"Amióta nagy vagyok, és az ötéves húgomnak is több esze van, mint nekem, arra is kíváncsiak a szüleim, hogy mondd, édes fiam, tulajdonképpen hogy képzeled te el az életet? Az életet olyankor kellene elképzelnem, amikor hangosan bõgetem a magnót, amikor sárosan hagyom a cipõmet az elõszobában, amikor kölcsönadom az apukám fényképezõgépét a Blazseknak, amikor késõn jövök haza, amikor nem tudnak reggel fölkelteni, amikor sokáig vagyok a fürdõszobában, amikor egész nap nézem a tévét és amikor már hétfõn elköltöm a heti zsebpénzemet. Persze ilyenkor nem tudom az életet elképzelni, mert mással vagyok elfoglalva. Az életet akkor próbálom elképzelni, amikor leülök tanulni, mert olyankor van rá idõm, vagy amikor kijövök a moziból, mert akkor van hozzá kedvem, vagy ha Borinka fölfütyül értem, mert olyankor eszembe jut. Énszerintem az élet egész tûrhetõ és nem kell vele az embert folyton ijesztgetni, én egész jól érzem magam az életben, ha nem is látszik rajtam." „Apukám sokszor mondja nekem, hogy vigyázz, mert kihozol a sodromból. De mindig későn szól, mert olyankor már kint van.” (Kire ütött ez a gyerek?)   „Pocsék vagyok, fantasztikusan pocsék. Hiába bámulom magam a tükörben, ez napról napra csak rosszabb lesz. A legfantasztikusabb az, hogy észre sem vettem, mikor lettem ilyen pocsék. Mert tavaly még egész normális srác voltam, az tuti, arra még emlékszem. Nem is néztem én akkor sose tükörbe, csak ha véletlenül nekimentem.” (Egy kamasz monológja)   „Már eljött az ideje, és én még mindig nem döntöttem. Mert az apja is mondott neveket, és ezzel csak megzavart. Végül úgy határoztam, hogy előbb majd megnézem, hogy milyen színű a haja meg a szeme, és attól függően lesz Amanda, Imola vagy Fruzsina. Úgyis tőlem kérdik, hogy mi legyen a neve, ha már megszületett. Hát valóban tőlem kérdezték, csak előbb annyit mondtak: GRATULÁLUNK, ANYUKA! KISFIÚ!” (Örülj, hogy fiú!)   „Örülj, hogy lány! Mondta az anyám, legalább nem akar majd motorbiciklit és nem megy el autóversenyzőnek! Persze a bátyámra gondolt, aki akart és elment.” „Örülj, hogy lány! Mondta az apám, egy lánynak mindig könnyebb az élete! És ő csak tudja, hiszen fiúnak született.” „Örülj, hogy lány! Mondta a barátnőm, egy kislány olyan cicás és olyan aranyosan lehet öltöztetni. És ő csak tudja, mert van macskája és nemrég nyitott gyermekdivatbutikot.” „Örüljön, hogy lány, mondta a nővérke is, mikor haza készültünk, és a kezembe nyomta a kislányomat. Nézze csak meg, már most kész kis hölgy! És valóban, ahogy megnéztem a lányomat, és aztán a többi kisbabát, rajta kívül egy sem látszott kész kis hölgynek, de még kész kis úrnak sem.” (Örülj, hogy lány!)     Műveinek kimeríthetetlen témája a felnőtt és a gyermek kapcsolata, s az éremnek mind a két oldalát bemutatja. (Kőpataki Krisztina)