Vakáció a halott utcában
2017.10.17. 12:27
Illusztrálta: Miklósovits László
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 224
Meleg, fülledt nyár van. A lakótelep szép és új, viszont borzasztóan unalmas.
Semmi kaland, semmi izgalom.
Szerencsére néhány gyerek felfedez a közelben egy szemmel láthatólag lebontásra ítélt utcát. Halott ez az utca, üresek a házak, a redőnyök leeresztve.
De nézzünk csak szét egy kicsit alaposabban: valóban kihalt és érdektelen? Nem is olyan biztos…
Kiderül, hogy ugyancsak van mi után nyomozni. Talán még igazi halott is akad a halott utcában!
|
Épül az új lakótelep, de mellette még ott vannak a régi kis házak. Lebontásra ítéltettek, lakóik már el is költöztek, de egy-egy ottmaradt tárgy, egy elfelejtett névtábla még emlékeztet a régi lakókra és foglalkozásukra. Az új házakba pedig már költöznek be a "boldog" új lakók. Illetve költöznének, mert a lakásokat nem lehet használni, éjszakánként újra eltűnnek a mosdók, a csapok, de még a WC-csészék is.
Az új lakókkal érkeznek gyerekeik is, akik hamarosan felfedezik a régi, elhagyott házakat, s birtokba is veszik őket. Többek között egy volt magánnyomozó irodáját, s mi sem természetesebb, hogy nyomozni kezdenek. S a nyomozni való is adva van, hiszen a felnőttek még mindig tehetetlenek a mosdók, csaptelepek tolvajaival szemben.
|
|