weasly és Rémszem Mordon kivételével – ám ez a néhány figura valahogy kevésbé egyeztethető össze a magyar varázsregényekkel. Szintén zavaró a bűbájostor, mely igencsak emlékeztet a „nyugati” varázspálcára.     De mivel varázslatokról beszélünk és nem gyengeségekről, felejtsük is el az előbbi bekezdést. Fontosabb a táltosviadal érzékletes leírása, a világfa szintjei, a sámándob avatásának csodálatos szertartása. Fontosabb a csodaszarvas és a két régi-régi vitéz, Csaba királyfi harcosai, az erdélyi havasok és Torda átka. Ami első jogon és utolsó vérig a miénk.   Második varázslat: A család összetartó ereje, az emberi kapcsolatok