Az alaptörténet amúgy teljesen ismerős, nincs benne semmi különleges: két szomszéd, akik barátok, teljesen jól megvannak együtt, aztán az egyiküknek jön valami furcsa szokása vagy elfoglaltsága, és a másik már nem lesz annyira fontos neki. A másik meg tipródhat és keresheti, és lesznek kalandok, majd a végén egymásra találnak megint. Lehet a fordulatokat meg az eseményeket variálni, díszíteni, de „a barátságnál/szeretetnél nincsen fontosabb” gyerekirodalmi tanulságot túl sokszor olvastuk már.   Itt valami mégis más, és nemcsak a kezdőkép széles spektrumú asszociációs bázisa miatt (úgy lendülnek be az események, hogy Sündörék az elrepült frizbit keresve átbújnak a házuk melletti magas drótkerítés alatt, így belépve a Csillanó Fém Birodalmába), hanem amiatt is, mert a regény fő motívumainak különlegessége határozza meg a könyv egész világát: Sündör fényeket, Niru pedig zajokat kezd el gyűjteni. A mesés tárgyak és lények (pillanatszorító, göcsejek, mágnesbogarak, napállatkák) által létrehozott szemantikai és fikciós térben a fények és zajok is materializálódnak, hálóval befoghatók, ketrecekbe zárhatók, és a zajokat például rendesen gondozni, etetni is kell. Sündör keresése közben felbukkan néhány extravagáns figura is, a rozsdalét kortyolgató, kedélyes Bocskoján, Mirminyó, a túlgondoskodó, Zazil, a feltaláló, Tivonul Buffogó, a büdös guru, a zajkereskedő; a Villámzónát keresve eljutnak Ushguliba, majd Niru átvág a felejtés katlanán is – minden kicsit technicista, kicsit álomszerű, kicsit besorolhatatlan, de mégis, mintha ismerős lenne. Egyszóval a szerzőnek sikerült olyan mesei világot építenie, amely idegenszerűen rejtélyes és otthonosan meghitt egyidejűleg, s ez már elég is lehet a jó gyerekirodalomhoz. Mert úgy szolgálja ki az olvasói elvárásokat, hogy közben távolságot tart, megmarad, ha úgy tetszik, a szerző kimért eleganciája. A fikciós konstrukcióba néhol belepiszkító szóhasználat (például: susnyás, snecliháló, sufnitető, mokány) és az elrontott időkezelés csak a még ideáltipikusnál is vájtabb fülű olvasónak tűnhet fel, és a folytatás ígéretében talán nem is annyira fontos. Mert lesz folytatás, ez onnan tudható, hogy nem jönnek békés hétköznapok a végén, nincs cuki kis tanulság: a két barát hazatér ugyan, de csak Niru elégedett, Sündör mereng még az egyetlen megmaradt napállatkája fölött. Szép ez a nyughatatlanság. Lovász Andrea Forrás: ÉLET ÉS IRODALOM