Dunajcsik Mátyás szemüveges szirénjei megfelelnek ennek az elvárásnak. Az elsődleges szemüveges szirén - egy tudományos expedícióra induló hajó neve és védelmező orrdísze - egy szemüvegesre faragott hableány. A második lehetne Atlanta, a tizenkét éves kislány, akit a könyvborító, azaz Glicze Gergő illusztrációja alapján a szemüveges szirénnel azonosítunk. Atlanta édesapjával lakik egy szigeten, egy világítótoronyban. Semmilyen más intézmény vagy szomszéd család nincs a közelben, csak egy rádió, amin keresztül a környező világítótornyok őreivel tartják a kapcsolatot. A magánynak elég szélsőséges formája ez, és mégsem a kiskamaszok elkeseredettségét ismerjük meg a történetből, hanem figyelni tanulunk. Atlanta látcsövével a környezetét nézegeti. „Persze jogos a kérdés, hogy mit lehet látni egy világítótoronyból az óceán közepén? –kezdi bemutatkozó monológját az első fejezetben. –De az a helyzet, hogy minél kevesebbet látsz, annál többet veszel észre. Én például... már negyvenkilencféle szelet, ötvenhárom különböző típusú esőt, száznál több felhőfajtát, és hetvenhét féle tengeri hullámot tudok megkülönböztetni." (13.o) Néhányszor felvetődik a „magány" gondolata, de szinte csak azért, hogy továbbvigyen a környezetre figyelés alapgondolatára. Amikor ifjúsági regényt veszek, vagyis ajándékozok, mindig két szempont van előttem: a „Hogyan?", vagyis a szöveg igényessége és az író stílusa mellett, megjelenik egyenrangú kérdésként a „Mit?" is. Számomra fontos, hogy mint ajándékozó mit üzenek vagy üzenhetek a gyereknek a regénnyel. Nekem fontos, hogy mit tanul belőle, (bár most ez nem divatos kifejezés az irodalommal kapcsolatban), és lényeges az is, hogy milyen értékrendszerrel szembesítem őt a regényen keresztül. Az írónak le kell tudnia foglalni a kiskamaszt, azaz a szöveg nem lehet se túl bonyolult, se túl szájbarágós, és mindeközben akarva-akaratlanul (szerencsés esetben akarva, de észrevétlenül) - nevel (második ódivatú kifejezés). Már a" szemüveges" címmel jelzi diszkréten az író, hogy agytágítás is lesz a kaland mellett, de hogy szimultán ismerjük meg a hajózás, a dzsessz, és az óceán világát, arra a bravúrra nem gondoltam volna. Dunajcsik Mátyást tehát ebbe a fentnevezett szerencsés kategóriába sorolom, akinél az olvasás élménye után is maradnak valamivel a kiskamaszok. Megszeretik Leonard Cohen zenéjét, felfigyelnek az utcán a szelekre, vagy hasonló szubjektív, de tudományos igényű megfigyelést végeznek a környezetükben. Atlanta, a tizenkét éves főhősnő a világítótorony körüli szeleket állatokról nevezi el. Az elefántszél durván döngeti a torony falait, a rókaszél alattomosan hallgat, majd a legváratlanabb pillanatokban belekap az ember hajába vagy csomagjába. A tengeri hullámzást pedig apja lemezgyűjteménye alapján osztályozza. Miles Davis So What-ja egy folyamatosan mozgásban lévő hullámzás, de amikor Sinnerman-t játszik a tenger, nem biztonságos csónakba ülni. (Nina Simone balladai dalának a címe - egy bűnös emberről, akit üldöz a vétke, nagyon zaklatott, el akar bujdosni, de a természet minden eleme egyenként kilöki magából). A regény kalandos cselekményében kilenc fajta tengeri hullámzás szerepel. A szerző mindegyik dalt és előadót pontosan megnevezi, hogy utána lehessen keresni, mintha egy interaktív játék lenne, és a rajzok mellé aláfestő zene is kerül. Nem érzem ezt öncélú modernkedésnek, a nem csak szövegben való gondolkodást sokkal természetesebbnek veszi e multimédián felnövő korosztály, mint mi. A kislány megfelelő komolysággal figyel környezetére, tudományos igényességgel szegmentálja és kiszínezi a látszólag monoton világát, (mi is ezt tettük tizenkét évesen), mégsem jut el a csodabogárságig, gyerek marad. Meg tudja rajzolni a tengerésztérképet, de zaklatottságában elnézi a holdnaptárt, felméri a kockázatokat, de nem tudja tétlenül nézni mások szenvedéseit. Veszélybe kerül, megjelenik egy kísértethajó, és szellemek is, de Izland egzotikus világa mellett ezek csak bájos stíluselemek, amik végül persze értelmet nyernek. A rejtély megoldódik, ám a becsempészett fantasztikum csak kiegészíti a hajósok, az északi népek, a tenger - és a szelek világát. A 10-plusz korosztály, – a borító hátlapján szerepel az egyezményes jel, hogy kinek szánta a regényt a Kolibri Kiadó, – igényli a kerek történetet, a mesét, a főhőst, a példaképet, és egy világos végkifejletet. Ez itt mind együtt van. Nem tudok mit felróni Dunajcsik Mátyásnak. Látszik, hogy hiteles és tehetséges író. A sok tárgyi tudás és apró felfedezés mellett az érzelmekkel is zsonglőrködik. Megcsillantja őket, pár mondat erejéig elidőz nálunk, és jelzi is, hogy most ez a legfontosabb, de nem él vissza velük. Ha még foglalkozik e korosztálynak szóló irodalommal, Fekete István méltó utódja lehet, hisz természetismeret, lélek és kaland nála is együtt van. Mikola Emese Forrás: litera.hu