A regény ott veszi fel a fonalat, ahol a második kötetben elejtette. Jacobot, Emmát és Addisont (a beszélő kutya) a sors elszakította különleges barátaiktól, akiket lelkük kiszipolyozására raboltak el Caul (Vándorsólyom kisasszony öccse) és emberei. A triónak meg kell mentenie a gyerekeket, de persze erre egyedül nem lennének képesek. A keresés során eljutnak Devil's Acre-ba, az egyik talán legborzalmasabb hurokba, hiszen oda száműzik az ymbrynék a különleges világ bűnözőit. Nekem nagyon tetszett ennek a huroknak a leírása, mert úgy éreztem, hogy a szerző objektívan állt hozzá az ott folyó üzelmekhez, az ottani élethez és kultúrához. Minden borzalmát megmutatja az olvasónak, és valahogy mégsem érezni, hogy ítélkezne az ott élőkön. Imádom az objektivitást, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy az éremnek mindig két oldala van, Ransom Riggs pedig minden esetben megmutatja mindketttőt. A szereplők (Caul kivételével) például nem jók vagy rosszak, hanem a morális spektrum különböző helyein állnak. Jelen helyzetük, múltjuk, ismeretségi körük határozzák meg őket, és képesek a változásra. Nem egy karakter esetében tapasztalhatunk személyiségbeli fejlődést a történet előrehaladtával. Jacob például tele van kétséggel saját képességeit és a történetben foglalt szerepét illetően. A regény elején csak Emma tartja benne a lelket, de ahogy kezdi érteni képességének működését és egyre magabiztosabban használja, úgy végre képes határozottabb döntések hozatalára. Emma tüzes karaktere még mindig olyan lenyűgöző, mint az elején, erős mellékszereplő, aki nélkül Jacob biztosan nem jutott volna idáig. Lobbanékonysága gyakran sodorná veszélybe, de a könyv végére úgy érzem ő is sokat tanult magáról.   Orandi et Legendi Mint ahogyan a korábbi két kötetben, úgy most is tele volt fényképekkel a regény. Leginkább illusztrációként szolgáltak, szerintem sokkal inkább, mint az első könyvekben. Korábban úgy éreztem, hogy sokat adnak hozzá a történet hangulatához, segítettek elképzelni azt, amit a leírás alapján néha nem volt könnyű, illetve kicsit nyugtalanítóak voltak. Lehet, hogy hozzászoktam a fekete-fehér képek hangulatához, de most nem egy kép esetében sem éreztem azt a különös borzongást, amit korábban igen. Valahogy nem voltak olyan furák, tényleg csak illusztráltak. Az általam olvasott könyvekkel ellentétben, ebben a regényben nem igen van társadalmi problémákra utaló részek, sem megoldások, vagy azok hiányának kiemelése. Vannak természetesen morális dilemmák, hiszen azok nélkül nem regény a regény, de azok sem olyan súlyosak, hogy hatással lennének az ember hangulatára. Itt az emberi kapcsolatok és az akció a lényeg, a regény mozgatórugója pedig a baráti szeretet. A történetnek egyetlen célja van, a szórakoztatás, azt pedig mesteri szintre emeli. Pillanatok alatt beszippant a könyv, és többé biztosan nem ereszt. Engem mindenesetre magával ragadott, úgyhogy igazán sajnálom, hogy ezzel a kötettel véget is ér a történet. Forrás: kedvenckonyvem blogspot