Sok mesekönyvem volt, néhányat a szüleimtől örököltem, másokat én kaptam, de mindet szerettem. Volt bennük valami titokzatos. Hogyan lehet, hogy egyszerű papírból és rajta mindenféle furcsa jelből létrejöhet ennyi különleges világ, ilyen sok különböző szereplő, történet? Ezt nem értettem akkor. Csak azt tudtam, hogy ha leveszek egy könyvet a polcról, akkor összebújunk a szüleimmel, és ők felolvasnak nekem. Ilyenkor biztonságban ültem az ölükben, és elképzeltem a hercegnőket, a palotákat, az ezüst erdőt, a beszélő állatokat. Láttam mindent, ami a mesékben történik. Varázslat, fantáziavilág, családi program, ölelés – mindezeket jelentették nekem a könyvek. Voltak és vannak kedvenc gyerekkori könyveim: nagyon szerettük az öcsémmel Marék Veronikától a Kippkopp karácsonyát, Gazdag Erzsi Meseboltját rongyosra nézegettük-olvastuk. Sokszor felolvasta nekem anyukám az Öreg néne őzikéjét, Weöres Sándor verseit és Lakner Artúrtól az Édes mostohát. A könyvtárba is jártam apukámmal annak ellenére, hogy még olvasni se tudtam. Kiválasztottam mesekönyveket, melyeket kivettünk, hogy otthon majd nézegethessem őket, és meghallgathassam a történetüket. Hogyan tanultál meg te olvasni? Mint a legtöbb gyerek, én is az első osztályban tanultam meg olvasni a tanító nénim segítségével, akit nagyon szerettem. Máig emlékszem arra az estére, amikor otthon térdeltem a dohányzóasztal előtt, és először sikerült hangosan felolvasnom egy teljes mondatot. De azt, hogy milyen hatalmas élmény is egyedül olvasni, akkor tapasztaltam meg először, amikor az első kötelező olvasmányt kézbe vettem. Mi volt az első könyv, amit elolvastál? Az első regény, melyet egyedül olvastam, a kötelező olvasmányom volt: Tatay Sándortól a Kinizsi Pál. Nem éppen lányos olvasmány, nem is mai történet, mégis különleges élmény volt, mert akkor tapasztaltam először: amikor regényt olvasok, nem a betűket látom, hanem a szereplőket, helyszíneket, történéseket. A két Lotti és a Lassie hazatér még jobban tetszett, de az első könyv, melyet én vettem meg magamnak harmadikos koromban, A padlásszoba kis hercegnője volt. Szerintem ezek a korai olvasmányok akár egész életünkre is hatással lehetnek, egy-egy szereplőben magunkra ismerhetünk, egy-egy karakter akár a példaképünkké is válhat. Így voltam én A padlásszoba kis hercegnőjével. A főszereplő Sara, ha valamire vágyik, amit nem kaphat meg, ha bántják, ha problémával találkozik, akkor a képzeletét hívja segítségül. Tőle tanultam meg: a rossz élményeket ki lehet mesélni, írni magunkból, a nehéz helyzeteket fantáziával túl lehet élni. Sara mindig történeteket talált ki, és én olyan szerettem volna lenni, mint ő. Ezért is mondtam és írtam meséket az öcsémnek. Az írást pedig azóta sem hagytam abba. Szerinted a mostani gyerekek könnyebben, nehezebben tanulnak meg olvasni? Miért könnyebb, vagy nehezebb nekik, miben más a helyzetük most? Szerintem nagyon sok tényező befolyásolja, hogy egy gyerek könnyebben vagy nehezebben tanul-e meg olvasni. A tanító néni személye, módszere is meghatározó. A szülők a saját gyermekeik ritmusát, nehézségeit ismerik, de arra csak a tanítók tudnak választ adni, hogy ma általánosságban a gyerekek könnyebben, vagy nehezebben boldogulnak-e az olvasástanulással. Én nem mernék általános következtetéseket levonni. Mit javasolsz, egy kezdő szülő hogyan álljon hozzá az éppen most olvasni tanuló gyerekéhez, hogyan segíthetjük őket otthon? Szerintem már akkor elkezdhetjük olvasóvá nevelni a gyermekünket, amikor még át sem lépte az iskola küszöbét. Segíthet, ha a könyvekhez jó élményeket tud kötni a kicsi: közös, családi felolvasásokat, esti meséket, játékokat, szülői ölelést, beszélgetést. Jó, ha azt is látja otthon, hogy a szülők szeretnek olvasni, sokat olvasnak, és ez egy örömteli elfoglaltság számukra. Az azonban biztos nem jó, ha kényszerítjük őt az olvasás gyakorlására, és így az rögzül benne: az olvasás kötelező feladat, amit el kell végezni ahhoz, hogy utána lehessen játszani az udvaron.  Mitől jó szerinted egy kezdőknek való könyv? Attól, hogy meg tudja mutatni a gyereknek, miért öröm olvasni. Azaz be tudja őt vonni a történetbe, meg tudja szerettetni vele a szereplőket. Ha jó a könyv, akkor a gyerek tovább és tovább akar olvasni, egyre többet és többet, mert kíváncsi a folytatásra, mert szívesen „tartózkodik” abban a világban, amit a mese teremtett. Mert megtetszettek neki a karakterek, és izgul értük. Ehhez kell egy olyan történet, amely a gyereket érdekelheti, lekötheti. Kellenek olyan szereplők, akiket el tud képzelni, van bennük valami érdekes, akár azonosulni tud velük. Kell egy olyan nyelv, amit ért és tud követni, és ami nem zökkenti ki őt folyamatosan a történetből. Ez az alap. Ettől azonban még önmagában nem lesz igazán jó egy könyv. Kell hozzá valami plusz, de nehéz megmondani, hogy mi is az. Itt visszatérnék arra a korábbi gondolatomra, hogy szerintem ezek a korai, első olvasmányok akár egész életünkre is hatással lehetnek. Szerintem ez nagy felelősség, és ezért ezt akkor is észben tartom, amikor egy új történetemen, könyvemen kezdek dolgozni. A jó könyvek, függetlenül attól, hogy hány éveseknek szólnak, mindig felvetnek az olvasóban kérdéseket, mindig több üzenetet, tanulságot hordoznak magukban. Mindig van bennük valami plusz, és mindig tétje van annak a témának, kérdésfelvetésnek, amivel foglalkoznak, amire válaszokat keresnek. Érdemes a gyerek érdeklődési köréhez igazítani az olvasmányt. Ha egy téma távol áll tőle, nem érdekli, akkor az kevésbé fogja őt lekötni. Nem jó olyan könyvet adni a kezdő olvasó kezébe, amelyben nem érti a szavakat, nem tudja követni a történetet, mert túl bonyolult a mű szerkezete, túl régi, nehéz a nyelvezete. A sok, számára még érthetetlen elem kizökkentheti, így nem tud elmerülni a könyv világában, hiszen nem is tudja azt elképzelni, megteremteni magában.