Az első részhez hasonlóan az Együtt a Pörkeföldre is az utazásos meseregény szerkezetére épül, azzal a különbséggel, hogy története nem az otthon-utazás-hazatérés klasszikus íveként rajzolható fel: Pörkeföld nem a hazatérés, hanem a kényszerű menekülés célállomása. A Sündör nyomában jól ismert sztoriját (bonyodalmak, a barát sikeres megmentése, majd hazatérés) tulajdonképpen a címszereplők (erős) baráti kapcsolata és Sündör szinte mániákus birtoklási vágya (a Napvadászat) mozgatja. Az Együtt a Pörkeföldre történetének gyújtópontja ezúttal  Ushguli városában történik, hiszen a zajtörvények megszegése miatt száműzik onnan a zajkereskedőt és tanítványát, Ankitot, kik Nirunál és barátainál tűnnek fel. (Ushgulit betarthatatlan, önkényes és diktatórikus törvényeivel kénytelenek vagyunk parabolisztikus helyként értelmezni.) Innen indulnak menekülőútjukra, melynek Pörkeföld lesz a végső célja. Az, hogy a cselekménytörténet fejleményei és mozgatórugói az első résztől eltérően nem Sündör és Niru karakteréhez kötődnek elsősorban (a zajkereskedőnek és Ankitnak kell menekülnie, nem a címszereplő hősöknek), azt hiszem, az Együtt a Pörkeföldre történetvezetésének kárára történt. A zajkereskedő és Ankit motivációi egyértelműek: biztonságos helyre menekülni Ushguliból. Pörkeföld – mint lehetséges cél, Mirminyótól származik. Álmaiban tűnik fel ez a titokzatos hely, ahonnan kiskorában el kellett jönnie családjával: hogy miért, az nem derül ki a narrációból. Nagy valószínűséggel, hogy nem önszántukból – így kétséges, hogy Pörkeföld valóban biztonságos-e, mint ahogy azt Mirminyó sejti vagy gondolni akarja. Pörkeföldről még a minden tájat ismerő Tivonul Buffogó sem rendelkezik ismeretekkel – a baráti társaság egyként hagyatkozik Mirminyó sejtelmes álmaira, mindannyian elfogadják, hogy oda kell utazniuk. Szükségszerű motivációval csak a zajkereskedő és Ankit rendelkezik, Niru segítségnyújtása is érthető, hiszen a zajkereskedő egy zajcsírán keresztül Nirunak üzen, hogy bajban vannak; Mirminyó útrakelése szintén érthető, hiszen – habár pontosan ő sem tudja, mi vár rájuk majd Pörkeföldén és az oda vezető úton –, mégiscsak tőle származik az ötlet. Sündör, Bocskoján, Zazil és Tivonul Buffogó azonban mintha csak azért kelne útra a többiekkel, hogy a kalandos utazásban, így a mesei történésben minden szereplő részt vehessen: motivációjuk nem kellőképpen megalapozott ahhoz, hogy vállalják a többhetes ismeretlen járóutat, a száműzetés és a menekülés őket nem érinti. (Itt essék szó róla: az epizodisták remekül ellenpontozzák egymást! Elég csak a filozofikus, magába forduló Zazil és az örök utazó Tivonul Buffogó ellentétére gondolni.) Feltehető a kérdés: nem adódott volna ismertebb és biztonságosabb alternatíva a messzi és ismeretlen Pörkeföld helyett? Mintha Pörkeföld pusztán azért kerülne Mirminyó álmain keresztül a cselekménytörténetbe, hogy a címszereplőknek és segítő utazótársaiknak legyen alkalmuk kalandokba keveredni, valamint eljutni A-ból B-be, így kialakítva a mesei utaztató regény tipikus szerkezetét. A Sündör nyomábanhoz képest az epizodista, segítő szereplők, mint Tivonul Buffogó, Bocskoján, Mirminyó és Zazil szerepe is egyértelműen megnőtt, karakterük kidolgozottsága összetettebb – az első részben csupán a Felejtés Katlanjáig kísérik Nirut, azon átkelnie, és így barátját a villámoktól megmentenie már egyedül kell: a megpróbáltatásokban segítségekkel ugyan, de Niru egyedül van, így karakterével – mint egyértelmű mesei hőssel – a célközönség (hétévesnél idősebb gyermekek) könnyedén azonosulhat. Úgy gondolom, hogy az Együtt a Pörkeföldre esetében az epizodisták jelentőségének megnövelésével azonban lefokozódott a címszereplők, Sündör és Niru szerepe. Ez azért okozhat gondot, mivel jelentőségüket és funkciójukat tekintve, a szereplők majdnem mind egyenrangúak ebben a könyvben, jóval nehezebb lehet egy gyereknek kiválasztania azt az egy karaktert, akivel azonosulni tud. A narráció egyúttal (talán ennek kompenzációjaként) igyekszik Nirut központi alakként megtartani. Sündör ekképpen hitelesíti őt mint központi szereplőt: „Te viszont figyelsz. Mindenkire.” A mindenkire kiterjedő figyelem, a gondoskodás, mint egyértelmű pozitív mesei tulajdonság, mely központi szereplőként hivatott összekapcsolni Nirut a többi karakterrel, azonban csak a szavak szintjén érvényesül, a cselekményben nem alapozódik meg ennek igazsága. Ha már gondoskodás, akkor Mirminyó juthat inkább eszünkbe, a Pörkeföldre való utazás ötlete is tőle származik. (És ő az, aki a hazatérés öröme miatt talán a legnagyobb változáson megy keresztül a szereplők közül.) Az utazás Mirminyónak visszatérés az elhagyott otthonhoz és népéhez, rokonaihoz, így az Együtt a Pörkeföldre ebből a szempontból Mirminyó hazatérésének kvázi üdvtörténete. A másik címszereplő, Sündör, teljesen a háttérbe szorul, csak a záró részben jut nagyobb szerephez. A szerepek átrendezésének következménye a szereplők és a történések között szétaprózódó olvasói figyelem, ami nem könnyíti meg a gyermeki befogadást. Úgy érzem, a karakterek viszonyrendszere, a főhős(ök) kiemelése, kalandokban való megerősítésük az első kötetben jóval megalapozottabb és sikerültebb. Persze felvetődhet annak lehetősége is, hogy az Együtt a Pörkeföldre egy köztes állomása a nagy történetnek (az esetleges trilógiának), így a folytatásban a viszonyok és a hangsúlyok visszarendeződhetnek – ugyanakkor a kötetnek önmagában is helyt kell állnia, ha a gyermeki olvasást-megértést, az érzelmi viszonyulás felkeltését és megtartását tartjuk elsődleges szempontnak.  Az Együtt a Pörkeföldre egyik nagy erénye viszont, hogy képes megtartani és unalom nélkül működtetni az első részben felépített különleges, hol fémes-indusztriális, hol organikus, atmoszférikus világát, mely igen egyedi nyelvi fantáziával párosul továbbra is. A halandzsanyelv, a hangutánzó szavak, az egyéni lelemény, valamint az ismert és az ismeretlen (titkos) regiszterkeverékéből létrejött nyelv izgalmas, és teljesíthető kihívások elé állítják olvasóját. Csak pár példa: álommángorló, zsizsgés, zegernyeolvadás, hurakkák, kesence, cefferek, és maga Pörkeföld neve is hasonlóan kreatív találmány. (Ismert és ismeretlen izgalmas összjátéka igaz a kötetvilág egészére: mindig van valami, amire ráismerünk, de nem úgy, ahogyan megszoktuk, gondoljunk Pörkeföld népére és kaotikus szépségére!) Természetesen ezúttal sem lehet dicséret nélkül hagyni Remsey Dávid illusztrációit A szereplők és helyszínek ábrázolása, a növényi ornamentikák tökéletes összhangban állnak a szövegvilág nyelvi fantáziájával, harmonikusan erősítik és támogatják egymást – talán nem is különválaszthatók, oly szervesen kapcsolódnak, ám ez nem hátrány egy gyerekkönyv esetében, ahol a képi feldolgozás talán éppoly fontos, mint a nyelvi megértés. Az Együtt a Pörkeföldre érdekes módon inkább a Pörkeföldet veszélyeztető természeti katasztrófa lehetőségét vetíti előre, mintsem hogy a kötet cselekményének valamiféle feszültségeket oldó lezárását adná. Ez a fenyegető veszély, és az, hogy Pörkeföld sejthetően nem végállomása Sündör és Niru kalandjainak, kellőképpen fenntartja a várakozásokat. Mi lesz például Ushguli, vele együtt a száműzött zajkereskedő és Ankit sorsa? Csak remélni tudom, hogy az Együtt a Pörkeföldre vészjósló és furcsa vége után tényleges happy endet hoz majd a befejezés. Mizsur Dániel Forrás:.igyic.hu