A mostoha körülmények között felnövekvő fiatalokról nem szívesen beszélünk, holott ugyanott élnek, ahol mi, talán éppen a közvetlen szomszédságunkban. A legfejlettebb jóléti államokban, mint amilyen Norvégia is, még élesebben mutatkozik meg a látszólagos gazdagság mögött a valóság, ahol szerető gondoskodás híján az utca neveli a gyerekeket. A Kolibri Kiadó nem véletlenül ragasztotta a Magasfeszültség emblémát Arne Svingen regényére. A főhőséhez hasonló fiatalok legtöbbjének reménye sem lehet egy jobb életre, legfeljebb az isteni gondviselés vagy a vakszerencse terelheti őket a megfelelő irányba. És persze kell Bart éleslátása is. Ő azért tanul bokszolni, mert – úgy érzi – anyja egy sokkal vagányabb srácot szeretne. De van bátorsága változtatni, s képes a legreménytelenebb élethelyzetekből is kihozni a legjobbat. Az edzőteremben tapasztalta meg, hogy „A boksz nem arról szól, hogy hogyan küldenek padlóra, hanem hogy hogyan állsz fel onnan.” Milyen az élete egy nehéz sorsú fiúnak a suliban? Nem közösítik ki a diáktársai, senki sem veszi el az uzsonnáját, nem nyomják fejét a víz alá a mosdóban. Gúnynevet sem ragasztanak rá. Levegőnek nézik. Mert inkább hallgat magáról vagy meglepő hírekkel téveszti meg társait. Abból baj nem érheti, ha senki sem ismeri igazán. De mert ő is vágyik a többiek elismerésére, hazudik nagymamának anyáról, társainak az életkörülményeiről, de becsapja önmagát is. Csak nekünk mond igazat: hogy bokszol, operát hallgat, időnként áriákat énekel. Forrest Gump ismert bonbon hasonlata nála is legyőzhetetlen derűlátásra utal,„az életben az a klassz, hogy az ember sohasem tudja, mi fog történni. Így egy kicsit minden nap ajándék. Kibontod, és meglátod, mit kaptál.” De arra talán még ő sem számít, hogy egy olyan lány lesz a legjobb barátja, aki az osztály legklasszabb csaja (de az első háromban biztos benne van), vagy hogy olyasvalakire számíthat mindig, akinek állandóan zavart a tekintete a drogoktól. Akár a Chokito régi reklámszövegében: „Ne ítélj elsőre! Ronda és finom” – ilyen Bart története. Azt gondolhatnánk, semmi oka mosolyogni, de rengeteg humor és szeretet van benne. Meséjével ajándékba kapunk egy jókora örömcsomagot, ami az igazán nehéz pillanatokban is talán tud segíteni. Svingen könyvében megidéződnek a facebook, az sms-ek és e-mailek nyelvet rontó fordulatai is, de Petrikovics Edit fiatalos lendülettel magyarra fordított szövegében egyértelműen a szépirodalomé a hangsúlyos szerep. Nem kell attól tartani, hogy a tizenéves fiúk és lányok csak azért veszik a kezükbe, mert a szülők az elolvasásért cserébe valami menő számítástechnikai eszközt vagy csini ruhát ígértek be. A kezdet és végpont között Svingen olyan szépen rajzolja meg a főhős fejlődési ívét, hogy szinte filmre kívánkozik a könyv cselekménye. A főszereplő személyes története napjaink társadalmi problémáira is ráirányítja a figyelmet. Svingen könyvéből gyerekeink többet tanulhatnak az életről, mint néhány megunt vagy meg sem értett, klasszikus kötelező olvasmányból. De ha Svingen nem is fér bele az irodalom tantervébe, egy osztályfőnöki órát érdemes lenne rááldozni. A Magas Cé és jobbhorog kitartásról, reményről, hitről, bátorságról és önmagunk vállalásáról fogalmaz meg tisztán érthető üzenetet. Svingen eközben egy pillanatra sem engedi, hogy történetén eluralkodjon a túlzott érzelgősség. Bart keményen megküzd a saját démonaival, hogy közönség előtt se változzanak rémes zajjá a torkából kiengedett hangok. A történetet lezáró hepiendet így nem tarthatjuk pusztán kötelező technikai zárókőnek. Az utolsó oldalon megismételt indító mondat itt már egészen másként cseng. Jeges-Varga Ferenc Forrás: olvassbele.com