A történet hőse és elbeszélője a tizenéves Michael, akinek élete hirtelen megváltozik, amikor testvérének születése előtt szülei úgy döntenek, ideje a szűkös lakótelepi panelt felcserélni egy külvárosi házra. A ház azonban nem a várt tündérlak, hanem egy lerobbant, dohos póktanya, melyet előző lakója meglehetősen kétes állapotban hagyott hátra. Mivel a szülés időpontja közel, Michael apja maga veszi kézbe a felújítást, és elkezdi győzködni nem fiát, hogy közösen hozzák rendbe a házat. A megszokott környezetéből kiragadott kamasznak azonban egyáltalán nincs ínyére a tapétázás, üres perceit inkább a kert végében álló düledező viskó felderítésével tölti, ahol a lomok alatt egy különleges idegennel találkozik. A hétköznapi történet ezen a ponton misztikus fordulatot vesz – Michael szép lassan rájön, hogy a szemét között Skellig, egy reumás angyal vívja haláltusáját. Skellig súlyos beteg, ennek a betegségnek azonban nemcsak testi, hanem lelki jelei is nyilvánvalóak: a teste görcsbe merevedve hever a viskó sarkában, zord modorával pedig mindenkit elüldöz maga mellől. Michael azonban kitartó, nem érdekli Skellig durvasága, segíteni szeretne a szerencsétlen férfin, bármi áron. Ebben a küzdelemben segítőtársa lesz a szomszéd lány, Mina, aki sok szempontból ellentéte a fiúnak, de talán pont ezért hamarosan összebarátkoznak. Közös titkuk még szorosabbra fonja barátságuk fonalát, Mina nemcsak életmentő társa lesz Michaelnek, hanem a világ sokszínűségére is érzékennyé teszi őt. Időközben egy másik, elkeseredett küzdelem is zajlik: Michael húga beteg szívvel született, szülei aggódva lesik az orvosok szavait, Michael egyetlen reménye Skelligben van, az angyal megmentésével talán a kislány is életben maradhat. Könyv és filmes adaptáció viszonya sokféle lehet, esetünkben szerencsére a regény csupán inspiráció az Annabel Jankel rendezte filmhez (Skellig szerepében Tim Roth), mely bizonyos motívumokat felerősít, másokat háttérbe szorít, így nyugodtan kézbe veheti az is a regényt, aki nem látta a filmet, és a feldolgozás megtekintése is tud újat adni a könyv olvasását követően. A film a maga eszközeivel a regénynek csupán egyik, nyilvánvaló dimenziójára fókuszál (Skellig betegsége), mely valójában a kulcsa ennek a különleges, misztikus történetnek, s bár a forgatókönyv ezt a középpontot alaposan körüljárja, mégis számos – cseppet sem mellékes – részletet figyelmen kívül hagy, melyeknek segítségével a regény sokrétű szimbólumrendszere a néző számára is mélyebb filmélményt adott volna. Michael látja Skelligen, hogy nagyon szenved, betegségének forrását Skellig is ismeri: „Majdnem senki vagyok – válaszolt. – A legnagyobb részem Arthur.” Arthritis, azaz reumás ízületi gyulladás, mely szép lassan kővé dermeszti, majd porrá morzsolja; hogy mindezt elkerülje mindenképpen mozognia kellene. „Mindig mozogni. Ez a lényeg! Mozgásban tartani az öreg csontokat. Nem szabad hagyni, hogy berozsdásodjanak” – hallja Michael a kórházban egy idős asszonytól. A passzív beletörődés és az aktív tenni akarás összecsapása Skellig és Michael minden dialógusa. A fiú nem akarja elfogadni Skellig reményvesztett fásultságát, s hamarosan a szárnyas lény ellenállása is oldódik, engedi, hogy a fiatalok gondoskodó szeretetükkel új életet öntsenek megcsontosodott testébe, lelkébe. A mozgás Skellig esetében azonban nemcsak sétálást jelent, az ő igazi eleme a levegő, neki repülnie kell. A repülés a film egyik alapmotívuma, a regényhez képest új, vagy attól eltérő elemek hangsúlyozzák, milyen sokféle módon lehet elszakadni a földtől: Michael barátja Leakey toronyugró, a meggyógyult Skellig „sétarepülésre” viszi magával Michaelt, és persze feltűnnek az angyalt tápláló baglyok, valamint a csontozatuk súlya miatt repülni képtele ősmadarak. A fizikai szárnyalás mellett a szellemi magaslatokra törés (Mina különc okossága, William Blake versei, Michael érzékeny nyitottsága) fájóan hiányzik a filmből, a lehangoló környezet, a fiú érzéseire sokszor érzéketlen, taxis apa valamint a barátok gúnyolódása mintha fontosabb lenne, mint Michael égbe törő reményei. Mina és Michael más-más oktatásban részesülnek: a fiú az intézményes tanulás rögös, megszokott, néha unalmas útját járja; Mina ezzel szemben otthon tanul, édesanyja tanítja, aki a reformpedagógia híve, az ő „iskolája” az élet, ahol a tananyag helyett az egyéni felfedezésre kerül a hangsúly. Minának Skellighez hasonlóan lételeme a szárnyalás – szellemét nem köti béklyóba az iskola, szabadon gondolkodik, érdeklődve fedezi fel a világot. Szívesen figyeli a madarakat: nagyapja elhagyatott házának padlásán baglyok élnek, kedvence a feketerigó, s örömmel nézi a kis rigófiókák első szárnypróbálgatásait. Szárnyaló képzeletével Michael számára is új perspektívákat nyit, megtanítja élvezni az életet, meglátni a részleteket, másként okosnak lenni, mint ahogy az iskolában elvárják. Mina nem fél kérdezni – bár néha ettől modortalannak tűnik –, kedvenc költője Blake, az ő alkotásai (versek és angyalokat ábrázoló rajzok) inspirálják, vezetik új utakra. Mina útjai szabálytalanok, idegenek a kötöttségekhez szokott Michael számára, mégis van benne annyi rugalmasság, hogy kövesse a lányt – talán éppen egy tartalmas élet reményét látja meg benne. A William Blake verseiből mazsolázott idézetek azon túl, hogy szellemi alapanyagot kölcsönöztek Almond számára a történethez, leginkább a Mina képviselte világ behatárolására szolgálnak. Az iskolásfiú című vers Mina édesanyjának pedagógiai ars poétikája, Az angyal pedig egyfelől Skelligre utal, másfelől arra a szomorú állapotra, hogy az álmok és a képzelet elvesztésével érzéketlenné válunk az angyali üzenetre. Mire jók a lapockák? Lehet-e szárnyak nélkül repülni? Lehetséges, hogy egykor az embernek is nőnek szárnyai? Minát és Michaelt ezek a kérdések foglalkoztatják, hiszen mindkettőjük vágya, hogy elszakadjanak a földtől, reménytelen helyzeteiktől (Mina elvesztette apját, Michael a barátait és a húgát félti), az ő vágyaik adnak új reményt Skellignek is. Egy reményvesztett angyalt ápolnak, de amikor eldöntötték, hogy segítenek neki, már maguk is angyalokká lettek.  Az egyik legfelemelőbb része a regénynek, amikor Skellig és a gyerekek körbe állva táncolnak, Minának és Michaelnek is szárnyai nőnek, és elemelkednek a földtől. Kicsoda Skellig? Tényleg találkoztak ezzel a különös lénnyel vagy csak merész képzeletük teremtménye, a remény angyala? „Meszesedés. Ennek során a csontok megkeményednek, rugalmatlanná válnak. A test szinte kővé dermed.” […] „Együtt megy végbe egy másik folyamattal, melynek során az agy is megmerevedik – folytatta Mina. A gondolkodás és a képzelet leáll. Kemény lesz, akár a csont. Nem is agy többé. Csak egy csonthalom, kőfalba burkolva. Ezt hívják csontosodásnak.” Mina lesújtó diagnózisa nemcsak Skellig betegségére, hanem a történet fásult, rugalmatlanná lett emberi életeire is igaz: ha az iskola nem hozza mozgásba a gondolkodást és a képzeletet, ha egy szülő képtelen elszakadni félelmeitől, hogy meglássa fia földön túli vágyait, ha egy barát képtelen elfogadni, hogy a régi cimborát más dolog is érdekli, mint a foci, akkor ugyanolyan merevvé válik, mint a reumás ízület. De a regény számukra is kínál lehetőséget, ahogy Michael megváltozott, számukra is van kiút a fásult merevségből – csak mozdulniuk kell. Ez pedig a legnehezebb, hiszen a mozgás változással jár, a változás pedig a biztonság elvesztésével. A földi biztonságot Mina és Michael a repülés szabadságára cserélik, azzal hogy segítenek Skellignek bebizonyítják maguk számára is, hogy a szürke hétköznapoknak van egy fantasztikus alternatívája, mely még a halálon is képes győzedelmeskedni. [1] Külön elemzést igényelne a népszerű európai ifjúsági regények magyar kiadásának útja. A Skellig sorsa nagyon emlékeztet Cornelia Funke Tintaszív című fantasztikus könyvének kálváriájára, melyet előbb a Cicero Kiadó jelentetett meg Bűvölet, majd a filmes adaptációt megelőzően a mint a tvben cég az eredetihez hívebb Tintaszív címmel. Mindkét kiadás Tandori Dezső fordításában látott napvilágot. A Tintaszív-trilógiának azóta sem jelent meg újabb kötete, talán egy újabb film tovább lendítheti a magyar fordítást-kiadást is. Pompor Zoltán