A történet középpontjában egy gimnáziumi osztály tanulói, és az életükbe új színt hozó tanárnő mindennapjai állnak. A sorok között megbújó, egyre nagyobb hévvel dübörgő nagy szerelmek, az alfa pozícióért folyó kakaskodás és az élet lehetséges útjainak fürkészése mellett, nem feledkezhetünk meg a könyv legfontosabb összetevőjéről: mindenki különleges, mindenkinek megvan a maga eszenciája és mindenkire vár valaki a világban. A felnőtté válástól és a kamasz hormonoktól túlfűtött történet mindenképpen nagy eséllyel dobbantott a könyvpiac dobogóján, mivel ritkán találkozhatunk olyan cselekménnyel és érzelemvilággal, amely akár egy kicsit is képes lehet rá, hogy megérintse a fiatalokat. Azonban kétség sem fért hozzá, hogy ezt eléri, hiszen az írónő szinte már skizofrén hajlammal teremtett olyan karaktereket, akik mindannyian élettel teliek, szerethetőek. Kötődünk hozzájuk – bármelyikükhöz. Ráadásul, furfangos is a könyv, pont a szereplők közelsége miatt. Ki lehet a főszereplője? Talán a hipnotizáló kék szemeivel, és falkavezér aurájával hódító Krisz? A mindent tudó és minden nőt megkapó Praetor? Lille, az érzékeny lelkületű lány, aki édesapjával kötötte legszorosabb barátságát? Vagy éppen Anna, a tanítványai ellenállásával küzdő, szívből oktató magyar tanár? Atács? Leó? Betti? Lorena? Kicsoda? A válasz nincs a felszínen, megbújik az olvasó-radar kijelzője alatt. Az egyik ponton nevezhetjük őt, vagy őt, vagy akár pont egy másikat is központi szereplőnek, s éppen ez a cseles manőverezés, és a finoman adagolt „fontossági sorrend” intézi el, hogy hajnali háromkor is az asztali lámpa fénye mellett gubbasszunk, és faljuk a sorokat. Mindenki – akár bevalljuk, akár nem – folyton valamilyen nagy áttörést vár az életében, s általában ezeket a klisésen csillogó fogalmaktól várjuk: magánélet, család, munkahely. Mégis, ritkán vesszük észre, hogy könnyed (majdnem) 300 oldal hogyan tudja megadni nekünk ezt a hőn áhított változást. Az írásnak egyetlen célja kellene, hogy legyen, és az pont ez. Pont ez az erő és varázslat, amely nemcsak azt képes elérni, hogy az olvasás rítusa alatt egyesüljünk a szavakkal, de később is bennünk éljenek. Továbblépésre, fejlődésre, együttérzésre sarkalló gondolatok, amelyek nem egyszer, de többször – tízszer, százszor – is képesek elérni, hogy ledobjuk magunkról a valótlant és tiszta, értékes kavicsok lehessünk. Jenei Brigitta Forrás: RTL KLUB Online