Természetesen nem szenvedtem maradandó pszichés károsodást a kötelező olvasmányoktól, és irodalmi értéküket sem tagadom, még ha kincskereső Gergőnk lázálmaitól és a cafatokra robbant, szegény Küsmöditől nekem is rémálmaim lettek tízévesen, de felnőttként tudtam őket értékelni igazán – mellesleg érteni is. A Pál utcai fiúkat viszont – végre bevallhatom –, alig bírtam elolvasni. Hiába a magyar ifjúsági irodalom egyik megkerülhetetlen mérföldköve, hiába szegény Nemecsek önfeláldozása, hiába a tagadhatatlanul szerethető és szimpatikus Boka János, ha nincs egyetlen, staffázsalaknál hangsúlyosabb szerepet betöltő női karakter (lásd az ifjúsági szociohorrorként aposztrofált Kincskereső kisködmönt, amelyben Gergő édesanyja, illetve a tündér-pótnagymama, Malvinka is árnyalt jellemrajzot, illetve cselekményalakító szerepet kap), és igen, sajnáltam szegény Nemecseket is – tíz-tizenegy éves fejjel nem tudtam mást kikövetkeztetni a regényből, mint azt, ha kicsi vagy, beteges, rossz körülmények között élsz, kiteheted a lelked, akkor sem fognak elfogadni a többiek (nagyobbak, erősebbek, jobb társadalmi helyzetben levők), és még meg is halsz. Elnézést kérek a hosszúra nyúlt, személyességtől (is) fűtött bevezetőért, erre egyrészt azért volt szükség, mert vizsgálandó könyvünk is hasonlóan interaktív, másrészt A Pál utcai fiúknak fontos szerepe van a történetben, harmadrészt lányok is szerepelnek benne (aktívan), negyedrészt pedig a regény igazi főszereplője maga az olvasás, illetve annak megkedveltetése a nebulókkal. Adva van ugyanis egy sápadt, vézna, könyvmoly kisfiú, Jóhegyi Laci, akinek „kettetlen” legjobb barátja (barátai?) az ikerlányok, Dóri és Sári, akik egyfajta sztereotip meseelem kifigurázásaként lovagiasan védelmezik osztálytársukat a nagyobb, erősebb diákoktól. Egyvalamiben mégis Laci a legbátrabb: csak ő merészkedik be az iskolai könyvtár nevéhez híven pokróc modorú alkalmazottjához, Morcz Arankához, hogy olvasási addikcióját kiélhesse. Itt keveredik a fantasztikum a történetbe: azok a könyvek, amiket Laci olvas, máshogy végződnek, mint az eredeti példányok – érdekes módon mindenkit megragad A Pál utcai fiúknak az a változata, ami Nemecsek Ernő születésnapi zsúrjával végződik. A trilógiává bővült regény eme bevezető kötete immár a 12. kiadásnál tart Országszerte bukkannak fel az újabb Tündérkönyvtárosok a regényhez kapcsolódó játék keretében, a könyv tehát – dupla vagy tripla csavarként –, elérte célját, a gyerekek igenis szeretnek olvasni, csak nem mindegy, hogyan tálalják a történetet. Ennek egyik okát a könyv önreflektív-metaleptikus effektusaiban látom – a legfiatalabb olvasók is fogékonyak a szöveg olyan interaktív elemeire, amelyek által mintegy maguk is szereplői, vagy akár alakítói a történetnek. A narrátori kiszólások egyértelműen ezt aknázzák ki, a mesélő az Előszóban egyből az olvasóval ismerkedik, vagyis ismerkedne, sokszor kérdezi a véleményét, sőt egy ponton még a regényben sütött palacsintával is megkínálja. A happy enddel helyettesített, eredetileg szomorú történetvégek is alkalmat adnak a szöveg és az olvasó közti párbeszédre: a gyerekek elgondolkodhatnak, megbeszélhetik, milyen befejezést írtak volna ők egy történetnek, mellesleg, ha csonka formában is, de könyv a könyvben-szerkezetként működnek, ami szintén a szöveg önreflektív effektusait erősíti, ahogy a nyelvi játékok, szóviccek is, amelyek akár fárasztóak is lehetnének, de szerencsére jól eltaláltak, a gyermeki fantáziára építenek: például „a lélek a futástól igen ritkán szokott elszakadni”; „füle botját sem mozdította (egyrészt nem is volt a fülének botja, másrészt mert már a szőnyegen fektében belekezdett az első példány olvasásába)”; „Tervük azonban dugába dőlt. (Kérlek, ne akard tudni, miért épp dugába! …)” Műfaját illetően a kötet leginkább az urban fantasy elemeit viseli magán Annyiban mindenképp, hogy a jelenben játszódik, jelenkori problémákat vonultat fel mesei elemekkel keverve, bár a regénytér, ha nem is igazán fiktív, valósnak sem mondható, tulajdonképpen afféle sablon (humoros a „Békés utca” elnevezés például). A fantasztikus és a valós elemek aránya jól eltalált, bár a mesei elemek sokszor szervetlenül épülnek be a cselekménybe, azt a hatást keltve, mintha csoda kellene ahhoz, hogy az a sok gyerek ne csak sütivel, hanem végre némi szellemi táplálékkal is tömje a fejét – és amellett sem mennék el szó nélkül, hogy a történet antagonistái éppen a konyhában dolgozó lányok, illetve hogy az olvasással szembe az evést helyezik –, rendben, azt sem állítom, hogy ezáltal táplálkozási zavarra buzdítana a könyv, de akkor sem tartom szerencsésnek ezt a szembeállítást, valamint így Aranka monológja a technikai fejlődés kontra olvasásról is elsikkad. A sablonszerű tér kapcsán kell szólnom a behelyettesíthetőségről is: a karakterek nem részletesen kidolgozottak, inkább típusok, de ezt nem rónám fel hibának, hiszen erre a szöveg is reflektál: „Például a Te osztályodban az a verekedős Dani vagy az a fiús Eszter.”; „Mondd, neked is feltűnt már, hogy nagyítóval sem lehet olyan tanárt találni, akit kifejezetten boldoggá tesz, ha az ember minimum tíz perccel csöngetés után sétál be a terembe?” A szereplők skiccjellege is a szöveg továbbértelmezhetőségére, átbeszélésére ad lehetőséget az olvasóknak. A gyerekek és az iskola alkalmazottai mellett a szülők szinte teljesen eltűnnek – amiért szintén nem adnék „fekete pontot” –, a problémák önálló megoldása mellett voksol a történet alakítója, amikor úgy dönt, nem vonja be a szülői hátteret. Bár a szerző egy interjúban azt nyilatkozta, a könyvet a szereplőkkel azonos nevű ikerlányainak írta két Harry Potter-kötet megjelenésére való várakozás között (ami megint csak a fikciót létesítő keret átlépésének egy sajátos megnyilvánulása), azzal csak annyiban érzek rokonságot, hogy a főhős Laci (aki szintén létező személy) védelemre szoruló karaktere és Harry, illetve a leleményes, találékony ikerlányok és Hermione között van egy kis hasonlóság, de a cselekmény fordulatai és működési mechanizmusa engem a Végtelen történetre (szerző: Michael Ende – a szerk.) emlékeztet annyiban, hogy az olvasónak kell alakítania a képzelőerejével (is) egy (itt több) történetet úgy, hogy egyrészt maga is a szereplőjévé válik, másrészt így tud megmenteni egy másik szereplőt. Morcz Aranka csodálatos átváltozását tehát csak üdvözölni tudjuk, bár Zrumeczky Dezsővel (illetve a mellszobrával) való románca nincs eléggé felvezetve ahhoz, hogy értsem is, ahogy arra sem jöttem rá, mi az összefüggés Gutenberg, a könyvnyomtatás feltalálója és Jóhegyi Laci természetfölötti képességei között a rokoni szálon kívül, hacsak azt nem vonjuk le belőle, hogy a könyvek csodákra képesek, de inkább nem morgolódom.   Nagy Márta Júlia Forrás: igyic.hu